Az idén is ragyogóan teljesít a német turizmus

Több mint négy százalékkal nőtt a külföldi vendégéjszakák száma a németországi szálláshelyeken az idei első öt hónapban, a magyar turistaforgalom is bővült. 

A Szövetségi Statisztikai Hivatal 2015. január és május között az előző év ugyanezen időszakához képest 1,1 millióval több külföldi vendégéjszakát jelentett a tíz és több ággyal rendelkező szálláshelyeken, illetve a kempingekben. Összesen 27,1 millió nemzetközi vendégéjszakát regisztráltak, ez 4,1 százalékos növekedésnek felel meg - adta hírül a DZT.

Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke így nyilatkozott a legfrissebb számokról: „Az első öt hónap kiemelkedő mérlegéhez mindenek előtt a nagy nyugat-európai küldőpiacok kiugró májusi eredménye járul hozzá: így majd 500 ezer plusz vendégéjszaka – tehát majd a növekedés fele – keletkezett az első három helyen álló piac, Hollandia, Svájc és Nagy-Britannia eredményéből.”

Európa változatlanul uralja a 10 legfontosabb piacot A németországi turizmus legfontosabb küldőpiaca Hollandia, amely gyenge 2015-ös kezdés után májusban jelentős növekedést mutat. Svájcból Németország az első öt hónapban átlagon felüli növekedést könyvelhet el. Harmadik helyezett továbbra is Nagy-Britannia marad (plusz 6,9 százalék).

Az Amerikai Egyesült Államok – mint a legfontosabb tengerentúli küldőpiac – után a lista további szereplői Olaszország, Ausztria, Franciaország, Dánia, Belgium és Lengyelország. Dinamikus növekedés Ázsiából Az ázsiai, csendes-óceáni térség nagy fejlődéssel kecsegtető piacai január és május között továbbra is kétszámjegyű növekedéssel járulnak hozzá a németországi beutazáshoz.

Különösen nagy növekedést mutat Kína (plusz 19,4 százalék), az Öböl-menti arab államok (plusz 11,7 százalék) és India (plusz 10,3 százalék).

Az Amerikai Egyesült Államok 1,8 millió vendégéjszakával az első öt hónapban (plusz 3,7 százalék) továbbra is a dobogó első helyén áll a tengerentúli küldőpiacok listáján. A DZT a 2015-ös évre előreláthatóan 3 százalékos növekedést prognosztizál a németországi beutazás terén.

Magyarországról a növekedés változatlan 2015. január és május között az előző év ugyanezen időszakához képest 1.329 vendégéjszakával többet töltöttek honfitársaink Németországban. Ez több mint 267 ezer vendégéjszakát jelent, mellyel előkelő helyet foglal el Németország a magyar kiutaztatási palettán.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.