Az engedély hiánya miatt nem építik tovább a dél-erdélyi autópálya egyik szakaszát

A romániai Állami Építésfelügyeleti Hatóság leállította a dél-erdélyi autópálya Déva-Marosillye (Deva-Ilia) szakaszának az építését, mert a szállításügyi minisztérium nem szerezte be a kivitelező számára a szükséges építési engedélyt - közölte kedden a Digi 24 hírtelevízió.

A hatóság egy helyszíni vizsgálat után kötelezte a munkálatok beszüntetésére a kivitelezőt, mely keddtől elkezdte a visszavonulást a területről, és közölte, egy hét alatt elszállítja a munkagépeit.

A román tulajdonban levő Spedition UMB és Tehnostrade társaságok konzorciuma 2013 nyarán nyerte meg a pálya tervezésére és építésére kiírt versenytárgyalást. A 22,1 kilométeres pályaszakasz megépítését 419,4 millió lej (29,35 milliárd forint) áfa nélküli összegért vállalta. A szerződés szerint az utat 2016 májusában kellene átadni, ám a munkálatoknak mindeddig csak mintegy fele készült el, az is részben törvénytelenül.

A szállításügyi minisztérium ugyanis csak egy hét kilométeres útszakaszra szerezte meg az építési engedélyt. Amint a hírtelevízió közölte, ezt a szakaszt már aszfaltburkolat borítja. A kivitelező mindeddig azon a szakaszokon is dolgozott, amelyre nem kapott építési engedélyt.

Az Európai Unió által biztosított forrásokból épülő A1-es, dél-erdélyi autópálya a nagylaki határátkelőt köti össze Aradon Temesváron és Déván át Nagyszebennel, ahonnan az Olt völgyén szeli át a Kárpátokat, és csatlakozik a Pitesti-Bukarest sztrádához. A pályán jelenleg az államhatártól Temesvárig, és Dévától Nagyszebenig lehet közlekedni. A Déva-Nagyszeben autópályának a tavalyi választási kampányban átadott szakaszát szeptemberben le kellett zárni, mert a burkolat megrepedt, és veszélyeztette a közlekedés biztonságát. A kivitelezőt egy 300 méteres szakasz elbontására és újraépítésére kötelezte az autópálya-társaság.

Forrás: MTI


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.