hirdetés
hirdetés

Egymilliós bírság engedély nélküli utazásszervezésért

Atlas World Travel, Privilege Tours, Mercator Holiday, Mecsek Tours - tucatnyi évtizedes múltra visszatekintő utazásszervezőt törölt tavaly a nyilvántartásból az MKEH. Megvan az első 2017-es bírság is engedély nélküli utazásszervezésért. 

hirdetés

Idén januárban arról számoltunk be, hogy 2016-ban komoly csökkentést mutatott a hazai utazási vállalkozások száma, kevesebb lett a charterező iroda, és visszaesett az irodák összesített vagyoni biztosítékának összege is. A legtöbb esetben ennek oka a tevékenységért felelős személy hiánya volt. Az idei év első bírságolása is megtörtént. Hogy folytatódik-e a szigor, még nem lehet tudni, hiszen januárban az eddigi ellenőrző szerv, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal beleolvadt a Fővárosi Kormányhivatalba.

2017-ben eddig egyszer szabott ki bírságot utazásszervezéssel összefüggésben a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MKEH), a hivatal az utazásszervezői engedélyszámmal nem rendelkező Dynamic Events Kft.-t bírságolta egymillió forintra. Minden bizonnyal ez is egy még 2016-ban végrehajtott ellenőrzés eredménye. Az indoklás szerint az MKEH-hoz 2013-ban már érkezett bejelentés a vállalkozás tevékenységére vonatkozóan, ekkor a hivatal már le is folytatott egy vizsgálatot, melynek során felhívta a cég figyelmét az utazásszervezői tevékenység végzésének jogszabályi hátterére is. Az ellenőrzés 450.000 Ft összegű hatósági eljárási bírság kiszabásával zárult, egyúttal a hivatal a vállalkozást 1 évre eltiltotta az utazásszervezői tevékenység végzésétől. Az MKEH-hoz 2016 decemberében ismét közérdekű bejelentés érkezett a vállalkozás tevékenységére vonatkozóan, az ezt követő vizsgálat során megállapították, hogy a vállalat utazási ajánlatai csomagnak minősülnek, és kimerítik az utazásszervezői tevékenység fogalmát, miközben a cég nem rendelkezik utazásszervezésre jogosító engedéllyel. A határozatban olvasható, hogy a vállalkozás egyéni igények szerint állít össze személyszállítás és szálláshely-szolgáltatás kombinációját, kiegészítve sporteseményre történő belépőjegy-értékesítéssel.

Február 8-án a Dynamic Events megkeresésére az alábbi információkkal frissítettük cikkünket:

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a társaság megtámadta a határozatot, mivel elmondásuk szerint jogsértő módon, továbbá több téves megállapításra alapozva hozta azt az MKEH tényleges ellenőrzés nélkül. A társaság jelezte a hivatal felé, hogy amíg nem tisztázódik a helyzet, vegyék le oldalukról a határozatot, ez azonban nem történt meg, ami a Dynamic Events szerint jogsértő, mivel ez egy folyamatban lévő ügy, ahol nincs tisztázva a jogsértés, és a büntetés sem került kifizetésre, levonásra, addig pedig nem tehetik ki, mert ezzel félrevezetik a szakmát. A határozat megtámadásának elbírálása folyamatban van.

Magyar Gábor ügyvezető lapunknak azt is elmondta, hogy a Dynamic Events Kft. belépőjegy-értékesítéssel foglalkozik nemzetközi sporteseményekre és külön kérésre kiegészítő szolgáltatásként értékesít repülőjegyet és/vagy szállást. „A cég nem szervez és nem is szervezett soha komplett utakat – a hivatal álláspontja szerint – és társaságunk honlapján, a www.dynamicevents.hu oldalon soha nem is voltak és most sincsenek az utazásszervezésről szóló törvény szerinti csomagajánlatok (repülőjegy és/vagy busz és szállás együttesen belépőjeggyel kiegészítve)” – tette hozzá Magyar Gábor.

„Cégünk árbevételének 95%-a belépőjegy-értékesítésből származik. Továbbá a törvény szerint az engedély nélküli utazásszervezés legmagasabb kiszabható bírsága is maximum 500 ezer forint abban az esetben, ha egyértelmű a jogsértő tevékenység. Cégünk esetében ez nem megalapozott és a hivatal tévesen járt el ez ügyben, aminek tisztázása folyamatban van” – emelte ki az ügyvezető.

