Egészségvédelmi díjat kapott a KLM

A holland királyi légitársaság elnyerte az Airline Passenger Experience Association (APEX) Gyémánt díját az egészségvédelmi kategóriában. Ezen a területen ez a lehető legmagasabb fokú elismerés a légitársaságok számára. Európában a Virgin Atlantic után a KLM a második, amely megkapta ez a díjat - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

A légitársaságok által biztosított utasélmény javítására fókuszáló, APEX elnevezésű non-profit szervezet arra ösztönzi a tagjait, hogy proaktívan álljanak hozzá a hamarosan újrainduló globális légi utasforgalomhoz, és ennek részeként fektessenek nagy hangsúlyt az utasok egészségvédelmére, valamint a higiéniára. Ebben is segít az APEX Health Safety kezdeményezés, amely iparági szintű sztenderddé vált a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban bevezetett intézkedések auditálására és elismerésére. Az APEX jelentése úgy fogalmaz: „dicséretes teljesítmény ezt a díjat megkapni, mert az utasok is elismerik majd a teljesítményt, a légitársaságot pedig élenjáróvá teszi az egészségvédelmi intézkedésekben”.



Az APEX-et 42 évvel ezelőtt alapították, és azóta az utasélménnyel, annak kutatásával és fejlesztésével kapcsolatos egyik legfontosabb szervezetté vált. A koronavírus-járvány kitörésekor vezették be a Health Safety Award nevű, egészségvédelemmel kapcsolatos díjat, amelyet azóta egyebek között a Singapore Airlines és a Qatar Airways szerzett meg.

Boet Kreiken, a KLM utasélményért felelős alelnöke azt mondta: „egyik legfontosabb feladatunk a járvány kitörése után az volt, hogy utasaink egészségének megőrzését helyezzük intézkedéseink középpontjába. Az APEX legmagasabb fokú elismerésének megszerzése azt jelenti, hogy a KLM egyike azoknak a vezető légitársaságoknak, amelyek nagy figyelmet fordítanak e célok megvalósítására. Az emberek azért utaznak velünk, mert felelősen viselkedünk. Ezért elemeztük az utasélmény minden elemét idén, és vezettünk be olyan intézkedéseket, amelyekkel a lehető legbiztonságosabb környezetet tudjunk nyújtani az ügyfeleinknek az utazás minden szakaszában. Az APEX elismerése nagyon fontos garancia az utasok számára, hogy a KLM-mel a világ minden pontjára a lehető legnagobb biztonságban utazhatnak”.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.