Csökkent a Ryanair első negyedéves profitja

Mintegy 20 százalékkal csökkent a Ryanair adózott eredménye a június 30-án végződött első pénzügyi negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest, de a légitársaság nem változtatott kilátásain – írja az airportal.hu.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az ír fapados Airportalhoz eljuttatott közleménye szerint a bevételek egészen jól alakultak, 11 százalékkal 2,3 milliárd euróra nőttek, a kiadások azonban ennél nagyobb mértékben, 19 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet és 2 milliárd eurót tettek ki.

Kerozinra 24, bérekre 21 százalékkal ment el több pénz, mint tavaly ugyanilyenkor.

Az üzemi eredmény 26 százalékos csökkenéssel 275 millió euróra romlott, míg az adózás utáni eredmény 242 millió euró volt, 21 százalékkal alacsonyabb a tavalyi első negyedévihez képest.

Az ír fapados ennek ellenére nem változtatott pénzügyi előrejelzésein, továbbra is 750 és 950 millió euró közé várja a teljes éves adózott eredményt.

A Ryanairnél ugyanúgy megfigyelhető a kiegészítő árbevétel egyre nagyobb aránya a teljes bevételen belül, mint a Wizz Airnél: a jegyárbevétel mindössze 4, a kiegészítő árbevétel viszont 27 százalékot emelkedett. Előbbiből 1,5 milliárd, utóbbiból 795 millió euró bevétel származott. Bár a jegyárbevétel kisebb mértékű növekedéséhez az is hozzájárult, hogy 6 százalékkal 37 euróra csökkent az átlagos jegyár.

A társaság utasforgalma az április-júniusi időszakban 11 százalékkal 41,9 millióra emelkedett, a járatok töltöttsége nem változott, 96 százalékon állt.

A Boeing MAX-okkal kapcsolatban a Ryanair tudatta: az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) jóváhagyásától függően legkorábban januárban vehetik át és 2020-ban legfeljebb 30-at kapnak majd meg a korábban várt 58 helyett, emiatt 7-ről 3 százalékra csökkentette a cég a bővülés tervezett ütemét, a 2021-es pénzügyi évben 162 millió helyett 157 milliós utasforgalomra számítanak.

(forrás: airportal.hu) 


Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő

Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő 

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom. 
Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.