Bővülés és fejlesztések a Budapest Airporton

2019-ben a várakozások szerint elérheti a 16 milliós utasszámot a Budapest Airport forgalma, ami a korábbi évekhez képest ugyan visszafogottabb, „csak” 9 százalékos bővülést jelent, ám még ez is az európai átlag kétszeresének megfelelő növekedési ütem – derült ki a repülőtér október 10-i szakmai workshopján.

A kereskedelmi igazgatóság által szervezett találkozón azt is megtudhattuk, hogy idén csupán februárban nem érte el az utasszám az egymilliós határt (igaz, akkor is csupán 25 ezerrel maradt el), de a folyamatos útvonal-bővítéseknek és sűrítéseknek köszönhetően jövőre további növekedés várható. A legnépszerűbb városok toplistáját még mindig London vezeti, őt követi Frankfurt, Párizs, Brüsszel, Tel-Aviv, Amszterdam, Róma, Moszkva, Milánó és Berlin, és ez a tíz desztináció az utasforgalom nagyjából 40 százalékát adja.

Ugyanakkor idén 46 légitársaság 192 járata 145 úti célt szolgál ki, és immár a hosszú távú (3500 kilométert meghaladó) járatokon is évi egymillió ülés foglalható. Az idei év két interkontinentális újdonsága Sanghaj és Szöul, de jövőre az American Airlines májusban indítandó chicagói járatával bővül a kínálat. 2019-ben számos további új úti cél vált elérhetővé, többek közt a Transavia nantes-i vagy a LOT London City összeköttése segítségével, és a téli menetrendben debütál például a Ryanair luxemburgi, Tel-Aviv-i, portói és lisszaboni járata. A jövő évi nyári menetrendben pedig a LOT vezeti be brüsszeli, prágai, bukaresti, belgrádi, szófiai, stuttgarti járatát, a Ryanair és a Wizz Air Lviv-be, és szintén a Wizz Air Harkovba indít járatot. Eközben az Iberia heti hatra sűríti a madridi, a LOT pedig napi 6-ra a varsói összeköttetéseket.

A Budapest Airport csapata immár hatodszorra vehette át a Skytrax-től a Kelet-Európa legjobb repülőterének járó elismerést, nemrégiben pedig a World Routes konferencián a legjobb repülőtéri marketingért járó díjat.

Digitalizáció és kínaiak

A hálózat bővítésével folyamatosan persze számos fejlesztés is zajlik a repülőtéren. A terminálokban immár információs kollégák segítik az utasok tájékozódását, bővül a poggyászkiadó területe (és a várakozási időt itt 10 perc alá szeretnék szorítani), két új utasbiztonsági ellenőrző csatorna nyílt és fix kordonrendszerek segítik a sorok rendezését a check-in pultok előtt. Új járatinformációs kijelzőket szereltek fel és immár 12 kapu elektronikusan végzi az útlevelek ellenőrzését, miközben a buszmegállóban is megjelentek az utastájékoztató kijelzők (és ezek hamarosan a parkolóban is segítik majd az eligazodást). Néhány légitársaság már teszteli az automata poggyászfeladást, és a tervek szerint januárban további szolgáltatók is becsatlakoznak.

A Kína-barát repülőtér projekt keretében a duty free boltokban bevezették az ázsiai vendégek körében nagyon népszerű Alipay és UnionPay elfogadását, és a reptéri információk kínaiul is elérhetőek.

A car-sharing cégek közül elsőként a MOL Limo debütált a repülőtéren, épül az új közúti körforgalom, és három légitársaság (a Ryanair, a Wizz Air és a Lufthansa) korai utasfelvételt kínál.

 


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.