Átmeneti visszaesés

A július 7-i, londoni terrorcselekmény után a World Travel & Tourism Council elemzése szerint Nagy-Britannia 2005-ben a tervezetthez képest 1,9 százalékkal, vagyis 588 ezerrel kevesebb turistát fogad majd.

A beutazók költését 6,3 százalékkal, a kiutazók számát 1,9 százalékkal becsülik alacsonyabbra a vártnál. A brit szakma 430 millió eurós kiesést jósol a szigetország turizmusa számára. A Brit Vendéglátók Szervezetének tájékoztatása alapján a londoni éttermekben júliusban 30 százalékkal kevesebb volt a vendég az ilyenkor megszokottnál. Júliusban kevés helyet mondtak le ugyan, de új foglalások sem voltak. A terrortámadást követő hetekben a karácsonyi lekötések 25 százalékkal maradtak el a tavalyiaktól. Meglepő viszont, hogy júliusban 21,1 százalékkal nőtt a forgalom a London és Budapest között közlekedő járatokon a tavalyi év azonos időszakához képest. Több mint 63 ezren utaztak, míg az elmúlt évben az utasok száma 52 ezer volt.

Törökország, Egyiptom

A nemzetközi elemzők között akad, aki szerint Törökország turizmusát komolyabb visszaesés fenyegeti,mint Nagy-Britanniáét. Egyrészt a ködös Albiont „megmenti” az üzleti szegmens, másrészt Törökországban a pokolgépes támadások kifejezetten turistaközpontokra irányultak. A legsúlyosabbat július közepén hajtották végre kusadasi üdülőhelyen. A cesmei és antalyai robbantásoknak nem voltak halálos áldozatai. A nyugateurópai utazásszervezők a kusadasi merénylet után mégis gyors helyreállást jósoltak, a másik két robbantást pedig szinte figyelmen kívül hagyták. A magyar túraszervezők nem, vagy csak csekély mértékű visszaesést tapasztaltak.

Egyiptom tavaly már csaknem 8 millió turistaérkezéssel büszkélkedhetett. 1995 és 2004 között a turisták kiadásai 2,7 millió dollárról 6,1 millióra emelkedtek. Az elmúlt csaknem egy évtizedben számos, a mostani terrorcselekményekhez hasonló esemény történt, ezek azonban mind csak rövid időre vetették vissza a gyarapodást. Egyes szakértők azonban attól tartanak, hogy a júliusi, 64 emberéletet követelő Sharm el Sheik-i robbantás jelentősebb visszaeséshez vezethet.

Járatot is töröltek

Az európai tour-operátorok többsége szerint a véres merénylet negatív hatása csak rövid ideig lesz érezhető, télen már a megszokott forgalomra számítanak. Az EU legtöbb országában kevésbé csökkent az érdeklődés az egyiptomi desztinációk iránt, bár a két legfontosabb küldőpiacnak számító Német- és Olaszországból többen mondták vissza a foglalásokat. A Kartago Tours még jóval a Sharm el Sheik-i támadás előtt törölte nemcsak egy egyiptomi, hanem egy-egy tunéziai és jordániai charterláncát. „Csak a szezon elején jelentettek gondot a terrorakciók. A sharmi tragédia már nem hozott újabb visszaesést, a charterláncok a terv szerint közlekednek” – tudtuk meg Adelinda ben Selma ügyvezetőtől. Más hazai túraszervezők viszont drasztikus csökkenésről számoltak be az egyiptomi úti célban, augusztusban járattörlés is történt. A hurghadai charterláncokat viszont nem érintette a júliusi robbantás.

A közelmúltban történt londoni, törökországi és egyiptomi merényletek legfeljebb az érintett országok be- és kiutazó turizmusát vethetik vissza, azt is csak rövid távon.

A turisztikai szervezetek optimisták

A World Tourism Organisation (WTO) főtitkára, Francesco Frangialli úgy véli, a krízishelyzetek után egyre hamarabb áll vissza a rend. Az utazók a megfélemlítésnek nem engedve a megszokott módon szeretnék élni életüket. A WTO elemzői szerint a közelmúlt terrorcselekményei nem lesznek komoly hatással a világ turizmusára, továbbra is az 5- 8 százalékos gyarapodást tartják reálisnak a 2004-es szinthez képest. A világ vezető turisztikai kiállításszervező cége, a Reed Travel Exhibition szerint a turizmus a világ legrugalmasabb, leggyorsabban regenerálódó iparága, amely a legnagyobb csapások után is hamar magához tér, és rövid ideig tartó anyagi veszteségét gyorsan behozza a megtöbbszörözött lendülettel újrainduló fejlődés.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.