Az ember és természet alkotta világok találkozása

Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyeként Miskolc egyedülálló kulturális és turisztikai vonzerőivel „örök vendégfogadójává” válik a már korábban itt járt turistáknak, hiszen aki egyszer ellátogat városunkba, és megérinti annak egyedisége, szívesen tér ide vissza, rendszerint többedmagával. Meglátja, városunk sokszínűsége Önt is magával ragadja!

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kultúra évszázados emlékei

A Belváros legismertebb egyházi értékei

Az 1560-as években épült Avasi Református Templom és az 1577-ben épített Avasi Harangtorony már hosszú ideje Miskolc jelképe. A templom és a torony szomszédságában helyezkedik el a város legrégebbi temetője, az Avasi temető.

A Deszkatemplom Szeghalmi Bálint akkori városi főmérnök tervei alapján épült 1938- ban. Meredek tetős, zsindelyezett tornya erdélyi emlékeket ébreszt az arra járóban. Az Ortodox Templom Közép-Európa egyik legnagyobb, legszebb görögkeleti temploma, amely 1785 és 1790 között épült. Itt található Közép-Európa legnagyobb, 84 képből álló ikonosztázionja. A Magyar Ortodox Egyházi Múzeum az ország leggazdagabb görögkeleti egyházi gyűjteményének ad otthont. A Belvárosi Református Templomot 1786 és 1808 között emelték, tornya 1865-ben készült. A templom a régió legnagyobb református temploma, amely a tornyán látható aranykakasnak köszönhetően kakastemplomként is ismert.

• Diósgyőri Vár

Miskolc-Diósgyőr leglátogatottabb, leglátványosabb idegenforgalmi nevezetessége a diósgyőri várrom és múzeum. A várat a források 1340-ben már királynéi javadalomként említik, s ekkortájt kezdődött meg a négy saroktornyos, szabályos négyzet alaprajzú gótikus vár királyi pompájú kiépítése. Károly Róbert uralkodásától kezdve egészen II. Lajos haláláig a vár a királynék jegyajándéka volt. Ez volt Diósgyőr virágzásának időszaka. A későbbi évszázadok során a vár fokozatosan hanyatlásnak indult, majd lassan romossá vált. Az elmúlt évtizedekben rendezvényhelyszínként lett fontos, és számos fesztiválnak, koncertnek ad otthont évről évre. 2012-ben nagy átalakulás veszi itt kezdetét. Az épület 2014-re megújul, és a rom helyett a régi kort idéző Diósgyőri Várat kereshetik fel a látogatók.

A felújítás ideje alatt a fesztiválok, koncertek, előadások és egyéb rendezvények nem maradnak el, ezeket a várárokban, illetve a vár mellett található Déryné-ház előtti területen tartják meg. A jegypénztár épületében a vár történetét bemutató kiállítás lesz megtekinthető. www.disogyorivar.com

• Miskolci Nemzeti Színház

A mai Magyarország területén elsőként magyar nyelven játszó kőszínház az 1823-ban épült, majd 1843-ban leégett első miskolci színházépület szomszédságában 1847–1857 között épült késő klasszicista-romantikus stílusban. Az 1993–96-os korszerűsítés, bővítés során Közép- Európában is egyedülálló színházegyüttes jött létre, a színház melletti kamaraszínház, stúdiószínház, szabadtéri színház, színészmúzeum, kiszolgálóüzemek, igazgatási épület és színészlakások együttesével. www.mnsz.eu

• Bartók+...Nemzetközi Operafesztivál

A Miskolci Nemzetközi Operafesztivált 2012 júniusában immár 11. alkalommal rendezi meg Miskolc, ezúttal „Bartók+Puccini” címmel. A fesztivál alapító okirata így fogalmaz: „Színvonalas, karakterében egyedülálló, évenként ismétlődő nemzetközi opera- és zenei fesztivál létrehozása és működtetése Miskolcon, amely segíti egyrészt a város kulturális arculatépítését, gazdasági, turisztikai fejlesztését, másrészt elősegíti a nemzetközi kulturális zenei életbe való bekapcsolódását.” Ezt fejezi ki a fesztivál jelmondata is: „A zene várost épít!” www.operafesztival.hu

