Bor, Badacsony, barangolás

Ha olyan magyarokról, akik vendégvárással, vendéglátással foglalkoznak, és esetükben összefogásról esik szó, arra azért ma még felkapjuk a fejünket...

... Mert nem szoktuk meg, amire másutt bőven akad példa: egy helyen, egy régióban élő borosgazdák, szálláshelyet biztosítók összetömörülnek, és közösen várják a hozzájuk érkezőt. Most a Tapolcai-medence tanuhegyei közül a legszebbiknél lehetünk tanui egy olyan kezdeményezésnek, amelynek legfőbb nyertese idén nyáron a vendég.

Gyere vízitaxival, válts tekergőre!

Fonyódról egyenesen át, Badacsonyra? Persze! Hiszen a fonyódi kikötőben egész nyáron ott várja a vendégeket az elektromos vízitaxi, azzal szinte egy ugrás a szemközti parton a tó legjobb bortermő vidéke, a badacsonyi hegyvidék.

Tisztességben megőszült ősbadacsonyiak mesélik ugyan, nem is olyan rég párszáz forinttal a zsebükben ugrottak le a vonatról az állomáson a Pestről érkezők, akik egyből hurkást, kolbászost kerestek, hozzá sört öblítettek le a legszívesebben, de szerencsére ez ma már a múltté. Mert időközben hibátlan helyek nőttek ki a vulkánikus talajból, nemes borok érlelődnek a pincékben, közben laza fröccsöket is kínálnak igazi buliteraszokon, tökéletes hamburgereket készítenek a kikötő közelében, miközben fent, a hegytetőn, a százéves gesztenyefák árnyékában a jó ebédhez vagy vacsorához hamisítatlan cigányzene szól. A tanuhegyek királynőjének legjobb helyeit a hegy legújabb környezetbarát járgányával, a Badacsonyi Tekergővel keressük fel.

A Badacsonyi Tekergő állomásai:

- Istvándy Borműhely
- Laposa Borbirtok
- Kisfaludy-ház Étterem és Borterasz
- frissTerasz
- Hárskert Vendéglő
- KisHableány

Áldozati bárányból ivócimbora

Ami persze az olyan kényelmet szeretőknek, akiknek mi is a táborába tartozunk – nagy könnyebbség. Hiszen fenséges a badacsonyi borvidék, csak azok a meredek kaptatók ne lennének... Lefelé, borral bélelve, vidám társaságban még csak-csak könnyen megy a közlekedés, de a kanyargós, szűk utakon, a közel negyven fokban hegyre fel gyalogosan már nem olyan nagy mulatság a feljutás. Persze ha a társaság egyik tagja jelentkezik „áldozatnak”, aki vállalja a barátok kedvéért, hogy aznap nem iszik egy kortyot sem – az lehet megoldás. De a BadacsonyiTekergő elindításával mostantól a sofőr áldozat vidám ivócimbora fokozatra válthat. Mi is tekeredő, hangtalan járgányunkkal megcélozzuk az első badacsonyi állomást, Istvándy Gergely Borműhelyhez címzett birodalmát.

Palackba zárt elegancia

Istvándy Gergő családi borbirtokán kezdeni a badacsonyi barangolást – erős indítás. A házigazdánk épp arról mesél, hogy igazi családi vállalkozás az övék, édesapja vezeti a pincészetet, ő a borkészítéssel foglalkozik, huga a vendéglátás területét vállalta el, borászatuk központja pedig nem itt, hanem pár kilométerrel arrébb, Káptalantótiban található. Mindezek bizonyításaképp láthatunk saját bormozijukban egy bensőséges, kultúrált, nagyon emberi, jó borokkal bélelt kisfilmet, ami az Istvándyaknak állít élő emléket. Illetve a borászatot alapító nagypapának már sajnos igazi mementót. Ő különben a halálos ágyán véste még fel az utókornak a család jelmondatát: „Palackba zárt elegancia”. És ennek bizonyításaként szép, telt, gyümölcsös valamint könnyed, igazi nyári tételeket is kóstolunk Istvándyéknál, mielőtt útra kelnénk, badacsonyi kirándulásunk következő állomása felé.

4hegy meg az Apukám világa

Pazar kilátásban gyönyörködünk a Laposa Birtok borteraszán. Házigazdánk, Laposa Bence, miközben könnyed olaszrizlinget, Laposa Frisset tölt a poharakba, elmondja, mi is az tekergő, amivel érkeztünk, és miért hozták létre ők, a badacsonyi fiatal, vállalkozó borgazdák. Imádott hegyük eléréséhez gondolják tökéletes új turisztikai színfoltnak, ami nem mellesleg - hiszen elektromos járgányról van szó -, száz százalékban környezetbarát. Aki gyorshajóval érkezik a déli partról hozzájuk – számára a Tekergő ingyenes szolgáltatás. Közben sajnos nem tudunk igazán a fiatal, tehetséges borászra figyelni, mert képtelenség betelni az elénk terülő Balaton látványával. Az egész évben nyitva tartó, exkluzív borteraszon, ahol  magas szintű vendéglátást is nyújtanak a borok mellé, Laposáék zászlóshajónak tekintett tételét, a 4hegyet kóstoljuk, majd kevés szürkebarátot is, és végül egy érett, lágy tételt, igazi komplex, testesebb rizlinget, az Apukám világát.

Öreg gesztenyés és a Hableány átváltozása

Feljebb tekergünk, a hegycsúcs felé a boros terasztól, a Kisfaludy-ház árnyas, hiszen a szintén fantasztikus panorámával rendelkező teraszán költjük el az ebédet. Idéntől bérlik új üzemeltetői – a Bonvino hotel még az övék a hegy lábánál – , akik hosszú távban gondolkoznak: 10 évre bérelték ki a legendás vendéglátóhelyet. Ahol élő cigányzene fogadja az éhes, szomjas betérőt, és ahol mostantól a korábbinál jóval szűkítettebb, de továbbra is magyaros, őszinte konyhát visznek.

A bonvinosok másik házában, a Hotel Neptunban kapunk fenséges, különleges desszertet, onnét sétálunk át a pár percre lévő, a badacsonyi kikötő közelében elhelyezkedő, az egykori ikonikus Hableányból KisHableánnyá, azaz egy modern, laza, hamburgeres, snack-ezős, koktélozós buliteraszra váltó helyre kávézni. A koradélutáni, kellemes napsütésben megmártózva, finom cappucinót kortyolva a teraszon úgy döntünk, nem tekergünk tovább. Nincs az a motoroshajó, amivel visszamennénk a déli-partra, a nyár többi részét inkább itt, Badacsonyon töltenénk el. 

 

Forrás: Vendég & Hotel


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.