Egyben marad az SCD balatoni portfólió

 Egyelőre egyben kívánja tartani az SCD Csoporttól megvett balatoni turisztikai portfóliót az új tulajdonos Turisztika Hungária Kft. (TH) - adta hírül az MTI.

Nagy Gábor, a TH Kft. ügyvezetője - aki a balatoni kempingláncot üzemeltető Balatontourist Zrt. új vezérigazgatója is egyben - az MTI kérdésére szerdán a portfólió jövőjével kapcsolatban egyelőre annyit mondott, hogy egyben értékesebbnek tartja a benne lévő vagyontárgyakat.
A társaságot - korábbi nyilatkozatával ellentétben - értékesítette az SCD Csoport, ezt követően lett Nagy Gábor, a TH tulajdonos ügyvezetője a Balatontourist Zrt. vezérigazgatója. Az SCD augusztus elején adta el a turisztikai portfólióját, de - a cégcsoport akkori közleménye szerint - a balatoni létesítmények üzemeltetését továbbra is a Jászai Gellért tulajdonában maradó és általa elnökölt tóparti szállásadó vállalat, a Balatontourist Zrt. végzi.
Az SCD Csoport az MTI megkeresésére azt a tájékoztatást adta, hogy az eredeti tervekben valóban nem szerepelt a Balatontourist értékesítése, de időközben újabb tulajdonosi döntés született ezzel kapcsolatban. (Az eladott turisztikai portfólió résztét képező Aviation Group Zrt., korábbi nevén SCD Group Zrt. értékesítése Jászai Gellért egyéb érdekeltségébe tartozó befektetéseket, ingatlanfejlesztő projekteket, több esetben SCD nevet viselő cégeket nem érint - derült ki a tájékoztatóból. Az Aviation Group Zrt.-vel szemben időközben felszámolás indult az új tulajdonos kezdeményezésére.)
Nagy Gábor azzal kapcsolatban, hogy miért vált meg a Balatontouristot korábban több éven át vezető szakembertől, Polgár Tibortól, és ez koncepcióváltást hoz-e a balatoni kempingek és szálláshelyek üzemeletetésében, közölte: a volt cégvezető kezdeményezte a távozását, ami a közelmúltban közös megegyezéssel megtörtént, ezt követően vette át a társaság vezetését. "Úgy gondolom, hogy a cég élére most inkább menedzser szemléletű vezető kell, mint turisztikai szakember" - indokolta a lépést hozzátéve, nincs kizárva, hogy a későbbiekben ismét turisztikai szakember vezeti majd a Balatontouristot.
Az SCD a balatoni kempinghálózat felvásárlásakor összesen 16,4 milliárd forintos fejlesztési kötelezettséget vállalt az értékesítő önkormányzatok felé 2013-ig, 10-15 százalékos kötbérrel. A kötelezettség sorsát firtató kérdésre Nagy Gábor azt a választ adta, még folyamatban van az átadás-átvétel értékelése szakemberek bevonásával. Ennek eredményét megismerve kezdeményeznek majd megbeszéléseket az érintett megyei és települési önkormányzatokkal.
Az ügyvezető a friss alapítású TH befektetői körét továbbra sem fedte fel, mindössze annyit közölt: "A tulajdonomban lévő Turisztika Hungária Kft. vásárolta meg a Magyar Turisztikai Holding Zrt. részvényeit. A tulajdonosi körben váltás nem történt. Nem kizárt, hogy a későbbiek során pénzügyi és/vagy szakmai befektető partnert vonok be".
Magyar Turisztikai Holding Zrt. tavaly decemberben alakult meg az SCD Group Zrt. idegenforgalmi portfóliójára alapozva, és a Hunguest Hotels Zrt. opciós jogának megszerzésével. Megalakulásakor mintegy 50 milliárd forintra becsült vagyonnal rendelkezett, és a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák mintegy 10 százalékát tudhatta magáénak. (MTI)


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.