Bécs: Kilenc pont az e-rollerezés szabályozásá

Bécs kilenc pontból álló csomaggal enyhítené a belvárosban található e-rollerek kölcsönzésével kapcsolatos problémákat. A jövőben sem szeretnék teljesen kitiltani a rollereket a belvárosból, de szükségessé vált használatuk szigorítása.

Birgit Hebein, bécsi főpolgármester és klímavédelmi városi tanácsnok 2019. december végén ismertette azt a 9 pontból álló csomagot, amellyel a közösségi e-rollerek használatával kapcsolatos problémákat szeretnék minél hamarabb csillapítani. Hebein szerint fontos, hogy mindkét oldalról megvizsgálják a kialakult helyzetet: egyrészt érthető az elégedetlenség, mert sokszor helytelenül parkolják le a felhasználók a járműveket, ami sok esetben további közlekedési fennakadásokhoz vezethet. Másrészt Bécs nem szeretné a rollereket teljesen kitiltani, hiszen nagyon jó kiegészítő közkelekedési lehetőséget kínálnak.

Kilenc pontban foglalták össze azokat az azonnali intézkedéseket, amelyeket 2020 áprilisától szeretnének bevezetni. Elsősorban a járművek leparkolásával kapcsolatban szeretnének gyors eredményeket elérni, hiszen ez okozza a legtöbb konfliktust. Éppen ezért a jövőben csak minimum 4 méter széles járdákon parkolhatják majd le a felhasználók a járműveket vagy az erre a célra kialakított területeken. Amennyiben ez nem így történik, a szolgáltatást nyújtó cég kötelessége hat órán belül eltávolítani a helytelenül leparkolt járműveket. Ezenkívül az applikáció használata során minden felhasználónak részletes tájékoztatást kell kapnia a használati feltételekről, illetve azokról a területekről (pl. kórházak, piacok), ahol az e-rollerek használata tilos.

Nem csak az elhelyezésüket, de helyes használatukat is szigorítanák, így kötelező sebességkorlátozásokat vezetnének be bizonyos területeken, mint például egyes gyalogos zónákban, ahol az e-járgányok használata megengedett. Az idei évben a tervek között szerepel az e-rollerek piacának szabályozása is. 2020-ban előreláthatóan pályázatot kell benyújtaniuk a cégeknek a bérelhető e-rollerek üzemeltetésére. Birgit Hebein szerint fontos, hogy Bécs bizonyos minőségi kritériumokat határozzon meg, amelyek alapján átláthatóan és tisztességesen tudnak arról dönteni, hogy mely üzemeltetők nyújthatnak közösségi e-roller kölcsönző szolgáltatást a jövőben Bécsben.

Forrás: Turizmus Online


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.