Deres lesz idén az új kenyér

A Magyar Pékszövetség versenyének győztese lesz idén a Szent István nap kenyere: a kovásszal készült „Várhegyi Deres”.

A Kurdi Family Pék Kft. idei fehérkenyér fejlesztése friss kovásszal készül, 12 órás érlelelési folyamat eredménye, cipó formájú, ropogós búzakenyér, egy csipet kukoricával és egyedi metszéssel.

A Magyar Pékszövetség idei, augusztus 20-a alkalmából szervezett termékversenyét a hagyományokhoz híven 3 kategóriában hirdették meg, hónapokkal az augusztusi esemény előtt. A fehérkenyér, rozskenyér és innovatív termékekre kiírt megmérettetésre idén is több tucat pályamunka érkezett. A fehérkenyér csoport győztesét, amely egyben 2018. Szent István napi kenyere is, a július 31-i, Parlamentben rendezett sajtótájékoztatón ismerhette meg a nagyközönség, míg a másik két kategória nyertesei a Magyar Ízek Utcája (MÍU) rendezvénysorozat sajtónyilvános megnyitóján, a Várkert Bazárban debütálnak augusztus 7-én, a nagyközönség pedig először augusztus 18-án, a MÍU alkalmából kóstolhatja a győztes mestermunkákat.

A Magyar Pékszövetség termékversenye  több célt is szolgál – mutatott rá Septe József, a szervezet elnöke. Egyrészt magas színvonalú szakmai megmérettetés, ahol a pályamunkákat szigorú szabályok és kötött pontrendszer alapján értékeli a zsűri. Másrészt a fogyasztóknak értéket mutassunk fel, minél többeknek megtanítsuk, milyen a jó magyar kovászos kenyér, és minőségi mércét adjunk a kezébe azoknak, akik szeretnének kiváló minőségű hazai árut fogyasztani. Ezért is van, hogy a nyertes receptúrák szabadon hozzáférhetők minden sütőipari gyártó számára, a termékek pedig augusztus 20-a után az ország számos pontján kaphatók.

 Az idei győztes, a Kurdi Family Pék kft. Várhegyi Deres fantázianevű kenyere a kiírásnak megfelelően egy hosszú, 12 órás, hagyományos kovászolással készített fehér kenyér. A termék BL 80-as világosabb, és BL 160-as, sötétebb búzalisztből készül, kis mennyiségben búzasikért és kukoricalisztet is tartalmaz, míg a felület szórásához a fejlesztők RL90-es, világos rozslisztet használtak. A laza, ropogós héjú, gömbölyű és jellegzetesen metszett kenyér természetesen mindenben megfelel a Magyar Élelmiszerkönyv fehér kenyérre vonatkozó előírásainak, miközben minőségben, élvezeti értékben csúcskategóriát képvisel.

Forrás: Vendég


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.