Az Országos Kékkör életre szóló kaland

A kormány és a Magyar Természetjáró Szövetség együttműködésének eredményeként az elmúlt három évben közel hárommilliárd forintos európai uniós támogatással újult meg az Országos Kékkör. A fejlesztés kiemelkedő állomásaként épült meg a nemrég átadott galyatetői Turistacentrum, valamint a Galya-kilátó is megújult.

A fejlesztés eredményeit a hét elején két napos tanulmányút keretében ismertették Galyatetőn a szövetség munkatársai. Tájékoztatójában Győri Tamás József, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója hangsúlyozta, hogy ma már több mint 10 ezer tagot tartanak nyilván. Ők a gyalogos, a hegyi és a kerékpáros, továbbá a vízitúra területét reprezentálják. Emellett a lovas turizmussal is kapcsolatban vannak.

A leghosszabb és a legrégibb túraútvonal

Az igazgató kiemelte, hogy a szövetség nyolc pályázatot menedzsel, amelyek az Országos Kékkörhöz kapcsolódnak. Ez kék sávjelzéssel 2550 kilométer hosszúságú túravonalat ölel fel. Egyesíti az Észak- Magyarországon végighaladó, továbbá a Rockenbauer Pál tiszteletére elnevezett Dél-dunántúli és a kerékpárral is teljesíthető Alföldi Kéktúrát. Mindez hazánk leghosszabb, legnagyobb múltú és igen népszerű túraútvonala. Ezt az is bizonyítja, hogy a szövetség jelvényszerző túramozgalmában az elmúlt évtizedekben sokan vettek részt. Az egyes Kéktúrákat teljesítők száma eddig meghaladta a hétezret. Az utóbbi két évben pedig 8700-an indultak el a kék úton, új igazolófüzettel. Ez életre szóló kalandot jelent az érdeklődőknek.

Az igazgató arra is emlékeztetett, hogy napjainkban a szövetség munkája felgyorsult. A fejlesztésekkel az a céljuk, hogy népszerűsítsék a természetjárást. Igyekeznek arra irányítani a fegyelmet, hogy minél többen töltsék a szabadidejüket a természetben, amely jelentős szerepet játszik az egészségmegőrzésben.

Kijelentette, hogy az Országos Kékkör fejlesztése felméréssel kezdődött, amely újdonság volt a szakmában. Jelenleg 25 ezer kilométer hosszú a számon tartott turistaút-hálózat hazánkban, amelyből 2550 kilométer a Kékkör. A szakemberek – többek között – azt is felmérték, hogy a kék utak mentén milyen az élelmiszerellátás, a vendéglátás és milyen a közlekedés. Az adatokat feldolgozva egy térinformációs rendszert dolgoztak ki. Megszervezték az utak tisztítását, biztosították a járhatóságukat, a karbantartásukat. A Kékkör egy részén kerékpáros nyomvonalat is kijelöltek. Összesen 210 helyszínen 21 konzorciumi partner bevonásával nyolc kilátót létesítettek, illetve újítottak fel. Ezek mellett tíz turistaházat, 109 pihenőhelyet, 69 esőbeállót, 11 hidat létesítettek és 23 forrásnál medervédelmet folytattak. A felsoroltakon kívül 10 ezer indító, útirányjelző és információs táblát helyeztek el a turisták tájékoztatására.

Intelligens házként működik

Győri Tamás József azt is kifejtette, hogy a fejlesztés révén szolgáltatóhálózatot is építettek 250 végponttal. Többek között szállásokat, vendéglátóegységeket, kerékpárszervizeket a természetjáró kártyával kedvezményesen vehetnek igénybe a turisták. Új arculatot kapott a tájékoztatást szolgáló ikonrendszer, illetve a pecsételőhelyek grafikái is. Úgynevezett Ranger-hálózatot építettek, melynek feladata, hogy az útvonalat folyamatosan karbantartsák és a bejelentéseket kezeljék.

