Bicepsszel tört tojás terjed a TikTokon

A magyar iskolások legalább negyede nem reggelizik, az európai 13 éves diákoknak pedig a 40 százaléka szintén reggeli nélkül indul iskolába egy 2019-es kutatás szerint. A legpörgősebb közösségi felületen keresztül tanítják a fiatalokat tojást sütni a Tojásszövetséggel együttműködve az élet teljesen más területéről érkező TikTokkerek, akiknek szórakoztatva tanító videóit már több mint egymillióan látták.

Mint tájékoztatójukon elmondták, a Magyar Tojásszövetség ezért is indította el 2019-ben a rEGGelem ismeretterjesztő általános iskolai programot, amely az egészséges reggelizés és a teljes értékű tojásos reggeli hasznosságára hívja fel a figyelmet. 2019-ben 15 iskolába és majdnem 4000 felsős diákhoz jutott el a program, végül a koronavírus helyzet miatt 2020 decemberében a világhelyzethez igazodva új platformra, a TikTokra költözött.

Több mint 1 millió megtekintés

Togyela Dominik a bicepszével is tud tojást törni, persze szigorúan csak viccből. Dr. Kulja András rengeteg kérdésre válaszol a tojás jótékony hatásaival kapcsolatban, Molnár Janka a fenntartható tojássárgája-fehérje szétválasztást mutatta be, Steiner Laci, séf pedig TikTok módra könnyen elkészíthető reggeliket készített. Nézzetek meg egy-egy videót a rEGGelem kampányból:

Togyela Dominik bicepsszel tojást törtő videóját már 80400-an látták, itt megnézhető.

Steiner László séf megmutatta, hogy mennyire pofonegyszerű egy tojásos reggeli elkészítése, és hogyan készíthetünk az egyik legolcsóbb fehérjeforrásból finom és gusztusos reggelit.

Molnár Janka videóiból az is kiderül, hogy a tojás nemcsak a reggeli, hanem az ehető kísérletek tökéletes alapanyaga is. Akinek gondja akadna a tojás szétválasztásával, az egy igen kreatív és fenntartható módját ismerheti most meg Janka által.

Dr. Kulja András pedig eloszlatja a tojással kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket, és rengeteg hasznos tanácsot ad - könnyen emészthető formában.

Forrás: Magyar Tojásszövetség / Store Insider


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.