Százéves Cousteau kapitány óceánmúzeuma

Alig több mint egy évszázada, hogy Monacóban megnyitották a világ egyik különleges turisztikai látványosságát, az Oceanográfiai Múzeumot. 

Földünk egyik legkisebb országában, Monacóban találni az egyik legnagyobb tengeri gyűjteményt. A múzeum épülete a Földközi-tengerbe meredeken nyúló hatalmas monacói sziklafal tetején, 85 méter magasságban emelkedik. A XIX. század végén tervezett gyönyörű házegyüttest, a tengerkutatóként is ismert, kalandos életű I. Albert herceg (1848-1922) alapította az "örök tavasz országában". Érdekessége, hogy az alsó emeletei közvetlenül a tengerparton találhatók, a két fő szint viszont a sziklaoldal fölé magasodik. A múzeum alapkövét még 1899-ben helyezték el és tizenegy évvel később avatták fel a kész épületet.

I. Albert herceget mindig vonzotta a tenger, különösen az akkoriban új tudományágnak számított oceanográfia megismerése. Ezért jeles tudósokkal vette körül magát és 1855-ben indult el első önálló kutatóútjára, kis hajójával a Hirondelle-lel. Kezdetben főleg a Golf-áramlat sajátosságait vizsgálta, de mélytengeri kutatásokat is folytatott. Később azonban új vízi járművével már az Azori-szigetekre is eljutott. Ott hatezer méter mélységből hozott fel mintákat a tenger vizéből, és a tengerfenék talajából is. Jól felszerelt laboratóriumaiban pedig gondos vizsgálatokat folytatott munkatársaival, miután számos parányi élőlényt és más tengeri állatot is talált. Az időközben trónra lépett herceg az általa elért tudományos eredmények bemutatására terveztette és építette meg ezt a múzeumot. A kiemelkedő kutatómunkájának elismeréseként 1909-ben megkapta az Egyesült Államok Tudományos Akadémiájának aranyérmét, miközben már tagja volt a Brit Királyi Földrajzi Társaságnak is.

Mielőtt a múzeumot átadták, a tudós herceg 1906-ban létrehozta a ma is működő Oceanográfiai Intézetet, amely azóta is fontos szerepet tölt be a nemzetközi tengertani kutatásokban. Ennek része lett azután a már említett reprezentatív gyűjtemény, amelyet naponta több ezer érdeklődő turista látogat meg. A monumentális múzeumi épület főbejáratán keresztül tágas előcsarnok fogadja a vendéget, ahol I. Albert szobormása látható, amint hajójának az I. Hirondelle-nek a a parancsnoki hídján áll.

A csarnokban néhány kutatóeszközt, mélytengeri gömböt, úgynevezett batiszkáfot állítottak ki. Ennek külön érdekessége, hogy a világhírű francia Cousteau kapitány készítette, aki 1957-től 1988-ig vezette az intézetet és a világ szinte valamennyi tengerét bejárta vele. Innen nyílik a gazdagon díszített tanácsterem, amely nemcsak tudományos konferenciáknak ad helyet, hanem nap mint nap többször is filmeket vetítenek a látogatóknak a mély tengerek élővilágról.

A bálnákat bemutató részben a hatalmas állatok csontvázait mutatják be, melyek között olyan is található, amelyet egykor I. Albert fogott. Érdekességként állították ki annak a tengeri tehénnek egy példányát, amely időközben - a túlzott vadászat miatt - kihalt.

Az első emeleten a néhai monacói herceg kutatóhajóinak modelljei és berendezései láthatók. A II. Hirondelle - amely már gőzenergiával működött - laboratóriumának az eredeti formája csodálható meg a kiállításon. A közelben pedig a mennyezeten függő állapotban egy hatalmas tintahal foglal helyet, amely egyike a legszebb itteni trófeáknak. A legnagyobb számú gyűjtemény azonban a tízezer különböző kagylót bemutató tárlat. A kiállított tengeri élőlények mellett érdekességnek számít az a grönlandi kajak, melyben egy eszkimó hasonmása foglal helyet.

Természetesen láthatók a kutatásokhoz egykor használt berendezések, felszerelések, például a mélységmérők, a vízmintavevők és egyéb műszerek is. Itt helyezték el I. Albertnek az Észak-sark szigeteiről aprólékos munkával készített térképeit és kézíratait is. De megtekinthető az a különleges, háromoldalú merítőháló, amely a herceg találmánya volt és több mint hatezer méter mélységig használták, sikerrel. Ezt egyébként csaknem fél évszázadon át a mélytengeri kutatás "világcsúcsának" tartották. Az épület legfelső szintjéről - ahová lift is vezet - csodás panoráma nyílik Monacóra. Ezen a helyen a gyermekeknek játszóházat rendeztek be és étterem is szolgálja a jó falatokra vágyó turistákat.

A múzeum alagsorában kapott helyet az akvárium, ahol nyolcvan tartályban több ezer, a Földközi-tengerből és a trópusi vizekből származó élőlény található. Közöttük nem kevés a rendkívül ritka halfajta is. A bemutatott állatokat természetes környezetükben tartják és táplálják. Egyebek mellett látni egy cápa lakta lagunát és a trópusi zátonyok színpompás nyüzsgésétől eleven világába is bepillanthatnak a látogatók. Megcsodálhatják például a lámpás-, a bőrönd-és a sziklalakó halakat, a borotvagarnélákat, a medúzákat és a murénákat is.

Sok család fordul itt meg naponta gyerekekkel, akik meg is simogathatnak néhány nem veszélyes tengeri állatot. A legnagyobb élményt azonban a trópusi vizek ezernyi csillogó, színes halfajtája jelenti. Az egyszínű és a tarka, a csíkozott és foltos, a tengerfenékhez alkalmazkodó és változó színűek sokaságában gyönyörködhetnek. Nem kevésbé a polipok, a rákok, a teknősök, a tengeri csillagok- és a sünök, a csikóhalak, az angolnák és a murénák változatos világában.

Akadnak viszont az emberre is veszélyes ragadozó halak, amelyeket teljesen zárt térben tartanak és mutatnak be a látogatóknak. Természetesen órákon keresztül csodálhatják a vendégek ezt az állandóan változó kavalkádot. Az állatokat gondos kutató munkával gyűjtik és a szállításukra, illetve a tartásukra is nagy gondot fordítanak. Az itteni akvárium egyébként a tudományos kutatás egyik központja is a világon, ahol a különböző halfajták szokásait, szaporodását és életmódját tanulmányozzák a szakemberek.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.