– Nincs szakmám. Az élet úgy hozta, hogy az érettségi után nem tudtam folytatni a tanulmányaimat, mert el kellett tartanom magam. Ma pedig abba az iskolába hívnak óraadó tanárnak, amelyben ezt a képesítést megszerezhetném…

– A 90-es évek elején a rendszerváltozás sok egyéb mellett elsodorta az ifjúsági táborozást is. Müller Péter Sziámi barátommal egy napon azon morfondíroztunk, milyen lenne az ideális EFOTT (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója), a szocializmus egykori nagy, ifjúsági happeningje. Hosszabbnak és sokrétűbbnek álmodtuk, megtartva azonban annak sátortáborozós jellegét. Elképzelésünket a fővárosi önkormányzatnál is meghallgatták, ahol arra biztattak, valósítsuk meg magunk, mert nekik nincs rá kapacitásuk, területet viszont szívesen a rendelkezésünkre bocsátanak. 1993-ban barátokkal közösen, kedvtelésből, főállású munkánk mellett megrendeztük az első Sziget Fesztivált a Hajógyári-szigeten viszonylag kis veszteséggel. ’94- ben viszont – amatőrségünkből fakadó hibák miatt – már komoly deficitet halmoztunk fel, és döntésre kényszerültünk: vagy ráfekszünk a szervezési munkára, vagy megszüntetjük az amúgy sikeres, sokakat vonzó fesztivált. Én felhagytam minden addigi foglalatosságommal, és csak a Sziget szervezésének szenteltem az időmet.

– Az első Sziget összköltségvetése még 26 millió forint volt, két színpadon, nyolc helyszínen kínáltunk programokat 43 ezer látogatónak. Ma már 1,8 milliárd forint a Sziget büdzséje, a cégünké pedig 2,5 milliárd. A Szigeten a programok száma több ezerre tehető, 60 helyszínre lehet ellátogatni, tavaly összesen 369 ezren tették ezt. Ma már 54 főállású és 10-15 időszakos munkatársunk van. A fesztivál 12 éve alatt 8 évet nyereséggel zártunk, tavaly 50 milliót kerestünk rajta, és további 26-ot a többi projektünkön.

– A világ legnagyobb szórakoztatóipari cége tett ajánlatot a Sziget Szervezőiroda többségi tulajdonának megvételére. Nem álltunk kötélnek, hiszen büszkék vagyunk arra, hogy ez egy magyar vállalkozás, amelyet nem áll szándékunkban eladni, és az irányítást amúgy sem adnánk ki a kezünkből.

– Hogy a munkaerőt egész éven át foglalkoztatni tudjuk, hogy a magas rezsiköltségek egy részét máshová tudjuk terhelni, és hogy ne csak egy lábon álljunk, más fesztiválok szervezésébe is belefogtunk. Van egy újságunk is, a WAN2 popkulturális magazin, és üzemeltetünk egy kultúrházat Budapesten. A soproni Volt Fesztivál nem a saját ötletünk, úgy került hozzánk. Szervezői már a Sziget Szervezőirodánál dolgoztak, amikor felajánlották, hogy csináljuk közösen a rendezvényüket. A Mezőtúri WANTED szervezését egy pár évre kényszerűségből vettük át. Kiszálltunk belőle, miután kitermeltük azt a pénzt, amellyel a szervező, aki a Szigeten vendéglátósként dolgozott, adósunk maradt. A Sportszigetet és a Gyerekszigetet annak reményében hoztuk létre, hogy megnyerjünk egy olyan szponzori, hirdetői kört, amely reklámjait a fiataloknak szánja, de nem feltétlenül kapcsolja össze a zenével. A Sportszigetet azonban, úgy tűnik, idén utoljára rendeztük meg, mivel mind a hat alkalommal veszteséges volt, idén ráadásul a gazdasági kényszer miatt fizetőssé tett rendezvényre jóval kevesebben jöttek el a tavalyihoz képest.

– Lényeges, hiszen nyereségorientált vállalkozás vagyunk, felelősséggel tartozunk az alkalmazottaink jövőjéért. Akadnak azonban szívügyeink, mint például a drogprevenciós Szenvedélyek Napja, amelyre szintén minden évben ráfizetünk. A sportos, egészséges életre való nevelés nemes feladat, de nem egy vállalkozás dolga saját költségére, úgyhogy ezt szívesen ráhagyjuk az államra, különösen, hogy a támogatást mára szinte teljesen megvonta a rendezvénytől.

