Csúcson a pozsonyi repülőtér utasforgalma

A teherforgalom történelmi csúcsra,  az utasforgalom pedig kilencéves rekordra nőtt tavaly a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik (BTS) repülőtéren - derült ki a légikikötő sajtóosztálya által szerdán az MTI-nek eljutatott közleményből.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A pozsonyi légikikötő utasforgalma 2017-ben 1 millió 942 ezer volt, 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Bár a BTS tavalyi utasforgalma a legmagasabb a 2008-ban elért, eddigi abszolút rekord (2,2 millió utas) óta, az emelkedés üteme ismét lassult, némileg elmaradt az egy évvel korábbi 12,3 százaléktól.

Tavaly a pozsonyi reptér teherforgalma rekordértékre emelkedett, több, mint 14 százalékkal, 26 ezer 246 tonnára emelkedett. A növekedés üteme gyorsult, felülmúlta az egy évvel korábbi 9 százalékot.

A vizsgált időszakban a légikikötőben lebonyolított repülőgép-landolások és felszállások száma meghaladta a 27 ezer 300-at, 6 százalékkal nőtt éves szinten, gyorsabban a 2016-os 4 százalékosnál.

"Rekord szabadságszezont zártunk, a charterforgalom 35 százalékkal nőtt. Az 5 új járatnak és a járatsűrűség növekedésének köszönhetően a menetrendszerű forgalomban is 3 százalékos volt a növekedés" - véleményezte az adatokat Jozef Pojedinec a pozsonyi repülőtér igazgatótanácsának elnöke.

Az utasforgalom túlnyomó többsége, 1 millió 373 ezer utas a menetrendszerinti járatokon utazott. Tavaly a Pozsonyból induló repülőgépekkel utazók legkedveltebb célállomása London volt, az Egyesült Királyság fővárosát Dublin, Antalya, Milánó és Moszkva követte a sorban.

A legnagyobb utasforgalmat 2017-ben is a Ryanair légitársaság gépei bonyolították, Pozsonyból vagy Pozsonyba az év folyamán több mint egymillió utast szállítottak. Az utasforgalom alapján a Ryanair légitársaságot a Travel Service, a Wizz Air, a Pobeda, a flydubai, a cseh nemzeti légitársaság és az Air Cairo követte.

A pozsonyi Milan Rastislav Stefánik repülőtér Szlovákia legnagyobb és egyben egyetlen európai léptékben is jelentős forgalmat bonyolító nemzetközi légikikötője. A BTS 2012-ben átadott új terminálja évi 5 millió utas ellátására képes, közel 540 alkalmazottnak ad munkát.

Forrás: MTI


Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.