A továbbiakban az igazgató beszélt az új galyatetői turistacentrumról, amely Kovács Csaba és Vass Eysen Áron építészek tervei alapján született. A ma már ökoturisztikai központként számon tartott épület úgynevezett intelligens házként működik különböző szolgáltatásokkal. Ezután bemutatta az újságírónak a turistaközpontot. Mint megtudtuk, a földszinten recepció, bisztró, mosdók, sí- és bakancstároló, igényesen felszerelt konyha és kiszolgáló-helyiségek találhatók. Emellett egy fürdőszobával ellátott, akadálymentesített szobát is kialakítottak. Az első emeleten öt, 2-4 ágyas, mosdóhelyiséggel felszerelt szobát ajánlanak a vendégeknek. A második emelten a bakancsos turistáknak rendeztek be szálláshelyet, emeletes ágyakkal, összesen 52 férőhellyel. Ezeket négyesével választották el egymástól. Azután jártunk a ház mögötti füves területen is, ahová a sátorozókat várják. A hosszabb túrákat teljesítő vendégeknek pedig azt is lehetővé teszik, hogy kimoshassák, kivasalják a ruháikat.

A centrum különlegessége, hogy zarándokhelyként is működik. Az udvarán ugyanis ablak nélküli csendes helyiséget is építettek, ahol a kikapcsolódásra, a feltöltődésre vágyóknak kínálnak lehetőséget. Ez a ház azoknak is tartogat meglepetéseket, akik nem kérnek szállást, de hazánkban egyedülállóan ezen a helyszínen speciális tesztközponttal és üzlettel is találkozhatnak. Itt az outdoor- és kalandsportok rajongóinak kedveznek, akik cipőket, bakancsokat és kerékpárokat próbálhatnak ki a terepen.

Megemelték a Galya-kilátót

Az igazgató tájékoztatóját követően Kovács Csaba vezető tervező beszélt arról, hogy segítőtársaival miként álmodták meg a galyatetői turistacentrumot. Munkájukat azzal kezdték, hogy felmérték, milyen célt szolgál az épület, továbbá, hogy milyen anyagokat használjanak a kivitelezők és milyen komfortigényeket elégítsenek ki ebben a házban. A turistacentrum ideális helyen, a több mint 75 éves galyatetői, négycsillagos Grand Hotel Galyával szemben épült és jól illeszkedik ebbe a környezetbe. Az épületet kísérleti jelleggel tervezték, amely újszerű feladatot jelentett. Miután elkészült, jelentős elismerést szereztek szakmai körökben.

Kovács Csaba ezt követően a megújult Galya-kilátót is bemutatta az újságíróknak. Az 1939-ben átadott tornyot az azt körbevevő fák az évek múlásával jelentősen túlnőtték. Ezért a tervezői szándék szerint az épületet vasbetontoldással emelték meg, és így sikerült visszaadniuk a turistáknak az eredeti panoráma élményét. A felújításnak köszönhetően hazánk egyik legmagasabban álló kilátója jött létre, amely teljes körű látványt nyújt az érdeklődőknek. Tiszta időben nemcsak a környező falvakat, hanem a szlovákiai Magas-Tátra hegyei is kirajzolódnak a látogatók előtt. A csaknem ezer méter magasságban található tetőterasz kettős közlekedési rendszerrel közelíthető meg, miután szigorúan elválasztották egymástól a fel- és a lejutást segítő lépcsőrendszert.

Azt is láthattuk, hogy az újjászületett torony felső részében színes körablakokat helyeztek el, ezáltal a belső terek pazar fényjátékában gyönyörködhettünk. A kilátó oszlopában egy úgynevezett bivakszállást alakítottak ki. A különleges, színes körablakos szoba felejthetetlen élményt nyújt azoknak, akik hálózsákkal, derékaljjal érkeznek és ezer méter magasan szeretnék tölteni az éjszakát.

A bemutatókkal egybekötött gyalogséta után visszatértünk a turistacentrumba, ahol levetítették az Országos Kékkör fejlesztéseit részletesen bemutató filmet.

A tanulmányút másnapján is érdekes program várt az újságírókra. Ekkor Németh Csaba ultrafutó, élsportoló, a Magyar Természetjáró Szövetség tagja galyatetői és környéki túrára invitálta a résztvevőket.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.