Díjat kapott Panyola

A fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért” díjkategóriába került az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség immár hetedik alkalommal kiírt pályázatán – öt másik magyarországi településsel együtt a 600 lelkes szatmári kis falu, Panyola. A Magyarországi Falumegújítási Díj ünnepi rendezvénye a korábbi győztes, Nagypáli községben zajlik ma és holnap (május 24-25.).

Példaértékű az önkormányzat helyi erőforrásokra alapozott gazdaságfejlesztése – ez áll egyebek mellett a település pályázatát, munkáját értékelő zsűri összegzésében. Ma már a település egyet jelent a  „nemtudom” szilvából készült pálinkával, lekvárral, aszalvánnyal, s nem utolsó sorban a Panyolafeszt (idén augusztus 2-4. között lesz) rendezvényével.  A ’Panyola brand’ megteremtésével és folyamatos fejlesztésével mára elérték, hogy messze földön híressé vált nevük, pedig szinte ugyanolyan gondokkal küzdenek, mint sok hasonló falu akár itt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, akár az ország más tájain.

Muhari Zoltán polgármester elmondta: a titok talán az, hogy egyrészt tudatosan kereste és találta meg saját arcát a település, másrészt alapoznak a lakosokra. Pedig itt is kilométereket kell utazni a legközelebbi munkahelyig, innen is elvándorolnak a fiatalok, ez is elöregedő falu lett, mégis vannak szilárd pontok, amelyek kapaszkodót jelentenek. A panyolai pálinkával megalapozták hírnevüket, a Panyolafeszt nyári zenei fesztivál  pedig fontos bevételi forrása lett a helyieknek. Tudják, hogy a hagyományőrzés, a népszokások, a gasztronómia, no meg a falu természeti adottságai  együttesen segítették fel  hazánk turisztikai térképére Panyolát.  

A díjnak nagyon örülnek, tíz év munkája van benne – fogalmazott a település első embere, akinek talán legfőbb erénye, hogy tudja: a jelen döntéseinek messzeható következményei vannak. Ennek szellemében teszi a dolgát, küzd a napi gondokkal és keresi a továbbfejlődés lehetőségeit. Panyola hamarosan a vízi turizmusba is bekapcsolódik, az újabb sikeres pályázat segítségével tovább erősítik a Panyola brandet.  

 

Forrás: Vendég & Hotel


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.