Az MKEH-tól megtudtuk, hogy nem kizárt a végrehajtás felfüggesztése, de erről a bíróság végzéssel külön dönt majd. Amennyiben így lesz, természetesen arról is beszámolunk.

Fotó: Stockfresh
Fotó: Stockfresh

Bár idén még csak erre az egy bírságolsára került sor, tavaly több irodát is eltiltottak az utazásszervezői tevékenység végzésétől. A legtöbb esetben ennek oka a tevékenységért felelős személy hiánya volt. Ugyanakkor néhány esetben nagy múltú irodákat is töröltek az MKEH-nyilvántartásból. Ilyen többek között az Atlasz World Travel, a Privilege Tours, a Pegatur, a Conference Tours és a Mercator Holiday, ezeknek az utazási irodáknak már a weboldala sem működik. Nem szerepel már az MKEH-nyilvántartásban az engedéllyel rendelkező utazásszervezők között a Judit Tours és a Mecsek Tours sem, weboldaluk azonban még üzemel, a Baumann Reisen pedig már csak mint utazásközvetítő található meg a hivatal nyilvántartásában.

A tavalyi határozatok szerint a Privilege Tours-t 250 ezer forintra bírságolták és törölték a nyilvántartásból, tekintve, hogy a hivatal vizsgálata során az utazásszervező nem biztosította a megfelelő dokumentumokat az MKEH részére. Az Atlasz World Travel végelszámolás alá került, a Pegaturt törölték a cégnyilvántartásból, ezért került sor az MKEH-nyilvántartásból való törlésre is, a Conference Tours nem igazolta a hivatal felé, hogy a jogszabályoknak megfelelően rendelkezik tevékenységért felelős személlyel, a Mercator Holiday pedig tavaly január óta kényszertörlés alatt áll. A weboldalt még mindig üzemeltető Judit Tours felszámolás alatt áll, a Mecsek Tours-t szintén a tevékenységért felelős személy hiánya miatt törölte a nyilvántartásból az MKEH, a debreceni Baumann Reisen pedig az indoklás szerint az akkor lekért cégkivonat szerint felszámolás alatt állt. Az iroda most újra szerepel az MKEH nyilvántartásában, és honlapot is működtet, ugyanakkor immár csak utazásközvetítőként. Tény ugyanakkor, hogy a most közvetítőként nyilvántartott cég nem azonos azzal a céggel, amely tavaly felszámolás alatt állt: a törölt cég a Baumann Reisen 2000 Kft., a másik pedig a Baumann Reisen Hungary Kft., amelyet nem a felszámolást követően jegyezte be a hivatal, hanem még 2015. áprilisában.

Egyik olvasónk a minap arról értesítette lapunkat, hogy egy Görögországgal foglalkozó utazásszervező, a Jimakos Tours sem szerepel már az engedélyszámmal rendelkező utazási irodák között, az MKEH-nyilvántartásban valóban nem található az utazási iroda, hivatalos törlésről szóló határozatot ugyanakkor nem találni az MKEH oldalán. Az iroda weboldala azonban – aktuális ajánlatokkal – most is működik.

Frissítés: Szilágyi Judit, a Judit Tours tulajdonosa megkereste lapunkat az üggyel kapcsolatban, és elmondta, hogy az iroda bejegyzett utazási irodaként működik Horvátországban, de megtartotta a Judit Tours nevet, ezért működhet magyar nyelvű weboldala.

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
Tisztelt Szerkesztőség!

Csatlakoznék a már előttem hangot adó olvasóhoz, aki jelezte, hogy a Jimakos Tours annak ellenére, hogy nem szerepel, törölve lett a MKEH nyilvántartásából, aktívan
működik tovább. Még a beutazása is a mai napig folyamatos.
Kérdezem én is, ez hogy engedhető meg? Részére nem vonatkoznak az előírások, szankciók???
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Csökkentse-e ön szerint a Főváros a budapesti utcai futóversenyek számát?

Kiadónk társoldalai