Budapest Turizmus Konferencia: több együttműködés, kevesebb vita

Bár Budapest Turizmus Konferencia és Díjátadóra szólt a meghívás október 2-án, az Új Városházára, de talán aktuálisabb lett volna a "Budapest nem létező turizmusa" elnevezés. 

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Először Faix Csaba, a BFTK/BVA ügyvezetője köszöntötte az impozáns díszteremben szép számban egybegyűlt turisztikai szakma prominens képviselőit.

Majd Karácsony Gergely főpolgármester elmondta a mostani együttműködés kiindulóalapját, miszerint mivel most épp lenullázódott Budapest turizmusa, épp időszerű a főváros turizmusát újratervezni, kidolgozni egy közös stratégiát. Mint elmondta, együttgondolkodásra hívták a szakmát Budapest sikeres újraindítása érdekében, erős fókusszal az üzleti turizmus irányába. A főpolgármestertől hangzott el az is, amit tudósításunk címében kiemeltünk: több együttműködés kell a mostani nehéz időszakban és kevesebb vita.

Ezt követően az Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) üdvözlő beszéde szerepelt a programban, azonban ez elmaradt.

Faix Csaba a tavasszal kezdődött válság kapcsán arról szólt előadásában, hogy először mindenki azt hitte, a járvány okozta leállás mindössze két hónapig tart, azonban amikor világossá vált, hogy a leállás, majd a némi részleges újraindulás sokkal később kezdődhet, mint azt bárki is képzelte, akkor kezdtek hozzá a főváros turisztikai stratégiájának újratervezéséhez. Ezzel kapcsolatban kifejtette: “A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központnak két küldetése van: egyrészt, hogy láthatóságot adjon a városban lévő izgalmas attrakcióknak, történéseknek. Másrészt, hogy olyan együttműködéseket hozzon tető alá, amelyek segítik a turisztikai szektor szereplőit."

A Budapest Convetion Bureau ügyvezetője, Békefi Anna többek közt Budapest új szintre lépését emelte ki: a mostani együttműködés aláírásával céljuk, hogy az üzleti turizmus hosszú távon segítse Budapest turisztikai bevételét. Szervezetük fő feladata, hogy Budapestet vonzóvá tegye a rendezvényszervezők számára, valamint közvetítsen a szervezők és a szolgáltatók között.

Ehhez a célkitűzéshez csatlakozik mostantól Budapest is, amiről megállapodást írt alá a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány, a Magyar Kongresszusi Iroda, valamint Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Fesztivál- és Turisztikai Központ a konferencia idején.

Ugyanitt átadták a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ díjait is: Budapest Kulturális és Turisztikai Nagykövete Díj - 2020: Iain Lindsay OBE, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete Budapest Turizmusáért Díj - 2020: Zsidó Kulturális Fesztivál rendezvény Budapest Turizmusáért Díj - 2019: Mesterségek Ünnepe rendezvény

 

Forrás: BVA/BFTK/Turizmus Online


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.