Átadták a megújult Szent István-barlangot

Megújult a lillafüredi Szent István-barlang világítása. Az ilyen jellegű beruházásoknak köszönhetően látványosabban mutathatjuk be természeti kincseinket, elősegítve ezzel a természeti értékek védelmét és a környezettudatos gondolkodást is – jelentette ki az átadáson V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 170 millió forint uniós támogatást nyert a Szent István-barlang, a Kiskőháti-zsomboly, valamint a különösen védett Soltész-kerti-mésztufabarlang természeti állapotának megőrzésére.

V. Németh Zsolt elmondta: az elmúlt kormányzati ciklusban 184 természetvédelmi beruházás valósult meg mintegy 39 milliárd forintból, ebből a pénzből finanszírozták a lillafüredi projektet is. Az államtitkár megemlítette azt is, hogy az elkövetkező években a természetvédelem hasonló nagyságú támogatásban, 31 milliárd forintban részesül.

A Szent István-barlang világítási rendszerét 1988-ban és 1989-ben építették ki, az elmúlt 25 évben a lámpatestek elavultak, ráadásul nagy mennyiségű hőt termeltek, így a fényforrások körül, valamint a nagy felületű cseppkőlefolyások, álló cseppkövek és cseppkőoszlopok megvilágított felületein zöld moha- és algaszőnyeg, úgynevezett lámpaflóra alakult ki.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2013-ban kezdett a beruházáshoz, ledes fényforrásokra cserélték a természeti képződmény lámpáit, ezek nem bocsátanak ki hőt, energiatakarékosak és fényük szebbé teszi a cseppkőképződményeket és ennek köszönhetően megakadályozzák a cseppköveket pusztító barlangi lámpaflóra újratermelődését, terjedését, így hosszú távon biztosítható a fokozottan védett barlang természeti állapotának megóvása.

Az új világítási rendszer elsődleges eredménye az, hogy az átfogó vegyszeres kezeléssel eltávolított lámpaflóra már nem tud újból elterjedni, ez a világítástechnika nemcsak a barlang természeti kincseit védi, hanem a több lámpatesttel kialakított rendszer és a hagyományos izzók színével megegyező színhőmérséklet miatt szebb, részletgazdagabb is lesz a látványosság, miközben a korábban nem látogatható területek is megnyílnak.

(MTI/FM Sajtóiroda)


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.