Egymillió vonatozó a hosszú hétvégén

Október 31. és november 4. között egymillióan, ezen belül vasárnap 414 ezren választották utazásukhoz a vasutat, ezért a MÁV-START az összes rendelkezésére álló, üzemképes járművét munkába állította az öt nap alatt. A vasúttársaság a lehetőségekhez képest az InterCity- és a gyorsvonatokhoz is pluszkocsikat kapcsolt, az összes IC mintegy kétharmadát (480 vonatot) megerősítve közlekedtette.

November 4-én – részben az őszi szünet vége miatt – megduplázódott az utasforgalom egy átlagos vasárnaphoz képest. Az InterCity-k kihasználtsága is ekkor volt a legmagasabb, a vonatok 17 százaléka esetében meghaladta a 80 százalékot.

A vasúttársaság új, szeptember végén indított szolgáltatását, a vasárnaponként, a délutáni csúcsidőszakban Nyíregyházáról Debrecenen át a fővárosba közlekedő TELEVONAT-ot november 4-én 588 utas vette igénybe, ami 100 százalékos kihasználtságot jelent.

A tapasztalatok alapján elmondható, hogy az önkiszolgáló csatornák (jegyértékesítő automaták igénybe vétele, internetes jegyvásárlás) népszerűek voltak a legutóbbi hétvégén is, a nettó menetdíjbevétel 17 százaléka innen származott.,

A nagy utasforgalomra való tekintettel a MÁV-csoport honlapján napi háromszori frissítéssel nyújtott tájékoztatást az IC-vonatok kihasználtságáról, ezzel is segítve az utasokat a jegyvásárlásban. A megerősített járatoknak és a pluszszolgáltatásoknak köszönhetően a hétvégére vonatkozóan a MÁV-START ügyfélszolgálatára sem zsúfoltságra, sem utaslemaradásra vonatkozó észrevétel nem érkezett.


Nincs elég üzemanyag a reptéren, járatok késve indulnak emiatt

Nincs elég üzemanyag a reptéren, járatok késve indulnak emiatt 

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér legnagyobb üzemanyag-szállítója a Mol, de a cég szóvivője szerint a kerozinhiányról nem ők tehetnek.
Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.