Budapest főváros turisztikai stratégiája 2010-ig

A Főváros Közgyűlés Kereskedelmi és Turisztikai Bizottsága megbízásából a Horwath Consulting Kft. által vezetett konzorcium készítette el Budapest 2010-ig szóló turisztikai stratégiáját, amely a „Felzárkózási Stratégia” alcímet kapta.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A tanulmány abból indul ki, hogy Bécs és Prága turisztikai fejlődésének dinamikája megelőzi a magyar fővárosét. Budapest versenyhátrányát a diszkont-légitársaságok viszonylag késői megjelenése magyarázhatja, e tekintetben a tanulmány lezárása után dinamikus előrelépés történt. Budapesten a szolgáltatások színvonala többnyire már nemzetközi versenyképességű. Budapest arculata, a kulturális örökségek megtekinthetősége, a fürdők állapota azonban elmarad a kívánatostól. A régóta várt, nagy befogadóképességű kongresszusi központ még nem készült el, a közlekedésben csak most indulnak jelentős beruházások, de a tisztaság, a komfortos környezet terén is alapos a lemaradásunk. A turisztikai marketing még nem átütő erejű, a főváros utcáin még nem (csekély kivételtől eltekintve) láthatóak múzeumokba, rendezvényekre, fürdőzésre felhívó plakátok. A világörökségi helyszíneket sem jelöli semmi, így kevés utazásszervező használja ki az ebből adódó többlet vonzerőt, kevés turista érzi úgy, hogy Budapesten sok izgalmas látnivaló akad.

Három stratégiai programra építi a tanulmány Budapest felzárkóztatását. Első helyen a vonzerők szerepelnek. A tanulmány jól pozicionálja a fővárost, mint a Duna ékszerét. Budapestet meghatározza a lenyűgöző dunai panoráma, amellyel sem Bécs, sem Prága nem rendelkezik. A gyógyfürdőváros jelleg versenyelőny Európa többi fővárosával szemben. De meg kell teremteni a helyszínek között a sétálózónákat, szögezi le a tanulmány. Budapest sokszínű, vibráló, multikulturális életét láthatóvá kellene tenni a város utcáin, terein is.

A turistafogadás feltételrendszere

A nagy kongresszusok fogadására alkalmas központ megépítése, a Ferihegyi repülőtér bővítése, felújítása, a földalatti és a gyorsvasút hálózat bővítése a további fejlődés alapfeltétele. Az infrastruktúra minden területén rendkívüli nagyságrendű fejlesztésre szorulna a főváros. A legfontosabb tennivalók közé tartozik a világörökségi helyszínek, a Budai Vár, az Andrássy út rekonstrukciója, az elhanyagolt belső kerületek rehabilitációja, a dunai hajóés jachtkikötők újjá-, illetve megépítése, a bevásárlóutcák létrejöttének és megtartásuknak segítése, turistabusz-terminálok létrehozása.

Szervezeti, intézményi és szemléleti építkezés

A tanulmány megállapítja, hogy a Budapest turisztikai marketingjéért felelős Budapesti Turisztikai Hivatal irányítása többszereplős. A fővárosi önkormányzat rendszerében kevés mozgástérrel, anyagi eszközzel és döntési súllyal rendelkezik. Célszerű lenne a főváros információs irodáit látogatóközpontokká alakítani, illetve új fogadóhelyszíneket („városkapukat”) a repülőtéren, a vasútállomásokon kijelölni. A javasolt új rendszerben a marketing büdzsé a turizmus forrástermelésének nagyságától függene, nem a főváros pillanatnyi anyagi helyzetétől. Egy nagyobb hatáskörű marketingszervezet (Budapest Turisztikai és Kongresszusi Iroda) kreatív ötleteivel megszólíthatná a szakmai, vállalkozói szervezeteket, a kerületi önkormányzatok turisztikai szemléletű döntéshozóit, kialakulhatna a közvetve érintett szereplőkkel (köztisztasági vállalatok, közlekedés, rendőrség, kulturális intézmények, fürdők, múzeumok) közötti együttműködés. Fontos követelmény még a turistákkal érintkező személyzet (villamos, földalatti, pincérek, rendőrök) idegennyelv-tudásának támogatása, a helyi lakosság környezetvédő, -szépítő szemléletének kialakítása.

A tanulmányban történik utalás az anyagi háttér biztosításának lehetőségeire, a megvalósítás ütemezésére. Ehhez azonban a főváros döntéshozóinak politikai és gazdasági egyetértése, a konkrét programok kidolgozása, végrehajtása, a felelősök kijelölése lenne szükséges.

Budapest, mint márka

A látványos Budapestet a lenyűgöző dunai panoráma; a hangulatos városképet az épített örökség sokszínűsége; a szórakoztató Budapestet a nagyrendezvények; a kényeztető fővárost a gyógyfürdők, strandok, a gasztronómiai élmények; a lendületes Budapestet az üzleti és kongresszusi élet, valamint a sportlehetőségek jelenítenék meg.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.