Beelőzhetnek a felzárkózó országok

Az Egyesült Államok belátható ideig a világ legnagyobb gazdasága marad, ám a vezető európai gazdasági hatalmakat az évtized végéig megelőzik a legnagyobb felzárkózó országok londoni pénzügyi elemzők szerint.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) december végén ismertetett éves világgazdasági rangsorában kimutatja, hogy Brazília az idén már megelőzte Nagy-Britanniát a hazai össztermék (GDP) értéke alapján, és így a világ hatodik legnagyobb gazdasága az Egyesült Államok, Kína, Japán, Németország és Franciaország után. A CEBR tavalyi listáján még a brit gazdaság volt a hatodik legnagyobb, és Brazíliáé volt a hetedik hely.

A ház londoni szakértőinek számításai szerint azonban Brazília nominális GDP-értéke a tavalyi 2090 milliárd dollárról az idén 2518 milliárd dollárra emelkedik, miközben a brit gazdaság által megtermelt bruttó új érték a 2010-ben mért 2250 milliárd dollár után 2011 egészében 2481 milliárd dollár lesz.

Douglas McWilliams, a CEBR vezérigazgatója az előrejelzéshez fűzött kommentárjában megjegyezte, hogy Brazília "nagyon hosszú ideje veri az európai országokat labdarúgásban, az viszont új jelenség, hogy gazdasági értelemben is vereséget mér rájuk".

A CEBR évvégi prognózisa szerint az évtized végére a többi BRIC-állam is felzárkózik a globális élmezőnyhöz. A BRIC-országcsoport bevett megjelölését a világ négy legnagyobb felzárkózó gazdaságára, Brazíliára, Oroszországra, Indiára és Kínára használják, neveik angol rövidítésével.

A londoni gazdaságelemző ház hétfői előrejelzése azt valószínűsíti, hogy 2020-ban változatlanul az Egyesült Államok lesz a világ legnagyobb gazdasága, amelynek éves GDP-értéke a 2011-re várt 15 ezer milliárd dollárról 2020-ig 21 ezer milliárd dollár fölé emelkedik.

A CEBR szerint 2020-ban is Kína lesz a második legnagyobb globális gazdasági hatalom, ám a kínai GDP-érték sokkal rohamosabban emelkedik: az idei 6988 milliárd dollár után abban az évben várhatóan megközelíti a 18 ezer milliárd dollárt.

Ha beválik a patinás londoni elemzőház hétfői prognózisa, akkor Oroszország 2020-ban feljön Japán mögé a negyedik helyre, miután éves nominális GDP-értéke a 9. helyhez elegendő idei 1885 milliárd dollárról 4584 milliárd dollárra emelkedik.

India az idei 10. hely után 2020-ban már a világ ötödik legnagyobb gazdasága lesz, Brazília pedig megtartja hatodik helyezését a CEBR előrejelzése szerint.

Mindez egyben azt is jelenti, hogy a legnagyobb európai gazdaságok tovább csúsznak lefelé a globális gazdasági ranglistán.

A CEBR elemzői azzal számolnak, hogy 2020-ban Németország a tavalyi helyezéséhez képest három hellyel lejjebb kerülve már csak a világ hetedik legnagyobb gazdasága lesz, Nagy-Britannia - 2010-hez mérve összesen négy hellyel visszaesve - a nyolcadik helyen áll majd, Franciaország két helyet veszítve a 9., Olaszország ugyancsak két helyezéssel lejjebb csúszva a 10. helyre kerül, oda, ahol Oroszország volt 2010-ben.

A cég 30-as világgazdasági ranglistáján az egyetlen közép-európai EU-tagállamként Lengyelország szerepel, amely a CEBR prognózisa szerint a tavalyi 20. hely után az idén a 22-ikre kerül, és ezt 2020-ig meg is őrzi. A lengyel nominális GDP-érték a ház becslése szerint az idei évre várt 532 milliárd dollár után 2020-ban 858 milliárd dollár lesz.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.