Balatoni prológ

Siófokon, a Balaton partján látványos pályán rendezik meg augusztus 14-én kedden a legnagyobb magyar kerékpárverseny, a 39. Tour de Hongrie prológját. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour sorozatában szereplő, 2.1-es kategóriájú nemzetközi országúti kerékpárverseny 133 fős mezőnye hat nap alatt 865 kilométert tesz meg az augusztus 19-i kazincbarcikai befutóig, az eseményekről 195 országban számolnak be a televíziós csatornák - tájékoztattak vasárnap a szervezők.

Tizenkilenc csapat, négy földrész huszonhét országának képviselői sorakoznak majd fel a siófoki rajtnál, ahol egyéni időfutam keretében mérik össze az erejüket. A táv 3,5 kilométer, ez a látványos versenyszám arra szolgál, hogy bemutassa a teljes mezőnyt, emellett gazdára találjon a Tour de Hongrie sárga trikója is, amelyet az összetettben élen álló kerékpáros viselhet majd.

2018-ra magasabb szintre került a verseny besorolása, s a résztvevők erőssége is felülmúl minden korábbit: három prokontinentális profi csapat ( az olasz Androni Giocattoli Sidermec, a lengyel CCC Sprandi Polkowice és az amerikai Team Novo Nordisk) és három nemzeti válogatott (a román, a szerb és a magyar) mellett tizenhárom további kontinentális profi csapat vesz részt a viadalon.

 A körverseny programja így fest:

Augusztus 14. (kedd): Prológ, egyéni időfutam, Siófok (3,5 km)
Augusztus 15. (szerda): 1. szakasz, Balatonalmádi–Keszthely (154 km)
Augusztus 16. (csütörtök): 2. szakasz, Velence–Székesfehérvár (190 km)
Augusztus 17. (péntek): 3. szakasz, Cegléd–Hajdúszoboszló (206 km)
Augusztus 18. (szombat): 4. szakasz, Karcag–Miskolc (182 km)
Augusztus 19. (vasárnap): 5. szakasz, Kazincbarcika–Kazincbarcika (128 km)

Sajnáljuk, hogy az idén magasabb szintre besorolt körverseny befutója nem Budapesten lesz - tesszük hozzá mi.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.