Áttért már a kivára, katára?

December 31-én három – a vállalkozásoknak jelentős adómegtakarítást eredményező – választási határidő jár le. Az év utolsó napjáig választható a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva), - ha már január elsejétől ezen igen kedvező adózási módok egyike szerint kíván adózni a vállalkozó - illetve az alanyi mentesség az áfában. Ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy 2017. december 31-én éjfélig az erre vonatkozó nyilatkozatot el kell juttatni az adóhivatalnak — figyelmeztetett közleményében az NGM.

A kiva választásával a kis- és középvállalkozások jelentős része spórolhat a közterhein. December 22-ig beérkező adatok szerint mintegy 7300 cég döntött úgy, hogy jövőre kivázni szeretne. Azonban annak a cégnek mindenképp érdemes az év utolsó napjáig átgondolni a kivára-váltást, amelyiknek a bértömege nagyobb a nyereségénél vagy növekedésre fordítja vissza a nyereségét. A választásban segít a gazdasági tárca kiva-kalkulátora is. Ugyan kivára váltani bármikor év közben is lehet, de a 2017-es zárás miatt legkésőbb december 31-ig célszerű dönteni. A kiva alanyiság kezdő napjával a cégnek ugyanis mindenképp új, önálló üzleti év kezdődik.

2017. január 1-jétől a duplájára – 6 millió forintról 12 millióra – nőtt a kata bevételi határa. Akik még idén választják ezt minimális adminisztrációval és közteherrel járó adózási módot, azok a teljes 2018-as évben így adózhatnak. Viszont annak, aki majd csak jövőre választja, számolnia kell azzal, hogy a bejelentkezés hónapjának utolsó napjáig egy külön - azt az időszakot felölelő, az eredeti adózási módjának megfelelő – bevallást is el kell készítenie.

Érdemes december 31-ig minden kisvállalkozónak átgondolni a váltást, hiszen a kisadózók által fizetendő adó jellemzően mindössze havi 50 ezer forint kiadást jelent azzal, hogy az kiváltja a vállalkozás és a vállalkozó társasági adóját, személyi jövedelemadóját, járulékait és szociális hozzájárulási adóját, sőt a szakképzési hozzájárulást is.

Az alanyi adómentes vállalkozásnak – fő szabály szerint – nem kell áfát felszámítania és fizetnie. Sőt még áfa bevallást sem kell benyújtania. Az alanyi mentesség bevételi határa idén 2 millió forinttal, 8 millió forintra nőtt, és a kormány mindent elkövet azért, hogy már 2019-re másfélszeresére nőhessen a legkisebb vállalkozások áfamentessége.

Az összeghatár 12 millió forintra történő emelését az Európai Uniónak engedélyeznie kell. A csatlakozási szerződésünkben rögzített alanyi áfamentesség maximális értékhatára 8,8 millió forint, a kormány ennek emeléséről szóló derogációs kérelmet már benyújtotta a Bizottságnak.

Az alanyi mentesség 2018-ra akkor választható, ha a vállalkozás bevétele sem 2017-ben ténylegesen, sem 2018-ban „észszerűen várhatóan, illetve ténylegesen” nem haladja meg a 8 millió forintot. Szilvesztert követően az alanyi mentességet legközelebb már csak a 2019-es adóévre választhatják a már működő vállalkozások.

Az új, kedvező adózási mód bejelentésére szolgáló nyomtatványok (’T101, ’T101E, ’T201, ’T201T, ’T203KV) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról (www.nav.gov.hu) tölthetőek le, és kényelmesen az ügyfélkapun keresztül, illetőleg - a ’T203KV adatlap kivételével - postai úton, vagy személyesen is benyújthatóak.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.