Djerbai zarándoklatra viszi utasait a Taurus Reisen

Különjárattal viszi utasait a Taurus Reisen a tunéziai Djerba szigetére május 9-én, hogy az utasok részt vehessenek a helyi zsidóság minden évben megszervezett ghribai zarándoklatán.

Új és a magyar piacon egyedülálló utazási ajánlattal rukkolt elő a Taurus Reisen: 2017. május 9-én különjáratot indítanak Djerbára, a ghribai zarándoklatra. Az egy hét pihenést kulturális programokkal kötik össze.

Ahogy arról a Turizmus Online-on korábban már beszámoltunk, évente vallásos zsidók tömegei látogatnak el a tunéziai Djerba szigetére, pontosabban Afrika legrégebbi zsinagógájába. Az El Ghriba fesztivál résztvevői ősi hagyományokat ápolnak és ünnepelnek, a helyszín ilyenkor két napig imaszótól, énekléstől és nevetéstől hangos. Djerba azért is számít különlegesnek, mert az itt élő zsidó közösség nem csak az egyik legősibb, de ez az arab világ utolsó, máig is fennálló zsidó közösségei közül az egyik. A helyi lakosok mellett a szélrózsa minden irányából – de főleg Európából (Franciaországból, Olaszországból és Nagy-Britanniából), valamint Izraelből – érkeznek a látogatók, hogy együtt ünnepeljenek és imádkozzanak.

A Taurus Reisen által szervezett program során a résztvevők többek között megismerkedhetnek a ghribai zsinagógával, betekintést nyerhetnek egy zsidó iskola mindennapjaiba és részt vehetnek a zarándoklaton is.

A repülőgép útvonala létszámtól függően alakul. Minimum 40 fő esetén bécsi indulással, tuniszi átszállással Djerba szigetére a Tunisair járatán lehet eljutni, minimum 133 fő esetén pedig közvetlen charterjáratot indít az utazási iroda Budapest és Djerba között.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.