Egykor daru állt itt, ma a város szimbóluma magasodik

Amikor a turistacsoportunk Koppenhágából a svédországi Malmöbe indult, sokáig lenyűgözve csodáltuk az Oresund hidat, amelyet a XXI. század egyik technikai csodájaként emlegetnek.  A pazar létesítmény a dán fővárost a tenger felett köti össze Malmövel, sőt Skandináviát Közép- és Nyugat Európával.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A dániai oldalon először egy hosszabb alagúton haladtunk keresztül, azután pedig teljes pompájában elénk tárult ez a cölöpökre épített műszaki alkotás. Vasúti pálya, illetve közút halad át rajta közel nyolc kilométeren át. A híd európai uniós támogatással épült, 2000-ben adták át és több mint 30 milliárd dán koronába került. Jelenleg Európa leghosszabb hídjaként emlegetik.

A hívőknek kávézó, a gyerekeknek játszóhely

Malmö Budapestről repülőgéppel, illetve vonattal is megközelíthető. Ennek ellenére kevés a magyar turista, aki ide érkezik. Inkább a skandinávok, a britek és a kínaiak azok, akik leginkább érdeklődnek a régit és az újat jól ötvöző svéd város nevezetességei iránt.

Malmöben pedig sok a látnivaló. Azon a délelőttön is turistákkal telt meg a Szent Péterről elnevezett, kéttornyú protestáns székesegyház. Ezt a skandináv építészet egyik szép példájának tartanak, amely Malmö legrégibb temploma, a XIII. századból maradt fenn. Úgy mondják, hogy különleges, balti téglagót épület. Érdekessége, hogy a templom egyik sarkában játszhatnak is a gyerekek, miközben a hívők a szertartást követően kávézhatnak és egy másik szegletben beszélgethetnek egymással.

Régi házak, modern éttermek

Malmö főterét Skandinávia legnagyobb főtereként emlegetik a szépséges városháza patinás épületével, illetve a városfejlesztő X. Gusztáv Adolf király lovasszobrával együtt. Bizonyára kevesen tudják, hogy ezen a helyen valamikor temető állt, melynek a helyén király döntése alapján főteret alakítottak ki. Ugyanakkor megkapók azok a régi házak és a keskeny utcák, amelyek a korábbi korokból maradtak fenn a mának és a ma emberét emlékeztetik az egykor élt elődök kifinomult ízlésvilágára. A parkkal és virágokkal díszített pihenőhely közepén szökőkútból csobog a víz, különleges hangulatot teremtve.

A Lillánban – ahogy a malmöiek ezt a helyet nevezik – különösen esténként nagy a forgalom. Ilyenkor kitárulnak a régi házak kapui, amelynek emeleti részein lakásokat rendeztek be, a földszinteken viszont nyitott éttermekben és kávézókban ínycsiklandó ételekkel és italokkal várják a vendégeket.

A jelenleg 280 ezer lakosú várost hajdanán a reneszánsz stílusú várkastélyából védték a tenger felőli támadók ellen. Ma békés ez a hely, múzeum, helytörténeti, illetve képzőművészeti kiállítás szolgálja az ismeretszerzést. A várerőd előtti teret – mint egykor – ma is vizesárok borítja. Az építmény magas fala és tornyos kapuja élményt nyújt a XXI. század turistájának.

Spanyol tervező álmodta meg

Malmö azonban a legújabb jelképével is igyekszik felhívni magára az érdeklődők figyelmét. Ez pedig az Oresund-szorosban épített torzóház, amely furcsa megjelenésével a XXI. századi high-tech-stílus egyik példájaként került be a legújabb kori építészet történetébe. A szorosban korábban egy 84 méter magas ipari daru állt évtizedeken keresztül, amely Malmö szimbóluma volt. A régebbi városlakók ma is gyakran emlegetik. De miután az ipart szolgálva az idők során teljesen tönkrement, így elbontották. A malmöiek viszont helyette egy markáns épületet szerettek volna látni. Ez a vágyuk meg is valósult, miután egy spanyol tervező pályázatát elfogadva immár egy évtizede, hogy átadták a 190 méter magas, 54 emeletes torzóházat lakásokkal és irodákkal.

A házat egy márványból készült, csavarodó modell alapján építették fel és 2005-ben fejezték be. A mű érdekessége, hogy kockákból áll és a magasba emelkedő utolsó kocka az alsóhoz képest 90 fokban fordul el. Az óriási épület statikai egyensúlyát külső acélmerevítők biztosítják. Ez az úgynevezett torzóház ma Malmö szimbolikus jelképe és Európa második legnagyobb lakóépülete.


Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell

Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell 

Három új kiállítás, ahol átélhetjük az osztrák életérzést.
Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban

Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban 

A tavaly meghirdetett és szuper sikeres Kids Go Free promóció idén is elindult és már 56 dubaji szálloda ad lehetőséget a 12 éves kor alatti gyerekkel utazóknak, hogy kedvezményes áron nyaraljanak idén.
Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból

Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból 

Topdesigner termékek készülnek újrahasznosított kávézaccból.
Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek

Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek 

A veronai Al Condominio étterem tulajdonosa azt mondja, hogy a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált.
Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén

Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén 

Május közepétől Ausztria további hat hónappal meghosszabbítja a belső határellenőrzést Szlovéniával és Magyarországgal.
Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.
Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért

Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért 

A Schönbrunni-kastélyban tartott prezentációval debütált Ausztria legnagyobb magánkezdeményezésű szakmai összefogása.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.