hirdetés

Budapestre figyel májusban a topgasztro világ

Ha még valaki nem hallott volna róla: SIRHA + Bocuse d’Or európai döntő, május 9-11 között Budapesten - erről tartottak nemzetközi tájékoztatót április 22-én pénteken, a Pesti Vigadóban.

hirdetés

Ilyen még nem volt, és egyhamar nem is lesz: a SIRHA Budapest szakkiállítással egyidőben, azonos helyszínen, Magyarországon eddig tényleg példátlan szakmai összefogásnak köszönhetően, május 10-11-én hazánk rendezi a világ legfontosabb szakácsversenyének, a Bocuse d’Or európai döntőjét. Ahol a május 11-i eredményhirdetéskor kiderül, ki az a tizenegy európai topséf, akik a nálunk versenyző húsz európai országot képviselő szakács közül bejut a 2017. január 21-25. között Lyon-ban megrendezésre kerülő világdöntőbe.

A teljes magyar Bocuse-csapat

A magyar résztvevő, Széll Tamás (Onyx) - aki immár másodszor indul ezen a topmegmérettetésen, hiszen 2012-ben Brüsszelben egyszer már kivívta a jogot kilencedikként rangsorolva, hogy részt vegyen a 2013. évi világdöntőben, ahol a tizedik helyet szerezte meg - , az április 22-én tartott sajtótájékoztatón elmondta, élesbe fordult számára a felkészülési időszak, hiszen a hét hat napját kemény munkával tölti, amelyben három alkalommal profi versenykörülmények közt dolgozik. Biztos abban, hogy a májusi európai döntő alkalmával jobb helyen végez majd, mint anno Brüsszelben, tervei szerint valahol a skandináv topséfek közé ékelődik majd be.

Neki is, mint a többi tizenkilenc európai versenyzőnek ugyanazon magyar alapanyagokból kell kreálni a versenymunkát: dunai kecsegéből és annak kaviárjából, valamint gímszarvasborjú combjából és gerincéből. A zsűri számára kínált borsor is kizárólag magyar tételekből áll majd.

A versenyre különben Budapesten – ez is újdonság – a gasztronómia iránt érdeklődő nagyközönség, vagyis bárki válthat jegyet.

De térjünk még vissza egy pillanatra a hazai alapanyagokra, amelyekről az edzések és a verseny idejére a versenyzőknek a kecsegét és a gímszarvasborjút biztosító főszponzor, a METRO illetékesét kérdeztük. A kecsegéről például azért, mert a szakácsok szerint nehéz ezzel a halfélével dolgozni, nincs belőle sok, arról nem is beszélve, hogy az elmúlt években még a védett halfajok közé tartozott – épp korlátozott száma miatt.

Emmanuel Pruvost értékesítési igazgató azonban elmondta, nem gond számukra a különleges hal beszerzése Magyarországon: a győri Előre Halászattól vásárolják. A gímszarvasborjú esetében pedig a Vadex Zrt. a partnerük.

Végül arról a szintén francia alapítású vendéglátós szakmai rendezvényről, amelyet immár második alkalommal rendeznek nálunk, Budapesten – ez a SIRHA -, hiszen tulajdonképpen ebbe „ágyazva” szerepel a programok közt a Bocuse d’Or.

Amint Marie-Odile Fondeur, a Sirha nemzetközi igazgatónője és Ganczer Gábor, a HUNGEXPO igazgatója elmondta, a májusi budapesti vendéglátós toprendezvényre 350 kiállító érkezik (ez 25 %-kal több, mint két éve) 19 országból, 20 ezer szakmai látogatót várnak a nyitva tartás három napján a mintegy 20 ezer négyzetméternyi kiállítóterületre.

Vágó Ágnes
a szerző cikkei

(forrás: Vendég & Hotel)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Utazási irodásként miképp készülnek a majdani esetleges nyitásra?

Kiadónk társoldalai