Miskolc természetesen…

• Miskolci Állatkert és Kultúrpark

Az 1983-ban megnyílt állatkertben a hazai fauna képviselői mellett a látogatók ma már számos egzotikus állatot is megtekinthetnek. 22 hektáros erdei környezetben jelenleg közel 150 faj több mint 600 egyedét mutatják be. A parkban sétálva a szomszédos Bükki Nemzeti Park növényvilágával is ismerkedhetnek a látogatók. A Miskolci Állatkert és Kultúrpark az év minden napján várja a látogatókat! www.miskolczoo.hu

• Lillafüred és környéke

A Lillafüreden található Palotaszállót 1930-ban nyitották meg. Különleges látvány a szálló többszintes függőkertje, ahol szobrok és emlékhelyek találhatók, köztük József Attila egész alakos szobra. A szálló mellett látható a meredek szikláról lezúduló nagy vízesés, amely Magyarországon a legmagasabb. Lillafüreden és környékén megismerhetjük a Fazola család kohászati örökségét, felkereshetjük Hámort, a barlangászok és a sziklamászók paradicsomát, valamint az ősember lakhelyéül szolgáló Szeleta-barlang mellett két másik barlangot is. A Szent István-cseppkőbarlang gazdag formavilágán kívül légzőterápiás célokat szolgáló terméről is nevezetes, az Anna-mésztufabarlanghoz hasonló pedig csak három található a világon. Egyedülálló élményt nyújt az utazás az erdei kisvasúttal, amelynek vonalán található az ország első pisztrángtelepe, az újmassai Őskohó, valamint hazánk legmagasabb vasúti viaduktja. A kisvasút 2011 decemberében immár 9. alkalommal változik Mikulás-vonattá. A különleges, téli kivilágítású kocsikban a Mikulás és krampuszai várják a gyerekeket. www.bnpi.hu, www.laev.hu

• Barlangfürdő, Miskolc–Tapolca

Az Európában egyedülálló karsztvizes barlangrendszer már a 16. századtól a bencés szerzetesek kedvelt fürdőhelyeként volt ismert. A természet alkotta barlangrendszerben kialakított öt beltéri medencében gyógy- és wellness-szolgáltatások széles választéka igazi regenerálódást biztosít az idelátogató vendégek és a gyógyulni vágyók számára. Az ásványi anyagokban gazdag, 30–35 °C-os, gyógyhatású karsztvíznek köszönhetően Miskolc-Tapolca az egyik legkedveltebb üdülőhely Magyarországon. A fürdőhöz kapcsolódó Barlang Aquaterápia részleg felfrissülést, regenerálódást, gyógyulást kínál számos wellness- és gyógyászati szolgáltatásával. A termálforrás vízhőmérséklete 29,4 °C. www.barlangfurdo.hu

Miskolc ízei

A miskolci Avas-hegy pincerendszere a 18. században épült ki a helyi bortermelőknek köszönhetően. A Kis-Avas pincéiben a látogató megkóstolhatja a régió borait és a borokhoz illő ételkülönlegességeket. Bükkszentkereszten, egy Miskolc melletti hegyvidéki településen él az a Szabó Gyuri bácsi, ak évről évre a kristálytiszta levegőjű Bükk-hegység lankáiról gyűjti össze gyógynövényeit, amelyekből számos betegségre tud gyógyteát készíteni. Ezek közül világszinten ismert az a „György-tea”, amely a cukorbetegséget gyógyítja. Miskolc nyugati részén, a Bükki Nemzeti Park területén található a Lillafüredi Pisztrángtelep, ahol maguk foghatják ki a vendégek azt a halat, amelyet el kívánnak elfogyasztani. A pisztrángtelepen szivárványos pisztrángokat tenyésztenek, és génállományt tartanak fenn a Magyarországon őshonos sebes pisztrángból. A 2012. február 24–26. között 11. alkalommal megrendezésre kerülő Miskolci Tél – Kocsonyafesztivál a téli szezonban is a városba csábítja a kül- és belföldi vendégeket. A fesztiválon civil programok, koncertek és hazai termelők vására várja az érdeklődőket. „György-tea”: www.gyorgytea.hu Lillafüredi Pisztrángtelep: www.pisztrangtelep.hu Kocsonyafesztivál: www.kocsonyafesztival.hu


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.