Édes Kiegyezés a cukrászok ipartestületétől

Édes kiegyezés néven összeállított süteménykollekcióval emlékezik az 1867-es kiegyezés és az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttének 150. évfordulójára a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete.

A hat darab desszertből álló, három magyar, három osztrák süteményt tartalmazó díszdoboz november 8-tól március végéig lesz megvásárolható az ország mintegy 20 cukrászdájában - hangzott el a kollekciót bemutató sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Az ipartestület képviseletében Vojtek Éva elmondta, hogy a sütemények darabonként nem vásárolhatók meg, csak a teljes kollekció. Kiemelte: az Édes Kiegyezés süteményeit árusító cukrászdákban a kiegyezés koráról szóló előadásokat tartanak majd fiataloknak és kisiskolásoknak, így ismertetve meg őket a "boldog békeidőknek" nevezett korszakkal és népszerűsítve a cukrászszakmát.

A projektet a Földművelésügyi Minisztérium 780 ezer forinttal, a Nemzetgazdasági minisztérium pedig több mint ötmillió forinttal támogatta - mondta el Vojtek Éva. A díszdobozban kínált hatféle sütemény - az Anna-szelet, az arisztokrata kuglóf, a Blaha Lujza-szelet, az Esterhazy-szelet, az Indiáner és a Rigó Jancsi - elkészítésénél a cukrászok a Monarchia tradicionális édességeit elevenítik fel, a korhűség megőrzése mellett modernizálva őket a 21. századi igényeknek megfelelően - mondta Mészáros Gábor cukrászmester.

A cukrászmesterek által átdolgozott receptek elkészítésének szakmai felügyeletét az ipartestület végzi, az értékesítésben résztvevő cukrászdák megkapják az arra vonatkozó mértékeket és méreteket, így az egész országban egységes kollekciót kóstolhatnak az érdeklődők. Az érintett cukrászdák listája az ipartestület honlapján hamarosan elérhető lesz (www.cukraszat.net).

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.