Bérautók úton Európába

Az idei év első néhány hónapjában több olyan esemény is történt a hazai autókölcsönző szakmában, ami a terület gazdasági élénkülésére utal. Februárban nyitotta meg nemzetközi adminisztrációs központját Budapesten az Avis, márciusban jelentette be a Dollar – Thrifty Rent A Car, hogy a nagy multinacionális kölcsönzők közül utolsóként ők is belépnek a magyar piacra. Közben a Hertz egymás után avatja fel új vidéki kirendeltségeit, februárban adták át a debreceni kirendeltséget, de az év folyamán Nyíregyházán és Kecskeméten is megveti lábát a vállalkozás.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A látszólagos élénkülés sem feledtetheti azonban azokat a negatívumokat, amelyeket autókölcsönzős szakma szakmai berkekből évek óta hallani lehet. Az áfatörvény továbbra sem teszi lehetővé, hogy a kölcsönzők visszaigényeljék az általuk vásárolt autók áfáját, pedig ez a lehetőség minden termelőeszközre érvényes. A forint túlzott erősödése, illetve sebezhetősége pedig könnyen leapasztja az üzemelési eredményt.

Lassú kilábalás

A Magyar Autókölcsönzők Szövetségének elnöke, Kozák József, aki egyébként a Hertz Mercur Rent A Car Kft. ügyvezető igazgatója, úgy véli, hogy néhány nehéz év után valóban némi fellendülésre számíthatnak a hazai autókölcsönzők. A 2001. szeptember 11-i események hatására világszerte visszaesett az ágazat forgalma. A recesszió nagyságát jellemzi, hogy a nemzetközi nagyvállalatok közül csupán két cég tudott nyereséget felmutatni a legutóbbi évek során, Amerikában pedig többen csődvédelembe menekültek. Az elnök szerint Magyarországon korábban szolid nyereséggel működött az ágazat, ez a profit azonban fokozatosan vékonyodik. Az autók egyre drágábbak, az üzemeltetési költségek egyre magasabbak, és ezt az erősödő verseny mellett nem tudják a szolgáltatók az árakban érvényesíteni.

A bérautó is termelőeszköz (?)

Amint azt már említettük, az egyébként is magas szintű általános forgalmi adó visszaigénylésének szabályai sem kedveznek az ágazat számára. Kozák József úgy látja, hogy körülbelül 500 millió forint közvetlen bevételkiesést jelentene az államháztartás számára az áfa visszaigényelhetőségének biztosítása a gépjármű-bérbeadók számára, ez azonban az árak csökkenése miatti forgalomnövekedés révén gyorsan megtérülne az államnak. Az ágazat érdekérvényesítő képességének korlátjait jelzi, hogy a szövetség véleményét évek óta figyelmen kívül hagyja a pénzügyi kormányzat. Emlékeztetőül mindenesetre ez év március 18-án újra levelet írt a szövetség elnöke (aki egyébként az Országos Idegenforgalmi Bizottság tagja is) a Pénzügyminisztérium illetékes államtitkárának, amelyben a szabályozás kedvező irányú módosítását kéri jövőre. Az elnök a levélben arra is felhívja a döntéshozók figyelmét, hogy a hazai vállalkozók számára hátrányos szabályozásból fakadó viszonylagos drágaság miatt egyre több külföldi üzletember bérel autót magának Bécsben vagy Pozsonyban, ahol az árak alacsonyabbak.

Nemzetközi elismerés

Pedig a hazai szolgáltatási színvonal nem marad el a nyugatitól. Ennek bizonyítékául Kozák úr mutat egy levelet, amelyet 2002 januárjában a Hertz európai központjából küldött a vállalat franchise operációért felelő igazgatója, Neville Cheet-ham. Az iratból kiderül, hogy a vállalat belső ellenőrei éppen a magyar Herz képviseletet találták a legjobbnak a megvizsgált 22 franchise üzemeltető közül. A maximálisan elérhető 100 pontból 98,6-ot szereztek a magyarok a váratlanul lebonyolított, teljes körű vizsgálat során.

Áldatlan állapotok a reptéren

A magyarországi üzleti környezet azonban nem mindig a legjobbaknak kedvez. Amikor például 1998-ban a Budapest Airport Rt. megpályáztatta a Ferihegyi repülőtéren az autókölcsönzőpultokat, a hat szerencsés nyertes jogosan gondolta úgy, hogy a magas bérleti díjért cserébe kizárólagosságot remélhetnek. Azután kiderült, hogy a gyakorlatban szó sincs kizárólagosságról, az köt üzletet a repülőtéren, aki akar. Az érkezési csarnokban fogadják a vendéget, a parkolóban írják meg a bérleti szerződést, és már viheti is az ügyfél az autót. Hiába kért a hat „hivatalos” reptéri kölcsönző intézkedést a Budapest Airport Rt.-től, annak illetékesei sajnálkozva közölték, hogy nincs jogkörük arra, hogy a csarnok területéről bárkit is kitiltsanak.

Az autókölcsönzők nyereségességét nagymértékben meghatározza a forint árfolyamának alakulása is. Kozák József szerint sem a túl erős, sem a túl gyenge forint nem jó a szakmának. Az aktuális átváltási arányoknál is fontosabb azonban, hogy az árfolyam kiszámítható legyen, ne legyenek szélsőséges kilengések. Több vállalkozásnál is jelentősen lerontja a jó üzemi eredményt a pénzügyi műveletek révén keletkező veszteség. A veszteség másik oka a magas banki kamatokban keresendő, ami versenyképességünket is rontja, hiszen a 12,5%-os hazai jegybanki alapkamatot össze sem lehet hasonlítani a csehországi 2%-kal.

Vidéken terjeszkednek

A kilátások a szakmai szövetség elnöke szerint végül mégis biztatóak. Amint az a turisztikai statisztikákból is kiderül, az idei év első néhány hónapjában újra növekedésnek indult a külföldiek érdeklődése hazánk iránt. A kínálati oldalon nem várható bővülés, hiszen az összes nagy külföldi autókölcsönző már jelen van Magyarországon. A kisebb hazai vállalkozások többsége is megfelelő szakmai tudással és háttérrel várja az uniós csatlakozást. Ennek ellenére azért évente 2-3 kisebb vállalkozás szűnik meg hazánkban. A közeljövőben egyébként a kölcsönzők további vidéki terjeszkedésére lehet számítani. A Herz például azért nyit irodát Nyíregyházán és Kecskeméten, mert a keleti országrészben a külföldi befektetők megjelenésével a bérautók iránti igény is nőni fog.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.