AZ UNESCO elismerése tovább növelte a Matyó örökség hírét

Csaknem egy esztendeje, 2012. december elején az UNESCO - az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete - arról döntött Párizsban, hogy a magyarországi Matyó örökséget felveszi a szervezet Szellemi Kulturális Örökségének listájára. Ez kiemelkedő elismerést jelentett hazánknak, amely felkeltette az érdeklődést a Matyóföld értékei iránt. 

Ennek azonban hosszabb előzménye volt - mondta a Turizmus Online-nak Berecz Lászlóné, a Mezőkövesdi Matyó Népművészeti Egyesület elnöke. A jelenleg 170 tagot számláló civil szervezet a Kövesdhez közeli tardiakkal és a szentistvániakkal összefogva még 2009-ben készített beadványt. Tették ezt azért, hogy a 150-200 éves múltra visszatekintő Matyó kulturális örökség bekerülhessen a Szellemi Kulturális Örökség Jegyzékébe. Erre 2010-ben sor is került. Ezt követően a szakemberek az egyesület közreműködésével az említett beadványt - amely hímzés, a viselet és a folklór továbbéléséről szólt -, az UNESCO előírásainak megfelelően dolgozták át és a dokumentumot 2011-ben juttatták el az Egyesült Nemzetek illetékes szervezetéhez. Ebben kiemelt szerepet kapott a matyó hímzés. A bírálat után a múlt év december 5-én született a már jelzett kedvező döntés Párizsban.

Ezt az idén januárban Mezőkövesden, közösen ünnepelték meg a tardiak, a szentistvániak és a kövesdiek. Március végén ugyancsak a matyók "fővárosában" tartották a Matyó Húsvétot. Ekkor kimagasló érdeklődés kíséretében teltek meg a kösvedi szálláshelyek, a látogatók közül sokan keresték fel a Zsóry-fürdőt és a különböző programokon is részt vettek. A találkozóra közel 10 ezer turista érkezett a városba. Augusztus elején a Matyóföldi Folklór Fesztiválra invitálták a közönséget, ahol a helyieken kívül, - többek között - országosan ismert csoportok is bemutatkoztak. Így a mohácsi busók, a sárközi hagyományőrzők, a borsodnádasdi molnár kalács-, illetve a karcagi birkapörkölt készítők.

Berecz László azt is hozzáfűzte, hogy az egyesület közreműködésével az idén több külföldi országba vitték el a matyó kultúra emlékeit. Így Párizsba, Brüsszelbe, Isztambulba és Zakopáneba. A lengyel városban például a Matyó Néptánc Együttes első díjat nyert.

Természetesen itthon is több bemutatón vettek részt. Így Budapesten a Parlamentben, továbbá a fővárosban tartott Duna Karneválon, a Miskolci Kocsonya-, valamint az Opera Fesztiválon, a Szentendrei Skanzenben és a Szegedi Hungarikum Fesztiválon is. A Matyó örökség ugyanis - többekkel együtt - az idén kapta meg a Hungarikum címet.

Az egyesületben már a jövő évi programokra készülnek. A terveik szerint újabb eseményeken vesznek részt és várhatóan több külföldi bemutatkozásra is sor kerülhet. Legközelebb 2014 január 18-án tartanak ünnepi találkozót Mezőkövesden, ahol megemlékeznek az az UNESCO döntésének első éves évfordulójáról. A szervezetben büszkék arra, hogy az idén több ezer turistát fogadhattak, akik megismerhették a Mezőkövesd Hadas városrészében megőrzött és felújított régi házakat, amelyek ma kézműves alkotó műhelyek. Ezekben a népi bútorfestészet termékeit, a mézeskalács készítést, a szövést, a hímzést, a fazekas munkákat, az üvegcsiszolást, illetve a különleges viseletet mutatták be az érdeklődőknek. Bíznak abban, hogy ez az érdeklődés jövőre is folytatódik majd.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.