Az oroszok helyett a kínaiak mennek Bécsbe

Várhatóan több kínai és kevesebb orosz turista keresi fel a nyári hónapokban az osztrák fővárost, míg összességében növekszik a Bécsbe látogatók száma – derül ki a Schloss Schönbrunn Kultur- Betriebsgesellschaft (SKB) megbízásából készített, pénteken kiadott jelentésből.

A Vienna Tourism Indicator címmel félévente megjelenő beszámoló szerzői a turisták számának növekedését jelezték előre a következő három hónapra Bécsben. Ennek egyik oka a kínai látogatók számának emelkedése, amelyet a szakértők a kínai középréteg megerősödésére vezettek vissza.

A tanulmány szerint Magyarországról, Japánból, Németországból, Csehországból és Lengyelországból várhatóan ugyancsak többen látogatnak majd az osztrák fővárosba.

Az ukrán válság, az Európai Unió szankciói és a meggyengült rubel miatt azonban a jelentés szerint kevesebb orosz turista keresheti fel Bécset.

A turisztikai szakemberek úgy vélték, a növekvő látogatószámokhoz a turisták körében népszerű, rövid városlátogató utakon kívül az olyan helyi események járulnak hozzá, mint a Bécsi Ünnepi Hetek vagy a már lezajlott Life Ball, a májusban megrendezett, az AIDS visszaszorításáért küzdő jótékonysági rendezvény.

A Bécsi Ünnepi Hetek május 14-én kezdődött a Schönbrunni Kastélyban a bécsi filharmonikusok koncertjével, és a rendezvény keretében öt héten keresztül 39 egyedülálló kortárs színpadi alkotás tekinthető meg különböző helyszíneken.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.