hirdetés
hirdetés

Átadták a Merzse-mocsár tanösvényt

A Budapest XVII. kerületi Merzse-mocsár tanösvényt Riz Levente, Rákosmente polgármestere, országgyűlési képviselő adta át április 28-án.

hirdetés

A Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának pályázatára a Rákoshegyi Polgári Kör pályázatot nyújtott be, amelyen 900 ezer forintos támogatást nyerek el. Rákosmente Önkormányzatának képviselői egyéni keretükből szintén támogatták az elképzelés megvalósítását, de számtalan intézmény és civil egyesület is csatlakozott a kezdeményezéshez. A most elkészült hat kilométeres tanösvény 1,5 millió forintba került. Az önkormányzat elsősorban a jogi hátteret, valamint a tanösvény folyamatos fenntartását biztosítja.

A tanösvényt négy helyszínről (Rákoshegyről, Rákoskertről, Rákoskeresztúrról és Ecserről) közelíthetik meg az érdeklődők. Itt úgynevezett indító táblák jelzik a tanösvényt, egyben rövid helytörténeti ismeretanyagot is közölnek. Az ösvény összesen 21 állomást foglal magába.

Nézze meg galériánk képeit!

A Rákoshegyi Polgári Kör szeretné helyi védettség alá helyezni is a területet, felújítani és rendbe tenni az itt található itató kutakat, építenének egy magaslest is, valamint tűzrakó és pihenőhely kialakítása is szerepel terveik közt.

Az átadáshoz kapcsolódóan Rákoshegyi kismaraton elnevezéssel terep-futóversenyt is rendeztek.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai