„Covidálló” termékekkel készülnek a biztosítók a nyári utazási szezonra

Az utasbiztosítások és útlemondási biztosítások piaca nagyot változott az elmúlt egy évben, folyamatosan igazodva a járvány teremtette igényekhez. A belföldi termékek piaca is komoly felfutást mutat – erről is szó esett a Travel Expert első adásában.

Az Aegon utasbiztosítási ágazatvezetője, Bodor Máté azt emelte ki, hogy a pandémia elmúlt egy évében a biztosítók kevés kivételtől eltekintve elkezdték vállalni a covid okozta sürgősségi orvosi kezelések költségét. Most pedig már újabb termékfejlesztéssel elindultak annak az igénynek a kiszolgálására is, hogy olyan káreseményre is fizessenek, amikor covid-megbetegedés, karanténkötelezettség miatt meghiúsul az utazás. Bodor úgy látja, mivel az utazáshoz köthető termékek piacán nem volt korrekció, a szezonra díjemelés várható. Az utasbiztosítások piacán komoly a verseny, itt várhatóan nem nyúlnak a díjakhoz, az útlemondás esetén azonban várható a drágítás. Hallgatói kérdésre az ágazatvezető elmondta, az útlemondás biztosítás az ügyfélhez kapcsolódó megbetegedésre térít, akkor azonban nem, ha az utazás azért hiúsul meg, mert időközben a járványügyi helyzet miatt lezárták az úti célt.

Szirtesi György, Mapfre Asistencia magyarországi fiókjának igazgatója arról számolt be, hogy náluk jelenleg is zajlik a termékek felülbírálata, a járvány formálta új utazási szokásoknak megfelelően. „Egyebek között a légitársaságok új feltételeket vezetnek be, ami új kockázati elemeket generál, erre pedig a biztosítóknak is fel kell készülnie. Nálunk például március elejétől az útlemondási biztosításba bekerült egy covid záradék, amely garantálja, hogy a biztosító a külföldön történő megbetegedés esetén 15 ezer euróig vállalja az egészségügyi kiadások költségeit” – mondta el a szakember. Tavaly új terméket is bevezettek, a belföldi utasbiztosítást, mondván, hogy a pandémia miatt hasonló problémákkal szembesülhet az utas is belföldön mint külföldön. Ebben még van potenciál, mivel újfajta szemléletet igényel az utazóktól, hogy belássák, belföldre is érdemes biztosítást kötni. A szakember hozzátette, a díjak felülvizsgálata május elejére fejeződhet be a cégnél, amely mindent elkövet, hogy ne kelljen díjat módosítania, az euró-árfolyam azonban nem ennek a törekvésnek kedvez.

A 800 viszonteladó partnerrel rendelkező EUB értékesítési igazgatója, Major László is kiemelte, hogy a náluk már korábban is létező belföldi termék a pandémia miatt jelentősen felértékelődött. Rámutatott, hogy a társadalombiztosítás csak az egészségügyi alapellátásra jogosít, de egy belföldi út során is jelentkezhetnek komoly költségek a családtagok számára, ha a család egyik tagja, netalán a családfő megbetegszik és kórházba kerül. Télen egyébként egyre többen kötöttek biztosítást belföldi síeléshez a társaságnál. Major hangsúlyozta, hogy útlemondási biztosításra még kimondottan belföldön, az utazás megkezdése előtt van szükség. Az EUB-nál ez a termék fedezetet nyújt pozitív PCR-teszt esetén. Sőt, szolgáltatási esemény a sztornótermékben az is, ha családtag miatt kerül az utas karanténba.


Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.
Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát

Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát 

A programsorozatnak most is része lesz az Akkor és Most Jármű Expo, a Zenei Fesztivál és a Lampionos Hajós Felvonulás.
Turisztikai Konjuktúra Index - március

Turisztikai Konjuktúra Index - március 

Ebben megállapítják, hogy a tavasz első hónapjában a turisztikai cégek kedvezőbb helyzetben vannak a többi szektornál.
Négy nap varázslat a Dunakanyarban

Négy nap varázslat a Dunakanyarban 

2024. június 20-23. között kerül megrendezésre a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.