Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma

Újabb rekord évet hagy maga mögött a ferihegyi repülőtér: történetében először, december 27-én  elérte az évi 16 milliós utasszámot.

A magyar főváros légikikötőjének forgalma a tavalyi, szintén rekordnak számító 14,9 milliós utasszámot már november végéig elérte, idén több mint egymillióval több utas haladt át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Köszönhetően Budapest nemzetközi turisztikai jelentőségének, az útvonalhálózat dinamikus bővítésének, valamint az új légitársaságok megjelenésének, a 2019-es év utasforgalma ismét az európai átlag felett van. A régiós elsőség azonban nemcsak az utasszám-növekedésben mutatkozik meg: 2019-ben 16%-kal bővült az elérhető városok száma, vagyis már közel kétszáz féle útvonal közül választhatnak az utasok. Csak idén 33 új járat indult el – új városok és a már meglévők felé egyaránt – és már 2020-ra is 16 további járatot jelentettek be a Budapest Airport légitársasági partnerei.

Jelentősen nőtt a hosszú távú járatok száma is, amelyeken 2019-ben mintegy egymillió ülőhely volt elérhető, köszönhetően az olyan közvetlen járatoknak, mint Peking, Chicago, Doha, Dubaj, New York, Philadelphia, Sanghaj, Szöul, Toronto. A közeljövőben további kínai desztinációk, Csengtu, Csungking és Sanya is csatlakoznak az új járatok sorába. A ferihegyi repülőtér forgalma 2015-ben érte el a tízmilliós határt, idén pedig rögtön a karácsony után, december 27-én regisztrálta a légikikötő a 16 milliós utasszámot. Ez azt jelenti, hogy mindössze négy év alatt hatmillióval, azaz 60 százalékkal nőtt az érkező és induló utasok száma Budapesten.

A Budapest Airport idén tavasszal nyerte el a Routes Europe konferencia legjobb marketing díját, majd szeptemberben a legjobb légitársasági marketing díjat is megkapta. A repülőtér üzemeltetője továbbra is azon dolgozik, hogy izgalmas új járatokat hozzon a budapesti repülőtérre, és hogy Budapest továbbra is az egyik legvonzóbb desztináció maradjon az utasok szemében. A Budapest Airport 2019-ben nagyívű infrastrukturális és technikai fejlesztéseket valósított meg, a fejlesztések pedig 2020-ban is folytatódnak majd annak érdekében, hogy az egyre növekvő utasforgalmat a lehető legmagasabb szinten tudja kiszolgálni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.

Forrás: Turizmus Online


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.