Betiltotta a táblabíróság az Igazi Csíki Sör gyártását

Betiltotta a marosvásárhelyi táblabíróság az Igazi Csíki Sör gyártását és újra a Heinekennek kedvezett – adta hírül a sörmanufaktúra a Facebook-oldalán. A hírt a cég jogi képviselője, Hajdu Gábor ügyvéd is megerősítette a Maszolnak.

A Facebook-oldalon közölt bejegyzés szerint a bíróság arra kötelezte az Igazi Csíki Sör gyártóit, hogy harminc napon belül semmisítsen meg „minden tárgyat és eszközt” - tudósít a maszol.ro. Mint írják, ezt a döntést annak ellenére hozta meg a román ítélőszék, hogy december 9-én az Európai Márkahivatal másodfokon is székely gyártónak ítélte a márkát. „Az Unió döntését a román bíróság ezzel a döntésével figyelmen kívül hagyta” – fogalmaznak.

„Ez egy támadás egy székely vállalkozással szemben, amely felvállalta az identitását, a magyar nyelvet és szimbólumai használatát” – vonják le a következtetést. A bejegyzésben a cég emlékeztet: az Igazi Csíki Sör székelyföldi gyáraiban jelenleg 140 ember dolgozik.

Hajdu Gábor, az Igazi Csíki Sört gyártó cég jogi képviselője a Maszolnak elmondta, a marosvásárhelyi táblabíróságon jogerős ítélet született a termék gyártásának és forgalmazásának a letiltásáról, fellebbezési lehetőség nincs. Az ügyvéd megerősítette, hogy az ítélet szerint meg kell semmisíteni az Igazi Csíki Sör gyártásánál használt, ezzel a márkanévvel ellátott eszközöket is.

Az ügyvéd felidézte, hogy a Heineken 2012-ben indított pert az Igazi Csíki Sör gyártója ellen. A multinacionális vállalat a termék gyártásának és forgalmazásának a leállítását kérte, arra hivatkozva, hogy összetéveszthető a Heineken Ciuc nevű söreivel, jóllehet egyetlen fogyasztói panasz sem érkezett erről az elmúlt két évben.

Ebben a perben született pénteken jogerős ítélet, amely a közlése után azonnal végrehajtandó.

Hajdu Gábor ugyanakkor emlékeztet arra is, hogy a Heineken az Európai Unió márkavédelmi hatóságánál is perbe hívta az Igazi Csíki Sör gyártóját, de ezt a pert a székelyföldi vállalkozás megnyerte. „Korábban Alicantéban kétszer is számunkra kedvező ítélet született, de a romániai bíróságok kétszer is úgy döntöttek, hogy a márkanév megtéveszti a fogyasztókat. Az európai bíróság döntéseinek szerintünk felül kellene írnia a hazai igazságszolgáltatás ítéleteit” – magyarázta.

Az ügyvéd elmondta: nem érti, hogyan kötelezhette a bíróság a céget arra, hogy a termék előállításánál és forgalmazásánál is használt, Igazi Csíki Sör márkanévvel ellátott eszközöket semmisítse meg, mert szerinte „ilyen a törvényben nincs”. Szavai szerint az ítélet indoklásából derül majd ki, hogyan kell alkalmazniuk ezt az intézkedést. „De jelen állás szerint meg kell semmisíteni például a sör tárolására és szállítására használt ládákat is, amivel igen jelentős kár éri a céget” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy más márkanéven, de ugyanazt a terméket állítja majd elő a sörmanufaktúra, és így az alkalmazottak munkahelye is megmarad, az ügyvéd kijelentette: Lénárd András többségi tulajdonos keresi a megoldást arra, hogy ne kelljen elbocsátani embereket.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.