Budapest legújabb turisztikai és kulturális helyszíne

A Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom legalább öt új vonzerővel várja az érdeklődőket.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomot méltán nevezhetjük az „Idők tanújának”, hiszen falai közel 2000 év történelmét őrzik, az ezen a helyen épült első templom az egykori római katonai tábor falaira épült.

Kiállító- és látogatér nyílt az altemplomban

A tavalyi évben befejeződött, közel 3 éves rekonstrukciót követően, idén márciusban újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Főplébániatemplom. Megnyitott és látogathatóvá vált az altemplom is, ahol a római kori falmaradványok mellett számos más érdekesség is várja a látogatókat. A régészeti feltárások eredményeit múzeumi tárlat mutatja be, valamint kápolna és sírkamra került kialakításra.

Új kulturális helyszín a fővárosban

Az altemplom nem csak hitéleti helyszín, de fontos szerepet tölt be abban a törekvésben, hogy a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom Budapest kiemelkedő kulturális helyszínévé váljon. Ebben a törekvésben szorosan együttműködik a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal, így a Budapest Tavaszi Fesztivál egy eseményének is helyszínt biztosít (április 9-én a Zuglói Filharmónia Kórusának Liszt Ferenc estjére kerül sor a templomban) - tájékoztatta Bán Teodóra, a BFTK igazgatóasszonya a sajtó képviselőit.

A BFTK igazgatója felhívta a figyelmet a világban a vallási turizmus növekvő szerepére is, mely a kulturális turizmus szerves része. Az új helyszín szerepel a most teljesen megújult Budapest kártyában is, melynek célja a az igényes vendégkör megszólítása igényes fővárosi programokkal, attrakciókkal.

Garantált háznézések angol nyelven is

A Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom Budapest főváros tulajdona, dr. Osztie Zoltán plébános Budapest turisztikai és kulturális nagykövete lett 2017-ben. Ennek szellemében az idei évben színes kulturális kínálattal várja a templom a látogatókat. Nagyon népszerűek a kulturális örökséget bemutató garantált magyar nyelvű háznézések, melyek április 19-től angol nyelven is zajlanak.

Szerdánként Virágh András orgonakoncertjei

Szintén április 19-től minden szerdán 16.00 órai kezdettel Virágh András Liszt Ferenc-díjas érdemes művész ad orgonakoncertet. A garantált programra a belépőjegyek a templom bajáratánál vagy az Interticket hálózatban vásárolhatók meg, 3500/3000 Ft-os áron. Virágh András a sajtó képviselőinek elmesélte, hogy nagy örömmel játszik a templomban, ahol a családja már generációk óta muzsikál, de fontos hely volt ez Liszt Ferenc számára is, aki évekig játszott itt orgonán és dirigált. Liszt a közeli - ma már sajnos nem létező Plébániaházban -  lakott, ahol esténként éjfélig tartó megbeszélés és vigalom folyt.

Felújításra került a templom híres orgonája is, mely 50 köbméter levegőt mozgat meg percenként és 5601 sípjával egyedülálló az egész világon. Az orgona sípjait most egyenként megtisztították a 6 miliméterestől a 6 méteresig és csodálatos lett a hangja - fűzi hozzá Virágh András orgonaművész.

Altemplomi esték

Minden hónapban izgalmas témákban neves előadók tartanak ismeretterjesztő előadásokat irodalmi, történelmi, földrajzi és művészettörténeti témákban. A Szent László - emlékév kapcsán idén az előadások Szent László életéhez kötődnek. Március 31-én kerül sor az Altemplomi esték első rendezvényére, mely szintén rendszeres kulturális programot kínál az érdeklődőknek.

Programok, melyekre érdemes készülni

A garantált programok mellett számos egyedi eseményt is kínál a templom. A Húsvéthoz kapcsolódóan április 11-én Johann Sebastian Bach János passiója, a Karácsonyhoz közeledve december 5-én pedig Wolfgang Amadeus Mozart Requiemje csendül fel. Az idei évben a Szent Efrém Férfikórus három alkalommal koncertezik a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban (május 13-án, augusztus 12-én Sebestyén Mártával és november 17-én).

Az idei évben a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom a „ Budapest 100 ” hétvége egyik kiemelt helyszíne; az április 22-én és 23-án zajló eseményen közel 900 látogatót vár.

Zarándokokat és futókat is várnak

A templom nyitott szívvel és nyitott kapukkal várja a hazai és külföldi zarándokokat is. Májusban a templomtól indul a babakocsis zarándoklat, de a tervek szerint hely színként és induló csapattal csatlakozik a Mária Maratonhoz is.

Olasz és angol nyelvű szent misék a városban

A Budapestre látogató vagy az itt élő külföldiek kedvéért vasárnaponként olasz és angol nyelvű szent mise van a templomban.

Templom a közösségi médiában

Az Eucharisztikus Világkongresszusnak 2020-ban Budapest ad otthont. Az eseményre történő felkészülés részeként Dr. Osztie Zoltán atya kezdeményezésére és vezetésével az egyházi szimbólumokról és az egyházi etikett és protokoll témakörében turizmus szakos főiskolai és egyetemi hallgatóknak, illetve idegenvezetőknek tart gyakorlati kurzust. A Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom arra törekszik, hogy a fiatalokat is megszólítsa. A programkínálat mellett ezért is fordít kiemelt figyelmet a közösségi média használatára.

Lesznek még meglepetések

Osztie atyának még sok terve van a jövőben, többek között a Mátyás oratóium valamint a déli torony rekonstrukciója egy fantasztikus kilátóval, de mivel jelenleg nincs Plébánia, felmerült egy a világon szintén egyedülálló hajóplébánia létrehozása is. Lesz még saját bora is a templomnak, mint megtudtuk, Osztie atya kedvence a etyeki Pécseli pincészet Zenit bora valamint a szekszárdi Vida pincészet Cabernet sauvignonja és Merlot-ja.

Önkéntesek segítik a templom munkáját

Osztie atya ezen kívül köszönetet mondott a templom lelkes segítőinek és támogatóinak, a fővárosnak, a BFTK-nak, Bán Teodórának,  Aranyossy Mihálynak, feleségének Szegedi Andreának és Ihász Katának (Ruta Bt), akik már hosszú ideje önkéntes munkában segítenek, hogy az új látnivalók és színes programok bekerüljenek Budapest kulturális és turisztikai vérkeringésébe. A segítő szakemberek között köszöntötte még Zalavári Tibort, aki az altemplom kiállítását tervezte és rendezte és Virágh András karnagy urat, aki a templom állandó művészeként, a szerdai garantált  koncerteken és a nagyobb eseményeken lép fel.

Forrás: Turizmus Trend/Vendég&Hotel


Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón

Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón 

A fesztivál során immár negyedszerre osztották ki a rangos NEB díjakat, amelyek innovatív és fenntartható európai projekteket díjaznak
Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.