hirdetés
hirdetés

Egyik kortyról a másikra

A hazai borászszakma három elismert szekszárdi képviselőjét kérdeztük: milyen bort iszik szívesen idén a magyar?

 

hirdetés

Mesebeli hegyoldal, amely eszményi hely a szőlészkedéshez: ez Iván-völgy, ahol Németh János pincészete található, itt ké­szíti vörösborait. Ő családjának negyedik generációs tagja, akinek meggyőződése, „csak az első száz év borászkodás nehéz, utána már könnyebb a helyzet”. A 2014-es évjáratú borokról kéri, hogy inkább ne be­szélgessünk, az idei év trendjeiről viszont szívesen elmondja a véleményét. Szerinte a nagytestű vörösborok divatjának vége, inkább a kevesebb csersavval rendelkező rozék, vörösborok, sillerek ideje jön el. Ab­ban is biztos, hogy a könnyed fehérborok újból visszatérnek: az eddig divatosnak számító rozék helyét veszik át.

 

Szintén családi vállalkozás a Szekszárd menti hegyoldalak ölelésében találha­tó Bodri Pincészet, azonban a Falu­hely-dűlőbeli borászat hatalmasabb Némethékénél, egy igazi vendéglátó-komplexum: akár nyolcszáz főt is befo­gadó rendezvényteremhez kapcsolódó étteremmel, többféle típusú szállással, elegáns wellnessrészleggel. Bodriék a különböző nemzetközi és hazai fajtákból házasított cuvée-jük mellett teszik le idén is a voksukat, a magyaros ételek mellé szerintük a vörösboraik nagyon illenek. Azonban azt is pontosan tudják, hogy idén divatba jönnek a fehérborok, közülük viszont csak a prémiumminő­ségűek, és Bodriék szerint emiatt idén idehaza sokan válogatnak az import-fehérborkínálatból. A könnyed, gyümöl­csös rozék is divatosak maradnak, a nyár másik slágerei lesznek.

 

Helyi vörös- és rozéborok mellett teszi le a voksát Takler András, aki testvé­rével együtt ugyancsak ősi családi ha­gyományt folytat: ők a tizedik generáció képviselői a borkészítő Taklerek közül. Meg is indokolja, miért épp a szekszárdi borok lesznek idén divatosak: mert nin­csenek agyonbarrikolva, túlérlelve, tele tanninnal, hanem többségükben könnye­dek, gyümölcsös tartalommal telítettek. Emiatt nyerik sorra tételeikkel a szek­szárdi borászok a hazai és a nemzetközi versenyeket, és ne feledjük, 2014-ben az év borásza is szekszárdi illetőségű. Azok a borok keresettek idén, fejti ki vélemé­nyét a szakember, amelyekben az adott borvidék elementárisan van jelen, azaz kortyról kortyra tetten érhető, mégsem olyan intenzitással és lehengerlő erővel, hogy már az első pohártól „padlót fog” a kóstoló. A szekszárdi borok pedig épp ilyenek – ezért vár jó évet a környék kí­nálatának Takler András.

Vágó Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai