Csökken az üzemanyagpótdíj

Ha óvatosan is, de egymás után jelentik be a légitársaságok az üzemanyagpótdíj csökkentését, miután a nyersolaj ára a nyár eleji hordónkénti 140 dollárról 80 dollárra esett októberben. Egy felmérés szerint azonban a pótdíj csökkenése sok esetben együtt jár a jegyárak növekedésével, vagyis megtörténhet, hogy az utazók végül mégsem fizetnek kevesebbet a repülőjegyért.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Iparági szakértők óvnak is a túlzott optimizmustól. Rick Searney, a FareCompare.com alapítója emlékeztetett arra, hogy az idén tavaszszal egymás után vezették be az USA-ban a légitársaságok a 10 és 50 dollár közötti összegű üzemanyagpótdíjat, amelyet mostanában csak nagyon óvatosan csökkentenek. A közelmúltban a Delta az olajárcsökkenéssel összhangban a nemzetközi járatok esetében már csökkentette a pótdíjat, de a belföldit még nem. Searney hangsúlyozta, hogy csak azok a légitársaságok csökkentik a pótdíjakat, amelyeket a versenytársak erre rákényszerítenek. Pedig az üzemanyagpótdíjak kifejezetten népszerűtlenek a fogyasztók körében, a Kanadai Fogyasztói Szövetség elnökénél, Bruce Cran-nél hetente több tucat utas érdeklődik a pótdíjak esetleges csökkentéséről. Véleménye szerint „a pótdíjak rögtön megjelennek az olajár növekedésével, de csak nagyon lassan tűnnek el csökkenésükkor”. Az is igaz ugyanakkor, hogy az üzemanyagköltség a legtöbb légitársaság esetében az összes költség harmadát jelenti, és a korábbi veszteségek minimalizálása érdekében igyekeznek a légitársaságok minél később és minél kisebb mértékben levenni az üzemanyagpótdíjat.

A British Airways október 15-én döntött úgy, hogy csökkenti a pótdíjakat, követve ezzel a rivális KLM-Air France és a Virgin Atlantic hasonló döntését. A 10-20 font közötti csökkenés ellenére az üzemanyagpótdíj a legtöbb hoszszú távú járat esetében még így is 150 font körül alakul. Az Aer Lingus 20%-kal csökkentette a jegyek után fizetendő üzemanyagpótdíjat. Az Air France, az Emirates és a Singapore Airlines hosszú távú járatai esetében átlagosan 10 fonttal csökkentette az üzemanyagpótdíjat, az Ibera pedig 47 eurós csökkentést hajtott végre.

Az európai beutazóturizmus számára nem elhanyagolható szempont viszont, hogy a BestFares.com felmérése szerint az elmúlt hónapokban az USA-ból Európába tartó légi járatok esetében a pótdíj átlagosan 18%-kal csökkent, és mivel közben a dollár erősödött az euróhoz képest, egyre inkább érdemes Európába utazniuk az amerikai turistáknak.

Az üzemanyagpótdíj kérdése még a politikusok fantáziáját is megmozgatta, persze nem idehaza, hanem az Egyesült Államokban. A USA Today beszámolt arról, hogy Bob Menendez szenátor levelet írt október közepén 11 amerikai légitársaság vezérigazgatójának, amelyben arra kérte őket, csökkentsék az üzemanyagfelárat, mivel a nyersolaj ára a júliusi 4,34 dollár/gallonról október 15-ére 2,34 dollárra esett vissza. Az üzemanyagfelárak annak ellenére jóval magasabbak most, mint egy évvel ezelőtt, hogy közben az üzemanyag ára a 2007. októberi szintre esett vissza, és néhány héttel ezelőtt a legtöbb légitársaság némiképp csökkentette a pótdíjat. A USA Today által megrendelt kutatás adatai szerint átlagosan 67%-kal magasabb pótdíj rakódik idén októberben egy repülőjegyre, mint egy évvel korábban. A pótdíjak negyede ráadásul 90%-kal magasabb, mint 2008 őszén.

Same, same, but different!

Az üzemanyagpótdíjon felül is akad jó néhány dolog, ami könynyen félrevezetheti az utasokat a repülőjegy végső árát illetően. Repülőjegy- értékesítő ismerősünk szerint a Wizzair csak emelt díjas telefonon elérhető ügyfélszolgálata, a legtöbb fapadosnál alkalmazott csomagpótdíj vagy az összes fapadosnál felszámított hitelkártyahasználati díj miatt korántsem egyértelmű, hogy a fapados mindig olcsóbb, mint a hagyományos légitársaság.

Az átlagos utazó mégis meglepődik, amikor ezt látja – állítja a sokat tapasztalt irodás kolléga. Az üzemanyagpótdíjat pedig nemcsak a légitársaságok, hanem a szállítmányozó cégek és a luxushajó- társaságok is alkalmazzák.

Nehéz év vár a légitársaságokra

A British Airways szeptemberi forgalmában már érezhető volt a világgazdaság lassulása: 8,6%-kal esett vissza az üzleti utasok száma. A forgalomcsökkenés miatt 450 vezető beosztású munkatárs vállalta az önkéntes távozást a vállalattól. Willie Walsh, a BA vezérigazgatója „pusztító kombinációnak” nevezte a magas üzemanyagárakat és a gazdasági visszaesést, amelynek hatására már 30 légitársaság ment csődbe az idén. Az Air Lingus 74 millió eurós költségcsökkentést tervez, ennek érdekében 1500 munkahely leépítését jelentette be október végén. A veszteségek elkerülése érdekében más légitársaságok is leépítésre vagy az árak emelésére kényszerülnek. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy ezen lépések ellenére sem várható, hogy az idén profitot termeljen egy-egy olyan egyébként nyereséges cég, mint a BA vagy a Ryanair.

Örvendetesnek tűnhetett hát a hír a hajóutak szerelmeseinek, hogy a Carnival Corporation bejelentette, 2010-re vonatkozó foglalásai esetében eltörli a 9 dollár/ fő/nap üzemanyagpótdíjat. Ráadásul két héttel ezután a rivális Royal Caribbean társaság is ugyanilyen döntést hozott. Üröm az örömben, hogy az utasok által fizetendő végár mégsem lesz kisebb, mivel 2010-re mindkét társaság árat emel, így az utasok nem egy a publikált árhoz hozzáadott díjat fizetnek majd, hanem egy magasabb összegű részvételi díjjal számolhatnak.

Az olajár-emelkedés nem áll meg

Az olajárak korábban tapasztalt emelkedése nem a készletek kimerülése miatt történt, az ismert készletek a fogyasztás jelenlegi szintje mellett ugyanis még 44 évig lennének elégségesek – derül ki a Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség (IATA) októberi összefoglalójából. Az IATA felmérése szerint a 2008. évi olajárrobbanás oka egy határidős kereskedési buborék volt, amely mára kipukkant. Ellenben 2007-ig valós alapja volt az árak növekedésének. 2003 és 2007 között duplájára emelkedtek az olajárak, ami a kutatási és kitermelési költségek emelkedése miatt történt. Ma már 80–90 dollár között van hordónként ez a költség.

Mostanában azonban már újra csökken az olaj iránti kereslet az OECD-államokban (–1,4%), azonban Kína és a fejlődő országok kereslete (+5-6%) ezt bőven ellensúlyozza. 2009-ben a világgazdaság lassulása miatt nem várható a kereslet jelentős növekedése, és az olajárak várhatóan 100 dollár körül stabilizálódnak majd. 2010-től a kereslet 1,5%-os bővülése várható, 2012-től azonban – ha nem sikerül jelentős új olajmezőket felfedezni – újra meredeken emelkedhetnek az olajárak. Mivel az OPEC-en kívüli országok részéről megállt a kitermelés bővülése, újra az OPEC adja a kitermelt olaj több mint felét, ennél fogva a jövőben ismét nőhet szerepe a kínálat visszafogásában és az árak magasan tartásában.

Itthon is magas a pótdíj

November 19-én kíváncsiságból megnéztünk néhány repülőjegyárat december 15-i oda- és 25-i visszaútra. A következőket találtuk: a Malévval Berlinbe 21 900 forintért utaztattunk volna el, ehhez adódik hozzá 28 600 forint illeték és 5500 forint jegykiállítási díj. Az illetékből körülbelül 17 600 forint a kerozinpótdíj.

Ugyanezen a napon két New Yorki- i jegyet is megpróbáltunk lefoglalni. A Delta közvetlen járatán 57 000 forint lenne a jegyár, erre rakódik rá a 67 ezer forintos illeték. Ebből 49 200 forint a kerozinpótdíj. Az utasnak további 15 000 forintos jegykiállítási díjjal kell még számolnia. A British Airways londoni átszállással 109 000 forintért kínálta ugyanekkor a jegyet, erre 93 000 forintos illeték rakódott volna, amelyből a kerozinpótdíj 62 400 forintot tett ki. A jegykiállítási díj további 10 000 forint lett volna az utasnak.

Repülőgép-üzemanyagárak alakulása

IATA előrejelzés

  2007 2015 2020 2025 2030
Dollár/hordó 90 145 162 182 205

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.