Bővül a Juniborászok köre

Decemberben ismét összeült a Fiatal Borászok Egyesülete, a Junibor, hogy új tagokat válasszon. A hagyományosan 40 év alatti fiatal magyar borászokat tömörítő egyesület idén az augusztusi Zöldszüret rendezvényen megismert tehetségek közül szavazott be kettőt. A Junibor a tagok között köszönt Bussay Dorottyát (Zala) és Kovács Tamást (Szent Donát - Csopak).

A Bussay család öt és fél hektáron termel szőlőt. Mióta Bussay László, a család feje elment, a három lány vette át a munkák nagy részét, közülük is Dorottya és Bianka foglalkozik kiemelten a borászattal. Dorottya apjától tanulta a borkészítést, 87 óta járták a zalai dombokat, erdőket, szőlőt, természetet. Nem csak a borászatot, hanem a háziorvosi hivatást is örökölte édesapjától. A pince ars poeticáját 2009-ben írta le Bussay László:

„Biztosan tisztességes borokat készítenénk innen 30 kilométerre északra is, de nem aggatnának annyi érmet a nyakunkba. A termőhelytől függ szinte minden. Az ember szerepe annyi, mint a bábaasszonynak a szülésnél, legyen felvértezve minden szakmai tudással, mindenféle technikával, de hagyja természetes úton megszületni a gyereket. Ugyanígy van a borral is, képezzük ki magunkat a tudással, de valójában akkor van a legjobb borunk, ha nem kell hozzányúlni. Ha mégis, csak annyira, mint ellátni egy újszülöttet.” (Bussay László, 2009)

Forrás: Vendég & Hotel Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.