Áttörés várható

Arról évek óta teljes az egyetértés szakmai körökben, hogy szükség lenne egy nagy befogadóképességű kongresszusi központ megépítésére Budapesten, hogy a főváros ne maradjon le a jól jövedelmező konferenciaturizmus világversenyében. Tervekből, elképzelésekből temérdek született az évek során, a megvalósulás azonban még mindig folyamatban van.

Budapest világszinten jegyzett kongreszszusi helyszín, 2008-ban például a Nemzetközi Kongresszusi Szövetség (ICCA) rangsorolása szerint a 6. helyen végzett a nemzetközi rendezvények számát tekintve. Az összesítésben hazánk is meglepően jól teljesített. Magyarország a 25. helyen végzett 2008-ban az ICCA által vizsgált 81 ország között, maga mögé utasítva régiós versenytársai közül Ausztria kivételével mindet. Akkor összesen 111 rendezvényt tartottak nálunk, ebből 95-öt Budapesten. Az ICCA által vizsgált 1998–2008 közötti időszakban a budapesti rendezvények száma – 49-ről 95-re nőve – közel 100 százalékos növekedést mutat. Ráadásul az ICCA statisztikájában csupán a nemzetközi szervezők által rendszeresen megrendezésre kerülő események szerepelnek, ezeken túl még bőven vannak kisebb-nagyobb konferenciák. Ezeket is figyelembe véve 2008-ban 531 nemzetközi részvétel mellett zajló tanácskozás volt Magyarországon, átlagosan 226 résztvevővel. A város mellett szól a földrajzi elhelyezkedésből fakadó könnyű megközelíthetőség, a jó ár-érték arány és a szállodai infrastruktúra fejlettsége. A pozitívumok ellenére Budapest sokkal jobban is szerepelhetne a globális versenyben. Hátrányunk elsősorban a megfelelő méretű, legalább 5000 főt befogadni képes kongreszszusi központ hiányából fakad. Emiatt évente 5-6 nagy rendezvényt kell lemondani Budapesten. A verseny éles, a résztvevői létszámot érdemes növelni, így a konferenciaturizmusból származó bevételek is jelentősen növekedhetnek. Ez már évek óta tudott, mégis hosszú ideje húzódik a nagy befogadóképességű helyszín megépítése.

Kongresszust Budapestre, de hova?

Évek óta történnek próbálkozások. Idővel az igények kinőtték a Budapesti Kongresszusi Központot (BKK). Jóllehet a BKK 2005-ben megújult, összes termének befogadóképessége színházas elrendezésben eléri a 3000 főt, sok rendezvény lebonyolításához azonban ez mégsem elég. Ahogy kevés az Intercontinental legfeljebb 1000 fős kapacitása is. A Trigránit által a Milleniumi Városközpontban felépíteni szándékozott kongresszusi központ megvalósítása lekerült a napirendről, és a hányatott sorsú Tüskecsarnok kongresszusi központtá válására is egyre kisebb az esély.

Alig egy éve még nagy ívű tervek alapján az akkor kiírt, végül eredménytelenül zárult vagyonkezelői pályázaton egyedüliként induló Atlantis Congress and Events Hall Kft. a kormány céljaival megegyezően a 11 éve befejezetlen, eredetileg sportlétesítménynek szánt Tüskecsarnokot 9 milliárd forintos beruházással 4000 főt befogadni képes kongresszusi központtá építette volna át. Miután az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) lemondott a Tüskecsarnok konferenciaturisztikai hasznosításáról, a vagyonkezelői jogot átadta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV), amelynél új megközelítésben vizsgálják a további felhasználás lehetőségeit. A felhasználás lehetőségeiről a területileg illetékes XI. kerületi önkormányzaton belül megoszlanak a vélemények ellenzék és kormányoldal között. A KDNP-s Rétvári Bence már korábban is több ízben a kormányt korholta, amiért nem sportlétesítményként képzelte el az épület jövőjét, míg Molnár Gyula szocialista polgármester úgy véli, az épület sportcéllal nem hasznosítható.

2011-re kibővül a Syma-csarnok

Megoldást jelenthet a nagy létszámú kongresszusok budapesti lebonyolítására a Syma Sport- és Rendezvényközpont küszöbön álló bővítése. A Magyarország és Közép-Európa legnagyobb befogadóképességű kongresszusi helyszínének szánt Syma nem könnyen, mintegy másfél éves csúszással jutott el odáig, hogy a bővítésre az engedélyt megszerezze. Különösen a területileg illetékes XIV. kerületi önkormányzattal került vitába. A XIV. kerületi önkormányzat azzal lassította az engedély beszerzését, hogy a Központi Építészeti Műszaki Tervtanács javaslatára elutasította a terveket, mondván, hogy a Körcsarnok helyére építendő központ nem szolgálná adekvát módon a 2020-ra álmodott budapesti olimpia megrendezését. Édes gyermekkor, amikor az álmok diadalmaskodnak a józan ész fölött.

