Dinamikus, folytonosan változó üzletág  

A Lufthansa a diszkont-légitársaságok rohamos térhódítása ellenére is 23,4 százalékosra növelte piaci részesedését, és megőrizte vezető szerepét a hazánkban működő külföldi légitársaságok között. A magyarországi utasforgalomból származó bevételei 2004 első háromnegyed évében meghaladták a 9 milliárd forintot. Vajon a német pedantéria vezetett ismét sikerhez?      

Emlékszik arra, hogyan és miképp tudta meg, hogy munkájának következő állomása Budapest lesz?

– Ez még Tel-Avivban történt. Amikor 2002 májusában megtudtam, a következő hétvégén felültünk nejemmel egy gépre, és Budapestre repültünk. A tomboló tavasz kellős közepébe érkeztünk. Az állandóan rekkenő hőségben és izzó napsütésben fürdő Tel-Aviv után nagyon tetszett Budapest.

Mennyit tudott akkoriban Magyarországról?

– Bevallom, nem túl sokat.

És most?

– Annál többet: egy igazán szép országba érkeztem. Szeretem, hogy kedvesek, barátságosak, nyitottak az emberek, és az izraeli évek után azt is nagyra értékelem, hogy itt nyugodt a környezet.

Mi az a három fő ok, ami miatt a légi közlekedésben dolgozik, ha jól számolom, lassan 15 éve?

– Tulajdonképpen gyerekkorom óta ebben a szakmában „nőttem fel”, hiszen édesapám 37 évig dolgozott a légi közlekedésben. Kissrácként imádtam vele a repülőtereken mászkálni, ha pedig egy gép fedélzetére mehettem, az külön boldogsággal töltött el. A második ok a nemzetközi üzletek kérdése. Az is motivál, hogy ez a szakma rendkívül dinamikus, sok a nemzetközi vonatkozása, folyton változik.

Sokáig élt Amerikában. Mesélne az ott töltött évekről?

– Ötéves koromban költözött Németországból a tengerentúlra a családunk, és tulajdonképpen 1989-ig, amíg Tel-Avivba nem kerültem, ott laktam. Addig akár tipikus amerikait lehetett volna rólam formázni: jártam baseballozni, amerikai futballt játszottam. Hamburgert ettem, és folyton farmerban jártam. Ami talán „rontott” az összképen, hogy otthon kizárólag németül beszéltünk...

Erős váltásként Amerikából Izraelbe került. Hogy érezte ott magát?

– Élveztem az ott töltött éveket. Bár ez pont az az időszak volt (az intifáda kezdete – a szerk.), amikor veszélyes helyzet alakult ki, a légi közlekedés terén különösen. Az állandó feszültség, a félelem összehozta az embereket. Olyan volt az egész, mintha folyton tesztelnének bennünket, hogy mit tudunk, mire vagyunk képesek vészhelyzet esetén. A média különben nagyon erős abban az országban, állandóan nyilatkoztam. A repülés, a repülőterek biztonsága örök téma volt az újságok hasábjain.

Megfogalmazná röviden cége filozófiáját?

– Az első, hogy magas szintű, igazi minőségi hálózati légitársaság, amely jól ismert korszerűségéről, biztonságáról, fejlesztéseiről és kifogástalan kiszolgálásáról. Igazi nemzetközi cég vagyunk, hiszen bevételeink 70 százaléka Németországon kívülről érkezik. Amiben különbözünk egyes más légi közlekedési cégektől, hogy híresek vagyunk megbízhatóságunkról, valamint arról, hogy erős és biztos anyagi háttérrel rendelkezünk.

Ismertetné a magyarországi forgalommal kapcsolatos adatokat?

– Hetente 96, naponta 14 járatunk közlekedik Budapest, illetve Frankfurt, München, Düsseldorf között, kitűnő csatlakozással a világ 90 országának 354 városába, ahol mindenütt jelen vagyunk. Az utasaink száma 2004 első háromnegyed évében Magyarországon 2,6 százalékkal nőtt az előző év adataihoz képest, a járatok számát is bővítettük 6,1 %-kal. Így piaci részesedésünk 2004-ben 23,4 százalék volt, ami 0,9 százalékponttal magasabb, mint az előző évben. Ez a low cost járatok tömeges elindulásához képest nagyon jó eredmény.

Mi a Lufthansa véleménye a fapados járatokról?

– Más-más pozícióban dolgozunk: mi egy hálózati légitársaság vagyunk, míg a fapadosok két pontot kötnek össze egymással. Azonkívül rendkívül sokat tanulhatunk tőlük, elsősorban a folyamat menedzselése és a termelékenység terén. Meggyőződésünk, hogy mindkét üzletágban van még bőven lehetőség.

Mennyire számottevő önöknél az ebusiness?

– A német és a brit piacon egyre erősebbé válik, de összességében ez nem több, mint 5-6 százaléka a teljes értékesítésünknek.

Végül hadd kérdezzem meg, tudja, meddig marad még nálunk? És hová menne a legszívesebben tovább?

– Ez nem rajtam múlik, talán még 4–5 évig maradok. Egyébként mindenütt szeretek élni, feltéve, ha ott a feleségem is jól érzi magát. A világon két hely a legkedvesebb számomra: az egyik a Maldív-szigetek, ahol mindig elámulok azon, hogy milyen magas színvonalú a kiszolgálás, lakni pedig Arizonában szerettem a legjobban, engem egyáltalán nem zavart a sivatag. Nem tudom, hová küldenek legközelebb, de ha lesz ott sok repülő, jó futball, szép táj, nagy baj már nem lehet, élvezni fogom a munkát.

Született

1965. október 2-án, Offenbach am Mainban, a Mérleg jegyében.

Család

Nyolc éve nősült, kettesben él feleségével, most éppen a magyar fővárosban. („Én vagyok a nejem 39 éves kisgyereke” – teszi hozzá nevetve.)

Iskolák

A gimnáziumot Philadelphiában (USA) végezte, majd a Delaware-i Egyetemen szerzett diplomát nemzetközi kapcsolatok területen. 1989-től egy kétéves menedzsment tréning programon vett részt a Lufthansánál New Yorkban. 1993-ban MBA diplomát szerzett az amerikai Thunderbird Egyetem marketing és nemzetközi pénzügy szakán.

Munkahelyek

1991 – Lufthansa, USA keleti régió – teherfuvarozási üzletág marketingkoordinátor

1993 – account menedzser a cég Los Angeles-i képviseleténél

1994 – a latin-amerikai térség marketingmenedzsere

1999 – a tel-avivi Lufthansa iroda igazgatója, ahol egyben cége és az United Airlines személyszállítási üzletágának marketing- és kereskedelmi tevékenységét felügyeli

2003 – a budapesti Lufthansa irodát vezeti, amely egyben a német légitársaság közép- és kelet-európai régiójának központja

Nyelvismeret

Német, angol, spanyol, és saját bevallása szerint „kicsi magyar”.

Hobbi

Futball, kosárlabda, futás. („Most legszívesebben és leggyakrabban a budai hegyekben futok”.)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.