Dől a lé az ötkerbe!

Egy hónappal ezelőtt azt vizsgáltuk, hogy az év első nyolc hónapjában a vendégéjszakák száma szerint hogyan teljesítettek az ország legnagyobb turisztikai forgalmat bonyolító települései, illetve fővárosi kerületei. A napokban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hozzáférhetővé tette egyes települések első kilenc havi adatait is. Ezekből azt próbáltuk kideríteni, hol mennyi pénz lett a forgalomból. 

Néhány mondat erejéig érintjük persze most is a vendégéjszakákban mért turistaforgalmat, hisz mindennek alapját ez adja. A szeptemberi adatokkal frissített évközi eredmények szerint az élen gyakorlatilag semmi jelentős változás. A mezőnyt továbbra is a főváros 5. kerülete vezeti, amelyik kilencezer éjszaka híján már 1,4 milliónál tart. A szeptember még annyiból jobb is volt számukra, hogy a korábbi hét százalékos növekedés nyolc százalékra emelkedett. A lista második helyén most is a 7. kerület áll 824 ezer éjszakával, majd a dobogó harmadik lépcsőjén is változatlanul Hévíz következik 775 ezer éjszakás forgalommal.



A lista következő nyolc helyén is ugyanaz a sorrend, mint egy hónappal korábban, Hajdúszoboszló, Siófok, a 6. kerület, a 8. kerület, Bük, Balatonfüred, majd az 1. és a 13. kerület követi egymást.

KSH által TOP 50-ként aposztrofált 48 település illetve kerület többi 37 szereplője is legfeljebb kettes vagy hármas helycserét csinált az augusztusi álláshoz képest.

26 milliárd az ötödik kerületben

Mostani számolásunk központi kérdésére, a pénzre rátérve nem írhatunk mást, mint a vendégéjszakáknál: itt is, sőt itt még jobban az 5. kerület tolja a turizmust. A 26 milliárd forintos első kilenc havi bruttó szállásdíjbevételével egyedül hozta a TOP 50-es csoport összbevételének a 22,7 százalékát.

A lista következő két helye azonos az éjszakák alapján kialakult sorrenddel, a 7. kerület 9,3 milliárd, Hévíz 6,5 milliárd forintot szedett be az év első kilenc hónapjában.

Az első tizenötben található még a 6. kerület (5,6 milliárd), az 1. kerület (5,2 milliárd), a 8. kerület (4,2 milliárd), a 13. kerület (3,9 milliárd), Siófok (3,4 milliárd), Balatonfüred (3,4 milliárd), Sárvár (3,3 milliárd), Bük (3 milliárd), Hajdúszoboszló (2,8 milliárd), a 11. kerület (2,3 milliárd), Győr (2 milliárd) és a 9. kerület szintén 2 milliárd forintos bruttó szállásdíj bevétellel a kereskedelmi férőhelyeken.

A lista utolsó, 48. helyén található Hegykő szálláshelyei 276 millió forintot kasszíroztak szeptember végéig.

Dinamikus növekedés Egerszalókon

Az érintett 48 hely közül csak nyolc regisztrált bevételcsökkenést. Mátraszentimrén 10,5 százalékkal, Mosonmagyaróváron 5,5 százalékkal, Zánkán 4,3 százalékkal, a 12. kerületben 4,2 százalékkal, Győrben 3,5 százalékkal, a 11. kerületben 2,3 százalékkal, Keszthelyen 1,5 százalékkal, a 14. kerületben 1,4 százalékkal maradtak el az év eddigi részében a bevételek a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

A legnagyobb, 28,7 százalékos növekedést Egerszalók produkálta, de a 20 százalékos szint felett volt a javulás Miskolcon, Gyöngyösön, Zalakaroson, Gyulán, Székesfehérváron, Nyíregyházán és Balatonszemesen is.

További tizenhat helyen - Egerben, a 10. kerületben, Debrecenben, Alsópáhokon, Balatonfüreden, Visegrádon, Pécsett, Velencén, Sopronban, Bükön, Siófokon, Hegykőn, a 7. kerületben, az 5. kerületben, a 8. kerületben és a 6. kerületben - pedig 10 százalék feletti bevétel-növekedést produkáltak a kereskedelmi szálláshelyek.

Érdekes képet mutat a bevételek megoszlása, ha hazai és külföldi turistákat külön nézzük. A bevétel több mint háromnegyedét a külföldi vendégek adják a főváros 13 kerületében. Az élen ebben a 7. kerület áll 96,9 százalékos külföldi fizetéssel, majd az 05. kerület (96,2 százalék) és az 1. kerület következik 94,6 százalékos külföldi aránnyal. A vidéki úticélok közül a 14. helyen álló Hévíz az első, ahol a bruttó szállásdíj 74,1 százalékát adják a külföldiek.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.