Biztonságos repülést kívánnak

A biztonság, az új IT technológiák, valamint a határrendészet témakörében szervezett konferenciát november 14–15-én Budapesten az IATA, a Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség. Ez alkalomból készítettünk interjút David A. Robertsonnal, az IATA igazgatóhelyettesével, a konferencia egyik szervezőjével.

Mennyire találta sikeresnek az összejövetelt?

– Elsődleges célunk az volt, hogy a különböző érdekcsoportok; kormányok, repülőterek és légitársaságok képviselőinek egy olyan fórumot teremtsünk, ahol megvitathatják a légi közlekedés előtt álló aktuális problémákat, elsősorban a nagyobb utasbiztonság megteremtése érdekében, és közösen keressük a lehetséges megoldásokat. Számos nemzetközi hírű szakembert nyertünk meg előadónak, így egy magas színvonalú, informatív konferenciát zárhattunk. Személy szerint nagyon elégedett vagyok.

Az IATA-nak mintegy 250 tagja van a világ minden tájáról. Léteznek régióspecifikus problémák, vagy a tagok többnyire hasonló kihívásokról számolnak be?

– Vannak regionális különbségek, például az illegális bevándorlás nem minden térséget érint egyformán. Nyilván a fejlett országokban jelent ez igazából gondot. Ugyanakkor a biztonság területén ugyanazok a problémák vannak mindenhol a világon. Talán még egy markáns különbség a fejlett és fejlődő országok viszonylatában a modern technológia alkalmazásának bevezetése. Ez pusztán pénzügyi kérdés. Az IATA egyik fontos célkitűzése bátorítani a kormányokat, repülőtereket és légitársaságokat, hogy igenis fektessenek be, mert az utasok biztonságának növelése mindig megtérül.

Az IATA 2006-os üzleti tervében több prioritást jelölt meg, melyeket év végére az iparágnak teljesítenie kell. Mi valósult meg a kitűzött célokból?

– Az e-jegy elterjedése Európában, Ázsiában és az USA-ban elérte a tervezett arányt. A Közel-Keleten valamivel alatta marad, és Afrikában érthető okokból még sok a tennivaló. Az elektronikus jegyek aránya az IATA-tagoknál eléri a 65-66 százalékot, jövőre a hetvenet. Az idén tizenöt reptéren kezdtük el az automatákból beszállókártya kibocsátását, mely főleg a gyorsasága miatt népszerű. Célunk az utasnak egyre nagyobb szabadságot adni, hogy mikor, hol intézi a repüléssel kapcsolatos ügyeit. Erre szolgálnak a városközpontba telepített check-in lehetőségek is, ahonnan az utas már csak a kézipoggyászát viszi magával. Néhány légitársaság a beszállókártyát is online bocsátja ki, igaz, van, ahol ez csak belföldi utazás esetén lehetséges.

Ha mindent az utasra és a technológiára bízunk, nem megy-e ez a biztonság rovására?

– Ez a kérdés állandóan napirenden van, de látnunk kell, hogy míg az egyik oldalon az utasnak megadjuk a választás lehetőségét, párhuzamosan új biztonságnövelő technikákat vezetünk be. Számos reptéren már ma is lefényképezik a belépőket, berakják egy adatbázisba, és kilépéskor az előttük álló utast már elektronikusan össze tudják hasonlítani az adatbázisban lévő fotóval. A biztonságra visszatérve, ugyanúgy át kell esni az útlevél- és biztonsági ellenőrzésen, valamint a vámvizsgálaton. Ha valaki ódzkodik az automatától, továbbra is odamehet a megfelelő légitársaság pultjához, nem szeretnénk senkit erőszakosan a technika felé terelni, csak a választás lehetőségét megadni. A visszajelzések szerint az utasok egyre nagyobb hányada egyre nagyobb rutinnal él a felkínált lehetőséggel. A jövőre vonatkozóan már nem is annyira utópisztikus az e-útlevél megjelenése, melynek mikrocsipje minden fontos információt tartalmazni fog, beleértve a tulajdonos fotóját is.

A csomagkezelés területén milyen változások várhatók?

– A célunk, hogy 2008-ra egységes poggyászkezelési mechanizmus alakuljon ki a repülőtereken. Az új, szenzoros érzékelőrendszernek köszönhetően a csomagokat a feladástól kezdve nyomon lehet majd követni, így elméletileg csomag nem veszhet el a rendszerben. Ezenkívül tovább kell egységesíteni a nemzetközi normákat a ki- és bevihető cikkekre vonatkozóan. Ne fordulhasson az elő, hogy egyik repülőtéren feladunk egy csomagot, majd nem tudjuk kiváltani, mert a célország törvényei szerint illegális a tartalma. Vannak egyébként pozitív fejlemények a harmonizáció terén. Például a repülőre felvihető csomagok méretét egységesítettük. A közelmúltban sikerült megállapodni a veszélyes folyadékokról is. Az EU és az USA vonatkozásában a törvényi harmonizáció mellett a fő kérdés az egymás foglalási rendszeréhez való hozzáférés. Az IATA minden esetben felvállalja a közvetítő szerepét, és igyekszik közelebb hozni az álláspontokat.

Végül zárhatnánk egy személyes történettel, mely utazása során önnel történt?

– Van egy kedvencem. Körülbelül hétéves lehetett az útlevelem, amikor az egyik repülőtéren az útlevél-ellenőrzésen félreállítottak, mondván, a fényképemnek semmi köze nincs a külsőmhöz. Valóban a hosszú hajú, szőrős, szemüveges alak helyett egy rövid frizurás, frissen borotvált tag állt velük szemben. Minél jobban bizonygattam, hogy én vagyok, annál hihetetlenebbnek tűnt. Végül három fegyveres távolított el a sorból az utasok nagy rémületére. Én tovább folytattam a győzködést, végül könyörögtem, hogy nézzék a füleimet, ez az a testrész, melynek formája az évek során változatlan marad. Két perccel indulás előtt kerültem fel a gépre, ahol aztán az utasok érthető okokból gyanúsan méregettek az út során. Az arcfelismerő komputeres technológiával ez már nem történhet meg.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.