Budapest ad otthont a világ legnagyobb Smart-találkozójának

Augusztus 28. és 29. között rendezik meg a Smart Times nemzetközi személyautó-találkozót. Idén 15. alkalommal Budapesten tartják az eseményt, melynek célja a Smart-közösség összekovácsolása és kapcsolatok kiépítése a világ minden tájáról érkező Smart-rajongókkal.

A nyár első napján, egy mozgalmas sajtóesemény keretén belül ismertették meg a szaksajtóval az idei fesztivál programjait és mutatták be a Smart legújabb modelljeit, a Smart Fortwo-t és a Smart Forfour-t, melyeket egy tesztvezetésen ki is lehetett próbálni.

A sajtótájékoztatót az Erzsébet téri Design Terminálban tartották, ahol a Smart márka vezetője, dr. Annette Winkler, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója és dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója is jelen volt. Az eseménynek 2011 óta évről évre új város ad otthont. A budapesti helyszín azért is különleges, mert ez az első főváros, ahol a Smart-találkozó megvalósulhat.



Az eseményre több mint 1200 Smartot és közel 3000 látogatót várnak a világ több mint 33 országából. A fesztiválra a belépés díjtalan lesz, és számos egyedülálló programmal készülnek a rendezők. Egy előzetes kísérőeseményen, augusztus 26-tól Magyarország legszebb vidékeit ismerhetik meg az autós túrákon résztvevő érdeklődők. A fő attrakcióknak augusztus 28-29-én a Felvonulási tér ad otthont, ahol koncertek, táncos produkciók, DJ-k és silent disco szórakoztatja majd a vendégeket. A legmeghatározóbb élmény minden bizonnyal a Smart parádé lesz, ahol a részvevő autók egy kétórás utat tesznek majd meg közösen, az út a Hungaroringtől a város központjába vezet a Duna-part érintésével.

A Smart-nap egy turisztikai jelentőségű esemény, ezért a Magyar Turizmus Zrt. örömmel segített a szervezésben, hiszen Magyarországon Budapest az idegenforgalom központja. A kis autók a környezettudatosságot sugallják, így a turisták is a tiszta levegőjű városra asszociálnak – hangzott el a sajtótájékoztatón. A különböző országokból érkezők számára a hagyományos attrakciók mellett magyarország trendi, fiatalos arcát is szeretnék megmutatni.

A budapesti Smart Times 15 találkozóra a részvételi regisztráció a www.smarttimes15.com oldalon érhető el, de természetesen nem csak Smart-tulajdonosokat várnak az eseményre, hiszen az érdeklődők Smart autókat próbálhatnak ki, és a márkával kapcsolatos workshopon vehetnek részt.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.