Végül 2009 augusztusában a kerület módosította álláspontját, és kiadta az építési engedélyt. Az akadályok elhárultával a Népstadion melletti helyszín közel 5 milliárd forintból 51 000 négyzetméteresre bővülne. Akár 5300 főt befogadni képes plenáris terem, 25 szekcióterem, 4000 négyzetméternyi kiállítóterület, valamint ötezer fő ültetett étkeztetésére alkalmas saját konyha kapna helyet az új létesítményben. Így a jelenleg kongresszusokból származó évi 85 milliárdos bevételt a remények szerint megnégyszerezhetik.

Mint Szántó Andrástól, a Syma ügyvezetőjétől megtudtuk, a 2011 tavaszára átadandó kongresszusi központ ütemezési tervét tartják. A projekt finanszírozási tervezete jelenleg elbírálás alatt áll az MFB-nél; a bankkal nyár végén kezdte meg a finanszírozási együttműködést a Syma.

Ugyanakkor indulnak Szántó Andrásék a december elején a Közép-magyarországi Operatív Program (KMOP) keretében meghirdetett kongresszusi infrastruktúra fejlesztésére kiírandó pályázaton is. Kovács Miklós szakállamtitkár kérdésünkre elmondta, hogy a KMOP keretében december elején kerül meghirdetésre nagy befogadóképességű kongresszusi központ építésére vonatkozó pályázati konstrukció, amelynek keretében mintegy 900 millió forint lesz lehívható.

Állam és EU

Nem csoda, hogy ilyen bevételnövekedés mellett az állam érdekelt a konferenciaturizmus fejlesztésében. Az állami szerepvállalás komolyságát jelzi, hogy a konferenciaturizmus fejlesztése kiemelt szerepet kapott a 2007-ben meghirdetett Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában (NTS), különösen Budapesten támogatná az állam egy nagy befogadó képességű kongresszusi központ létesítését. Mint Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár kérdésünkre elmondta, az ÖM hozzájárulás gyanánt állami részvállalóként hozzájárul egy magyarországi profi kongresszusszervező iroda létesítéséhez. De a megvalósuló kongresszusi beruházások révén létrejövő új kapacitások állami vásárlóként történő használatbavételével is támogatná az üzemeltetőket, illetve ösztönözné a fejlesztőket újabb beruházásokra.

A kongresszusi fejlesztések fontos pillérei lehetnek az uniós források is; az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében 2007–2008 között 23 projekt 2,2 milliárd forint támogatást kapott. A különböző regionális operatív programok nem mindegyike tartalmaz azonban külön kongresszusi infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó kiírást.

Vidéki helyzetkép

Mint azt a Turisztikai Szakállamtitkárságtól megtudtuk, kizárólag a konferenciaturizmust célzó, támogatást kapott fejlesztés két esetben folyik: 797 792 940 Ft megítélt támogatással a Szegedi Rendezvény és Konferencia Központ komplex kialakítása, valamint 536 484 555 Ft támogatással szintén Szegeden a Pannon-Hajó 2002 Turisztikai és Szolgáltató Kft. nevével fémjelzett Multifunkcionális, interaktív Tisza Konferencia és Rendezvény Központ kialakítása.

Állami támogatással készül ugyan egy konferencia- központ Pécsett is, de ez egy másik történet. A Pécs2010 program egyik kulcsprojektjeként a kulturális fővárosi évad vége felé, 2010. szeptember 30-ra elkészülő Pécsi Konferencia- és Koncertközpont a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől közel 5,3 milliárd forintos támogatást kapott. A központ nagytermében akár 1000 fős rendezvényt is képes befogadni. Mindeközben az alig három éve megnyitott Expo Center Pécs gyakorlatilag üresen áll, jóllehet az Expót is szeretné a városvezetés bevonni az EKF rendezvényeibe.

A többi régióban jellemzően a szálláshely-fejlesztési projektek részeként jelennek meg különböző, konferenciaturizmushoz kötődő elemek – például amikor egy szállodában a fejlesztés részeként konferenciatermet is kialakítanak – tájékoztatott a szakállamtitkárság.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.