AUA: három fogásos meleg étel, több luxusszolgáltatás

Százhatvan ország mintegy tizennyolc millió utasának a véleményét tükrözik a Skytrax World Airlines Awards idei rangsorai. 

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ausztriában komoly figyelmeztető jelnek tartják, hogy a listán az Austrian Airlines (AUA) a 2011-es 17. helyről idén a 39-re csúszott vissza. Ugyanakkor pozitívumként értékelték, hogy a Niki-nek sikerült erősíteni a pozícióját, és a társaság a tavalyi 91. helyről a 75-re ugrott elő. Aggodalomra ad okot az is, hogy míg tavaly az Austrian Airlines még legjobb volt a business osztályú vendéglátásban, valamint a „Service Excellence” Európa listán, addig az idén mindkét kategóriában a második helyre szorult.

A jelek szerint a cég vezetése is úgy érzi, hogy lépni kell. Véleményük szerint a rövidtávú járatokon sok, míg a nagy távolságú járatokon kevés az utas. Erre tekintettel ez utóbbiaknál növelni kívánják az utasoknak nyújtott luxusszolgáltatásokat. Az új kényelmi szolgáltatások közé tartozik egyebek mellett, hogy az üzleti osztályon lehetőségük lesz az utasoknak teljesen vízszintes helyzetben is pihenni, míg a turista osztályon elérhetővé válik a video-on-demand rendszer. A szükséges átalakításokat, még a téli időszakban tíz, hosszú távú járaton közlekedő gépen végzik el, mindez 80 millió euróba kerül.

Újdonság az is, hogy az Austrian Airlines repülőgépeinek a fedélzetén újra kaphatnak az utasok háromfogásos meleg ételt, ám ezt nem ingyen, hanem 15 euró ellenében, amit előzetesen meg kell rendelni. Akik erre nem tartanak igényt, azok az eddigi szolgáltatásokra számíthatnak.

A légitársaság a hatékonyabb működtetés érdekében jelentős lépéseket tesz repülőflottájának megújítására is. Hét új Airbus 320-at vásárolnak, ebből kettő már át is vettek, és további ötre aláírták a szerződést. Így a jövő nyári menetrendben a tervek szerint már hét új Airbus szállítja majd az utasokat, miközben négy régi Boeing 737-est értékesít az AUA.


Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.
Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton

Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton 

A 3. ütem várhatóan április 15-én kezdődik és április 20-ig tart.
Egyre többen repülnek Svájcba

Egyre többen repülnek Svájcba 

Élen a Budapest-Bázel útvonal a Kiwi.com svájci foglalási listáján.
A világ legnépszerűbb repülős útvonalai

A világ legnépszerűbb repülős útvonalai 

2024-ben az előrejelzések szerint rekordszámú, 4,7 milliárd ember utazik légi úton.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.