– Igen. Az első években 25 százalékát fedezte kiadásainknak az állami támogatás, később csak 10 százalékát, tavaly már csak hetet, idén pedig örülünk, ha megkapjuk azt az 5 százalékot, amelyet az elmúlt évben még a Sziget számára különítettek el a költségvetésben. Az érthető, hogy az állam a támogatások mértékével nem tudja követni egy rendezvény fejlődését. Az viszont nem szerencsés, hogy csökkenti is a forrásokat, miközben nyilvánvalóan egyre több bevétele származik belőle. Egy, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium megbízásából készült felmérés szerint 2003-ban adók és más befizetések formájában 1,1 milliárdot keresett az állam az egykori „Kistehénből” fejőstehénné vált Szigeten, ez az összeg pedig azóta csak nőhetett.

– Részben. Kiadásaink kompenzálásában már a reklámbevételek növelésére sem számíthatunk. A helyszín ugyanis elérte a maximális befogadóképességét, a látogatószám alig növelhető, esetleg csak a külföldiek részéről, nekik azonban a magyar cégek nem hirdetnek. Így maradnak a belépődíjak, mivel e téren vagyunk a leginkább lemaradva az európai szinttől.

– A legkomolyabb dilemma számunkra, hogy hol van az a határ, ahol a magyar tömegek még fizetőképesek. Hiszen az ő pénztárcájukhoz kell szabnunk a jegyárakat, annak ellenére, hogy nemzetközi szinten is helyt kell állnunk a kínálattal, mivel külföldön adjuk el a heti belépők nagyobb részét. De nem akarunk csak külföldieknek szervezni idehaza egy fesztivált.

– Van, és mondhatom, hogy gazdasági nonszensz egy nyugati szervező számára, hogy mi ekkora költségvetésből fel tudunk építeni egy ilyen fesztivált. Négy éve arról beszélgettünk a dániai Roskilde Festival szervezőivel, hogy melyikünk mennyit költ programokra. Mi abban az évben 150 millió forintot tudtunk áldozni fellépőkre, ami az akkori árfolyamon 700 ezer euró körül volt. Azt mondták, ők se sokkal többet költenek, mintegy 1 milliót, a programjuk viszont a mienknél jóval erősebb volt. Akkor esett le az álluk, amikor kiderült, hogy míg ők ezt az összeget egy napra értik, addig mi a Sziget teljes hetére. A nyugat-európai fesztiválok tehát jóval kedvezőbb pénzügyi helyzetben vannak. Két tendencia figyelhető meg: vagy teljesen üzleti alapon működnek háromszor-négyszer magasabb árakkal, vagy a nálunk még hiányzó, tudatos kultúrafinanszírozási koncepciónak köszönhetően jóval nagyobb arányú közpénzekkel gazdálkodnak.

– Sajnos nem. Ha azt vesszük, hogy legalább 15 ezer jegy esik ki egy nap, az naponta 75 millió forint. Három-négy ilyen nap tényleg azt jelenti, hogy csődbe mentünk.

– Erre az eshetőségre gondolva minden pénzt, amit az elmúlt évek során kerestem, befektettem. Nyitottam belőle a Liszt Ferenc téren egy vendéglátóhelyet, amelynek a jövedelmezősége sokkal kevésbé függ az időjárástól. A Buena Vistából pedig, ha lejárt a hiteltörlesztés, ki tudom venni azt az öszszeget, amit a Szigetből és a többi rendezvényből csak akkor, ha az időjárás kegyes hozzánk.

– A szervezőiroda 45 százalékban az enyém, és az éves hasznunk egy nagyon jó évben lehet akár 100 millió forint is…

– Annyit tehetünk, hogy más nyereséges rendezvényeinkből csoportosítunk át pénzeket, illetve olyan fellépőket hívunk, akik vonzzák a közönséget, ha esik, ha fúj. Hiszen a fesztivál látogatóinak legfeljebb a harmada elővételes hetijegyes, őket már nem tántorítja el a rossz idő. De a több mint 150 ezer napijegyest akkor is be kell valahogy csalogatni. Biztató viszont, hogy idén időarányosan kétszer annyi hetijegyet vettek elővételben külföldön, mint az elmúlt évben.

– Többségi tulajdont szereztünk egy határon túli fesztivált, a marosvásárhelyi Félszigetet szervező cégben. Szeretnénk megcélozni az egész, 23 milliós romániai piacot, ezért jövőre már a román tengerparton vagy Bukarestben rendeznénk fesztivált, később pedig Horvátországban és Szlovákiában is.

– Eddig két házasságom volt, amelyek részben a munkám miatt mentek tönkre. Most boldogan élek szerelmemmel és májusban született kislányunkkal.