Az étterem, ahol még a tiszta levegőért is fizetni kell

Hatósági figyelmeztetésben részesült egy kelet-kínai étterem tulajdonosa, mert felárat számított fel a tisztított levegőért, pedig a rendelésenként 1 jüant (45 forint) mindenkinek becsületesen fel is tüntette a számláján.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Csiangszu tartományi Csangcsiakang fogyasztóvédelmi felügyelősége a dokumentált panaszok nyomán indított vizsgálatot, és hírek szerint végül jobb belátásra bírta a vendéglőst. A nyomozás végén arra a megállapításra jutottak, hogy a tisztított levegő extra díjáról előzetesen tájékoztatnia kellett volna a betérő kuncsaftokat.

A hivatal úgy érvelt, hogy a levegő "természetes erőforrás", amelyet nem fizettethetnek ki senkivel akarata ellenére. Vagyis ha valaki nem kér a jó levegőből, nem kényszeríthető annak megvásárlására, viszont a levegővételtől sem tiltható el. Hozzátették, az étkezdének amúgy kötelessége jó körülményeket teremteni a vendégei számára.

A tulajdonos azzal védekezett, hogy ily módon kívánta a légtisztító berendezés, a szűrők és az üzemeltetés árát behozni. Végül azonban megígérte, hogy törli a pénztárgép programjából a szóban forgó tételt. Azt is mondta, nem tudta, hogy az árképzési szabályok nem teszik lehetővé az effajta szolgáltatás megfizettetését.

A közösségi médiában véleményt alkotók nem ítélték el egyértelműen a nagy visszhangot kiváltó eset főszereplőjét, sőt, volt, aki kijelentette, szívesen fizetne a tiszta levegőért, csak ne lepjék meg a számlával.
A jelek szerint a hivatalok és a közvélemény részéről is teljesen más elbírálás és megítélés alá esik az az "üzleti fogás", amelynek lényege, hogy a kanadai Sziklás-hegységből származó, helyben palackozott friss levegőt kínálnak a tartósan szmogtól szenvedő tehetősebb kínaiaknak.

Szerdai lapjelentések szerint egy tengerentúli start-up vállalkozás, a Vitality Air nevű, Edmontonban tavaly alapított cég alig két hónapja jelent meg először tetszetős palackjaival a kelet-ázsiai országban. A tiszta levegőre szomjazók 500 darabos első szállítmányukat négy óra alatt elkapkodták. A kezdeti sikeren felbuzdulva további négyezret indítottak útba az észak-amerikai hegylánc vidékéről származó levegővel. Ennek többsége is már elővételben elkelt.

A 7,7 literes palackokba a Banff Nemzeti Park levegője kerül és nagyjából száz jüant, körülbelül 4500 forintot kérnek érte.

Az ötletgazdák azt követően döntöttek a vállalatalapítás, illetve a kínai piac meghódításának kísérlete mellett, hogy egy internetes aukciós portálon sikerült először körülbelül 200 forintnak megfelelő összegért, majd második nekifutásra több mint 30 ezer forintért értékesíteniük műanyag zacskóba "csomagolt" levegőt. A viccnek szánt ötlet nyomán hamar kiderült: más luxuscikkekhez hasonlóan Kínában e termék iránt is jelentős kereslet mutatkozik. India és a Közel-Kelet mellett itt adják el belőle a legtöbbet.

Forrás: MTI


Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban

Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban 

A tavaly meghirdetett és szuper sikeres Kids Go Free promóció idén is elindult és már 56 dubaji szálloda ad lehetőséget a 12 éves kor alatti gyerekkel utazóknak, hogy kedvezményes áron nyaraljanak idén.
Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból

Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból 

Topdesigner termékek készülnek újrahasznosított kávézaccból.
Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek

Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek 

A veronai Al Condominio étterem tulajdonosa azt mondja, hogy a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált.
Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén

Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén 

Május közepétől Ausztria további hat hónappal meghosszabbítja a belső határellenőrzést Szlovéniával és Magyarországgal.
Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.
Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért

Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért 

A Schönbrunni-kastélyban tartott prezentációval debütált Ausztria legnagyobb magánkezdeményezésű szakmai összefogása.
Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy

Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy 

Nincs rá jobb szó, dögletes meleg van Borneón – de túl lehet lendülni rajta.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.