Az érintett Ryanair-utasok 75 százaléka kért intézkedést szerdáig a járattörlések miatt

A Ryanair öthetes járattörlési időszakában érintett mintegy 315 ezer utasból szerdáig 238 ezren kérték a jegyük átfoglalását vagy az ár visszatérítését.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Közlésük szerint a Ryanair minden érintett utast e-mailben tájékoztatott a járat törléséről és a lehetséges teendőkről.

Ezek között felhívták az utasok figyelmét az uniós jogszabályok szerinti kompenzációs lehetőségekre is. Korábban fogyasztóvédők azzal vádolták az ír diszkont légicéget, hogy ezekről nem küldenek tájékoztatást.
Szerdáig a Ryanair adatai szerint 175 ezren kérték a jegyük átfoglalását, 63 ezren pedig a jegyár visszatérítését.

A hét végéig az utasok jelentős részének, 300 ezer embernek találnak megoldást - olvasható a közleményben.
A Ryanair pénteken teljesen váratlanul jelentette be a honlapján, hogy azonnali hatállyal napi 40-50 járatát törli október végéig, ami mintegy kétezer járat kiesését jelenti. A budapesti járatok közül a szerdai, 3717-es és 3718-as London-Stansted és Budapest közti járatokat törölték.

A légitársaság hangsúlyozta, hogy a törlések a járatok kevesebb mint 2 százalékát érintik, és az a céljuk, hogy helyreállítsák a járatok közlekedésének pontosságát.

Szeptember első két hetében a megszokott 90 százalék helyett a járatoknak már kevesebb mint 80 százaléka közlekedett pontosan a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége és sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a hajózó személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt.

A Ryanair eddig az áprilistól márciusig terjedő év szerint engedte a szabadságolást, a jövő évtől kezdve azonban a naptári év szerint kell alakítani a szabadságolási rendszert. Ennek következményeként a hajózó személyzetnek (pilóták és légiutas-kísérők egyaránt) idén december végéig ki kell venniük a szabadságukat.

A légi utasok jogait szabályozó uniós direktíva szerint a Ryanairnek akkor is térítésmentesen kell átfoglalnia a jegyet, ha a saját hálózatában nem tudja megoldani az utas elszállítását. A Ryanair azonban nem kötelezhető arra, hogy a következménykárokat (autóbérlés, szállás) megfizesse.

Forrás: MTI


Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő

Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő 

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom. 
Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.