Dübörög a turizmus Németországban

A tavalyi 6,4 százalékos növekedés után az idén újabb idegenforgalmi csúcsra számít Németország, ahol 2005-ben 48,2 millió vendégéjszakát töltöttek el a turisták – derült ki a német beutaztatók legnagyobb szakmai vásárán, az immár 32. Germany Travel Marton. A Deutsche Zentrale für Tourismus (DZT) által rendezett kiállításnak és a kísérőprogramoknak az idén három város, Düsseldorf, Köln és Bonn adott otthont.

40 országból 610 szakmai vásárló és újságíró érkezett a düsseldorfi vásárvárosban megrendezett workshopra. A rendezvényen változatos programajánlatokkal mutatkozott be a házigazda „rajnai várostrió”, amelynek tagjairól bebizonyosodott, hogy mindegyikük attraktív desztináció. A megnyitó a patinás düsseldorfi Tonhalléban volt, dzsesszzenével és meglepetés-előadással a kertben. Másnap Köln a Roncalli-cirkusz előadásával kápráztatta el a publikumot. Bonnban a karneváli hangulat után rajnai hajózással búcsúztatták a GTM résztvevőit.

A vásári gyorsjelentés szerint a 340 kiállító 80%-a visszatérő vendég volt, 82%-uk már most elhatározta, hogy jövőre újra részt vesz a rendezvényen, amelyet majd Berlin és Potsdam lát vendégül 2007- ben. A már meglévő kapcsolatok erősítése a kiállítók 67%-ánál sikeres volt, új kapcsolatok kiépítése a résztvevők felének jött össze. A kapcsolatépítés mellett mintegy 50% úgy nyilatkozott, hogy konkrét üzletkötésre is sor került. Petra Hedorfer, a DZT elnöke a következőket nyilatkozta: „Örülünk annak, hogy a kiállítók pozitívan értékelték a rendezvényt. Ez részben azt jelzi, hogy a GTM jelentősége a német beutaztatásban nő, másrészt azonban teljesen világos, hogy Németország sláger desztináció lett!”

Hanza-városok

A DZT a rendezvény után hat különböző tanulmányutat szervezett, amelyek programajánlatként is kiválóak a Németországba utaztató irodák részére. Az egyik érdekes útvonal négy Hanza-városba és azok környékére vezetett Lübeck-Warnemünde, Rostock- Travemünde, illetve Wismar és a legnagyobb Hanza-város, Hamburg érintésével. Az útvonal mentén fekvő településeken a házakat, tereket, látványosságokat felújították, őszintén állíthatjuk, hogy a történelmi városközpontokban nem érzékelhető, hogy az korábban az ország keleti vagy nyugati felében állt. A kisebb városok főterén általában hangulatos piac található délelőttönként. A kikötőlátogatás és a világítótorony megmászása mindenhol kötelező. A kulturális értékek mellett ráadásul mindegyik város irigylésre méltó kongresszusi kapacitással rendelkezik. A szállodák wellnessrészlege hangsúlyos, kiemelten foglalkoznak a thalassoterápiás kezelésekkel, nem ritka a (melegített) tengervizes medence.

Lübeck hangulatos utcáinak bejárása után ne feledjük el a híres Niederegger kávéházban megkóstolni a marcipántortát. Rostockban főleg a rekonstruált belváros nyűgözi le a látogatót. Wismar ugyan a kevéssé ismert Hanza-városok közé tartozik, de látnivalóban nem marad le az előbb említettekről. Az érdekességekhez tartozik, hogy itt található Európa legészakabbra fekvő pezsgőüzeme, ahol kóstolni és vásárolni is lehet, illetve rendezvények lebonyolítására is alkalmas. Hamburgban pedig oly sok a látnivaló és a program, a kulturális és vásárlási lehetőség, hogy ott több napot érdemes eltölteni.

Fociláz és turisztikai rekord

Németország a világbajnokságot megelőző hónapokban már focilázban égett. A repülőgépek futball- labdára emlékeztető orrot kaptak, utunk során lépten-nyomon találkozhattunk a vb figuráival, szuvenírjeivel. Az idén várható látogatói csúcs különösen annak fényében érdekes, hogy a német beutazóturizmus már tavaly is rekordot döntött. A beutazó turisták 48,2 millió vendégéjszakát töltöttek el Németországban 2005- ben, ez 6,4%-os növekedést jelent 2004-hez képest. A turistaérkezések száma 7%-kal nőtt, ami az átlagos európai 5,5%-os növekedési ütemen is túltesz. Ráadásul mind a 15 kiemelkedő küldő ország eredményei nőttek. Az európai országokból érkező vendégek száma különösen dinamikusan fejlődött, például a spanyol turisták száma 20,1 százalékkal nőtt, Svájc és Olaszország 10,2, illetve 8,3%-kal küldött több turistát az országba. A magyar látogatók számának alakulása 2006 első két hónapjában 2005 hasonló időszakához képest +0,7%-os változást mutat.

A wellnesstől a kultúráig

Az 1948-ban alapított Német Turisztikai Hivatal (DZT) kiemelt turisztikai termékei közé tartozik a bevásárlóturizmus, a városlátogatások, a „művészet és kultúra Németországban”, a „parkok és kastélyok világa – a romantikus Németország”. Autósok részére állítottak össze különleges programokat és útvonalakat, de népszerűsítik a német egészségturizmust és a wellnessprogramokat is. Az ország belsejében található gyógy- és wellness-szállókban a vendégéjszakák száma 2005-ben 7,7%-kal növekedett, míg a hasonló jellegű tengerparti egységekben még ennél is magasabb, 12,8%-os volt a forgalombővülés. A Health&Fittness Holidays márkanévvel illetett termékcsoport igen sikeres Németországban, a DZT színvonalas prospektusokkal külföldön elsőként a délnyugat-európai piacokat bombázza meg. Leghatékonyabb marketingeszköznek azonban az internetet tekintik. 2010-ben Essen is Európa kulturális fővárosa lesz, Péccsel együtt.

A DZT 154 munkatársából 75-en Németországban, 79-en külföldön látják el feladatukat, 30 értékesítési irodában (ebből 11 saját iroda és 19 partnerügynökség). 2006- ban a hivatal éves büdzséje 34,2 millió euró, munkáját 30 turisztikai vállalkozás (pl. Deutsche Bahn AG), 15 regionális marketingiroda és 11 egyéb szervezet támogatja.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.