Élénkülő belföldi kereslet a Balatonnál

Tavaly 1 millió 445 ezer vendég 4 millió 887 ezer vendégéjszakát töltött el a balatoni kereskedelmi szálláshelyeken, és elsősorban az élénkülő belföldi keresletnek köszönhető, hogy a Balatoni régió szálláshelyein 38 500-zal többen szálltak meg, mint 2013-ban, a vendégéjszakák száma pedig 88 ezerrel nőtt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közölt adatokból.

A tóhoz érkezők háromnegyede belföldi vendég volt, és az általuk eltöltött vendégéjszakák az összes balatoni vendégéjszaka 63 százalékát tették ki. A régió belföldi vendégforgalma március és november kivételével minden hónapban meghaladta a 2013-as adatokat. A külföldi forgalomról ez már nem mondható el: az elő- és az utóidényben, valamint a főszezonnak számító júliusban is kevesebb külföldi vendég érkezett, mint egy évvel korábban.

A vendégforgalom a közösségi szálláshelyeken és a kempingekben visszaesett, a többi szállástípusban viszont meghaladta a 2013. évit.

A szállodák külföldi forgalma csökkent ugyan, a belföldi viszont (különösen a gyógyszállodákban) 2013-hoz képest jóval kedvezőbben alakult, a panziók és az üdülőházak iránti kereslet pedig mind a hazai, mind a külföldi látogatók részéről nőtt.

A vendégéjszakák számát tekintve a balatoni települések közül továbbra is Hévízé az elsőség. A zalai fürdőváros kedvelt úti cél a határon túlról érkezők számára: a régió külföldi vendégkörének több mint a negyede (97 ezer ember) itt foglalt szállást. 2013-hoz képest azonban Hévíz kereskedelmi szálláshelyeit csaknem 18 ezerrel kevesebb látogató vette igénybe, így a vendégéjszakák száma erőteljesen, 66 ezerrel csökkent.

A régió további három, turisztikai szempontból meghatározó településén – Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson – ezzel szemben kedvező évet zártak a kereskedelmi szálláshelyek, elsősorban növekvő belföldi vendégforgalmuknak köszönhetően – írja a KSH.

2014-ben a balatoni kereskedelmi szálláshelyek 357 ezer külföldi vendéget fogadtak, a régióban elöltött külföldi vendégéjszakák száma megközelítette az 1 millió 805 ezret. A külföldiek átlagosan 5 éjszakára foglaltak szobát. Németországból (több mint 91 ezren), Ausztriából (51 ezren) és Oroszországból (mintegy 36 ezren) érkeztek a legtöbben a Balatonhoz.

Az orosz vendégek száma egytizedével csökkent, és a német, osztrák, holland, olasz, dán vendéglétszám is elmaradt a 2013-astól. Ukrajnából 40 százalékkal kevesebb látogató (alig több mint 5 ezer fő) jött. Szlovákiából ezzel szemben 2, Csehországból 3, Lengyelországból 4 és félezerrel több vendéget regisztráltak a szálláshelyek, és ugyancsak emelkedett – közel 1600 fővel – a Kínából érkezők száma.

A tavalyi főszezonban a balatoni településeken 517 kereskedelmi szálláshely tartott nyitva, amelyek együttesen 120 500 férőhelyet kínáltak a látogatóknak. A balatoni vendégforgalom mintegy 70 százaléka a 188 működő szállodához kötődött. A balatoni szálláshelyek 2014-ben átlagosan 45, ezen belül a szállodák 49 százalékos szoba-kihasználtsággal működtek.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.